PUZSÉR RÓBERT: SZUVERENITÁSGYALÁZAT

FACEBOOK
Szerző: PUZSÉR RÓBERT
2025.06.07.

Az illiberális rezsim egyik vörös vonalat a másik után lépi át: ami az orwelli Magyarországon zajlik, az egy tiszteletet ébreszteni képtelen elit meg egy önmaga határait nem ismerő rendszer minden ízében aljas, saját legitimitását önmagából levezető önkénye. A Szuverenitásvédelmi Hivatal listát vezet azokról a hírportálokról, hírcsatornákról és civil szervezetekről, amelyek a hivatalvezető hatalmi érdekhez rendelt álláspontja szerint Magyarország szuverenitását veszélyeztetik – nem a bíróság szerint, nem valamiféle társadalmi konszenzus szerint, nem egy független intézmény szerint, hanem Lánczi Tamás kormányzati megbízott szerint. A pártállam pedig úgy dönt, hogy az állampolgárok által törvényesen felajánlott egyszázaléknyi személyi jövedelemadót visszamenőleges jogalkotással elveszi a feketelistán szereplő szervezetektől, és saját magának, pontosabban az általa megnevezett, kormányközeli intézménynek, a Batthyány-Strattmann László Alapítványnak adományozza.

A hatalom új nemzeti gyakorlatot vezet be: a szuverén adófelajánlás, gyülekezés és népfelség szelektíven alkalmazott intézményét – amely szerint a magyar ember addig szuverén, amíg helyesen adományoz, demonstrál és szavaz. Nem civilkedik, nem jogvédelmez, nem kérdezősködik és főleg nem vitatkozik – különben külföldi befolyás alatt álló, szuverenitást veszélyeztető ügynök, akit a despotikus hajlamú kleptokrácia kifoszt, elhallgattat és megbélyegez. A magyar állampolgárok már a tőlük lefoglalt adóforintok egyetlen nyomorult százalékáról sem rendelkezhetnek.

Az Orbán-rendszer három legfőbb hazugsága, hogy nemzeti, hogy keresztény és hogy konzervatív. Az illiberális berendezkedés minden identitáshazugságával ellentétben nem jobboldali a baloldallal szemben, hanem alapvetően reakciós és feudális a polgári társadalommal szemben. Az illiberális állampárt nem értékalapú közösség, hanem egy bűnszervezet, amely utólag szab jogszabályokat, hogy így tulajdonítsa el azt, ami jogszerűen mást illet – mert a maffia rövid definíciója: a feudalizmus továbbélése a kapitalizmusban. Az illiberális önkény három legfőbb művelete: a törvény betűjének kijátszása annak szelleme ellen, a jog kijátszása az igazság ellen, és az igazság felhatalmazásának kijátszása az igazságosság gyakorlata ellen. Ha egy nap jogállam létesül Magyarországon, a budapesti Egyetem téren, az Állam- és Jogtudományi Kar épülete előtt egy Polt Péter alakú lyuknak kell az aszfaltba mélyednie, hogy abba akármelyik törvénytisztelő magyar állampolgár kedvére beleköphessen vagy belevizelhessen. Ha a magyarság kellő tanulságot von le, és méltó mementót formál a vele történt gyalázatból, a szennyvizet egy szivattyú a karmelita kolostorba pumpálja majd, ahol Türannisztörténeti Múzeum üzemel.

Mit tesz a közösségi szuverenitása egyik legutolsó intézményétől megfosztott magyar társadalom? A válasz csak annak meglepő, aki szerencsésebb történelmi fejlődésű országban éli a mindennapjait: a magyar társadalom egyáltalán nem tesz semmit, mert nem polgári, hanem túlélői a mentalitása. Az egy százalék felajánlásához tartozó jog, amelyet a magyar állam valaha az állampolgári öntudat apró, de fontos gesztusának szánt, ma már nem több, mint papírmasé, amelynek helyét az Orbán-rendszer a papírkosárban jelöli ki. Ugyan mi köze Orbán Viktornak meg Lánczi Tamásnak ahhoz, hogy akármelyik magyar állampolgár kinek adja a saját adójának azt az egyetlen százalékát, amelyről a hatályos törvények szerint rendelkezni jogosult? Magyarországon nincs többé állampolgári jog, csak feketelista, párthatározat és hivatali leirat. Aki listáz, az üldöz, aki pedig üldöz, az fél. Attól fél, hogy az állampolgárok rendszerfüggetlen szervezeteket támogatnak – ezért kell einstandolnia az állampolgári önrendelkezés legutolsó százalékát is. Az intézkedés üzenete félreérthetetlen: „Orbán Viktor és maffiaszervezete bármit megtehet, de az egyszeri állampolgár még azt sem, amihez törvényes joga van.” Magyarországon többé semmi sincs biztonságban, amit a rendszer iránti hűség nem védelmez. Az illiberális rezsim aktuális intézkedésében már nem pusztán autoriter hajlam mutatkozik meg: az állampolgárok önrendelkezésére bízott javak újraállamosítása zajlik, amelynek funkciója amilyen közönséges, olyan alávaló: intézményes bosszú az autonómián.

A hatalom az általa nem ellenőrzött sajtóorgánumokat és civil szervezeteket megfosztja forrásaiktól, hogy így lehetetlenítse el azokat: nehogy az ország nyomorúságos viszonyairól meg a hűbéres oligarchia luxuséletmódjáról szóló tudósítások eljussanak az állampolgárokhoz, akik jövő év tavaszán az ezeréves magyar állam további sorsáról dönteni hivatottak. A hatalom problémája nem Magyarország állapota, és nem a milliárdos klientúra fényűzése, hanem a rendszerfüggetlen nyilvánosság, amely az ezekre emlékeztető tényeket lépten-nyomon a magyarok arcába tolja, a civil szervezetek tevékenysége pedig egyenesen vörös posztó a hatalom szemében, hiszen az állampolgárok felajánlásaiból kifejezetten azt a munkát végzik el, ami épp az állam feladata volna – a velük való leszámolás Orbán Viktornak már-már személyes ügy. A legfőbb kérdés nem az, hogy az illiberális uralom ellehetetlenítheti-e ezeket az intézményeket, hiszen épp megteszi. A legfőbb kérdés: miért teheti meg? Hol vannak a szuverén magyar állampolgárok, akik jogot követelnek, és ezért felelősséget tanúsítanak? Hol marad az elementáris indulat, az érdekérvényesítő szándékú tiltakozás, a szabadságot és önrendelkezést sürgető polgári öntudat? A válasz a kripták csendjét alig haladja meg.

Az egyszázalékos felajánlás intézménye volt az utolsó gesztus, ami még azt a halvány benyomást keltette, hogy az állampolgároknak az általuk megtermelt adóforintok sorsára vonatkozóan bármiféle rendelkezési joguk lehet – és a hatalom ezt is elveszi tőlük. Ha nem ez lesz a hazai civilek Sztálingrádja, ahonnan nem hátrálnak tovább, hanem ellentámadást indítanak, akkor a magyar társadalom legyőzetett. Ez a törvénytervezet nem szuverenitásvédelem, ez a szuverenitás meggyalázása – mert amit az állampolgárok ezen a tájékon nem értenek: a legfőbb kár nem a rendszerfüggetlen szerkesztőségeket meg a civil szervezeteket éri az egyszázalékos felajánlások lefoglalása nyomán, hanem őket. Akitől a hatalom pénzt lop, még fenntarthatja a szabadságát, de akitől jogot, annak a sorsa szolgaság.

A cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/22. számában jelent meg május 30-án.
Fotó: Transzparens a Szuverenitásvédelmi Hivatal előtt rendezett tüntetésen 2025. május 16-án (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

ITT OLVASHATÓ