Szerző: VÍG EMESE (TRANSTELEX)
2025.10.20.
Mindenki felkapta a fejét arra a hírre, hogy Markó Béla nem ment el az RMDSZ kongresszusára. Az a Markó, aki harminc éven át soha nem hiányzott ezekről az eseményekről, most úgy döntött, hogy távol marad. A kongresszus után megkerestük, és tőle hallottuk azt a szellemes, de árulkodó választ: nemcsak ő és a román államfő, Nicușor Dan hiányoztak, hanem Beethoven is, mert ezúttal az Európai Unió himnusza sem hangzott el – és ez szerinte pontosan megmutatja, hol tart most mentálisan a szövetség.
Az RMDSZ volt elnöke szerint a szövetség feladata nem az lenne, hogy egy párt szekerét tolja, hanem hogy az erdélyi magyar közösség érdekeit képviselje – minden irányban. Éppen ezért súlyos hibának látja, hogy Magyarországon gyakorlatilag kizárólag a Fidesszel ápol politikai kapcsolatot. Egy ilyen stratégia nemcsak beszűkíti a mozgásteret, hanem veszélyessé is válik, ha politikai változás jön. Márpedig változás mindig jön.
És hogy mit mondott volna a kongresszuson, ha ott lett volna? Azt, hogy az RMDSZ nem lehet semmilyen párt meghosszabbított keze Erdélyben. Azt, hogy egy kisebbségi közösség számára az EU nem ellenség, hanem túlélési keret. És azt, hogy a határon túli magyarok képviselete nem lehet egyoldalú, mert Erdélyből nézve egy bezárkózó, szuverenista Európa nem lehet jövőkép, csak zsákutca.
Engedje meg, hogy rögtön a lényegre térjek: sokak számára feltűnő volt, hogy ön, aki korábban soha egyetlen RMDSZ-kongresszusról sem hiányzott, most nem jelent meg a zsukiménesi rendezvényen. Az ön közéleti súlyát tekintve ez nehezen értelmezhető egyszerű távolmaradásként, inkább tudatos döntés, jelzésértékű gesztus volt a részéről. Jól gondolom?
Valóban nem szoktam hiányozni ilyen eseményekről, ahogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának üléseiről sem, bár egy-két SZKT-ülést az utóbbi években kihagytam. Főként amíg elnök voltam, természetes volt, hogy minden testületi munkában részt veszek. Ezúttal viszont, annak ellenére, hogy eredetileg készültem rá, hiszen még mindig tagja vagyok az RMDSZ elnökségének és az Állandó Tanácsnak, végül nem mentem el.
Őszintén szólva, nehezen döntöttem el, hogy mi legyen. Már azt is végiggondoltam, mit mondanék ott, hiszen számomra magától értetődő, hogy ha elmegyek, akkor nem ülök csendben, hanem megszólalok. Nem a protokoll kedvéért, hanem mert ilyenkor a vélemények ütköztetése volna a legfontosabb, és nemcsak a dicséretet, hanem a kritikát is meg kellene fogalmazni.
Voltak persze teljesen hétköznapi indokaim is, az elmúlt időszak rendkívül zsúfolt volt számomra, és másnap egy írószövetségi konferenciát is le kellett vezetnem itt Marosvásárhelyen, ami ma már éppen olyan fontos nekem, mint a politika. De ettől még elmehettem volna. Az az igazság, hogy nem akartam „ünneprontó” lenni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.