NEMES JELES LÁSZLÓ: OTT TUDOK ÉLNI, AHOL MEGTŰRIK AZT, AKI VAGYOK

TELEX / KARAKTER
Szerző: PATAKFALVI DÓRA
2025.10.25.

„Ott tudok élni, ahol megtűrik azt, aki vagyok”

– mondta már a beszélgetés vége felé Nemes Jeles László, aki sok, Franciaországban és Angliában töltött év után jelenleg Magyarországon él. A választása szerinte egyrészt kulturális kérdés, hogy hol tűrik meg jelenleg azt a fajta filmkészítést, amit ő képvisel. Másrészt nem független a származásától sem, mert „az a néhány ezer év gettóval, gyilkolászással és meneküléssel, azért benne van a génekben”.

A Saul fia Oscar-díjas rendezőjét viszont elsőként a történelmi évforduló és új filmje apropóján az 1956-os forradalomhoz való viszonyáról kérdezte Veiszer Alinda, mire Nemes Jeles elmesélte a történetet az apai nagyanyjáról, aki a forradalom napjaiban megkérdezte a fiát (a későbbi filmrendező Jeles Andrást), hogy disszidáljanak-e. A fiú ekkor végignézett a cseresznyefa bútoraikon, így aztán maradtak. Nemes Jeles szerint nagyanyja tragikus sorsa az egész magyar történelmet magában hordozza, a traumatikus élményeiről neki is gyakran mesélt, ’45 teléről például, amikor terhesen, egy jeges folyó fölötti hídon azon tűnődött, leugorjon-e. A család tehát nem védte őt a megrázó történetektől, de mint ember és mint művész is szerencsésnek tartja, hogy tisztában van a múltjukkal.

Az Árva című új filmje is Hirsch, a nagymama első férjének történetéből indul ki, aki a munkaszolgálat közben vesztette életét. Az Árva főhőse a deportált zsidó családja miatt árvaházban nevelkedő, 12 éves Andor, aki gyászolja a (film szerint a lágerben odaveszett) édesapjának hitt Hirschet. Az 1957. május 1-jén játszódó történetben azonban beállít hozzájuk egy jászberényi hentes, aki a kisfiú igazi apjának mondja magát. A rendező értelmezésében filmje arról a folyamatról szól, ahogyan egy gyerek megtanul integrálni magába és a saját világképébe egy gyűlölt részt.

Nemes Jeles László maga is 12 éves volt, amikor a családjával Franciaországba költözött, ami szerinte akkoriban „oxigénpalackot” jelentett a nyolcvanas évek Magyarországának „megállás nélküli agressziója” után. „Álltunk az iskolában, és szovjet himnuszt énekeltünk órákon keresztül, kövér kelet-német altisztek előtt.”

Érzékeny gyerekként őt is megtalálta ez az agresszió, a kirekesztés és az antiszemitizmus, jól emlékszik például az MTK-meccsek zsidózó rigmusaira.

„Kevés olyan közegben fordultam meg, ahol ennyire azt éreztem, hogy gyűlölik egymást az emberek, mint Magyarországon.”

...

ITT OLVASHATÓ