2025. október 25., szombat

„A DIGITÁLIS TANANYAG, AMELY A KRÉTÁBÓL IS ELÉRHETŐ, EGY NAGY RAKÁS SZAR” – HÁBOROGNAK A TANÁROK, AZ ISKOLAI LAPTOPOK NAGY RÉSZE A DOBOZBAN MÚLT KI

NÉPSZAVA
Szerző: VAS ANDRÁS
2025.10.25.


Csak egy hangzatos ígérethalmaznak bizonyult az Orbán-kormány Digitális Oktatási Stratégiája, megint kiderült, nem a gyerekek vagy az oktatás minősége volt a fontos, hanem a statisztika. Körkép.


Az iskolai laptopprogram keretében több mint két éve kaptuk meg a laptopokat, amelyeket elvileg ki kellett volna osztani a gyerekeknek. Csakhogy a tankerülettől szóltak, hogy addig ne nyúljunk hozzájuk, amíg meg nem kapjuk a digitális táblát is – mesélte lapunknak egy dunántúli általános iskola pedagógusa. – Két évet vártunk, míg valóban megérkezett a tábla, addig a laptopok ott álltak dobozokban. A tankerület ráadásul biztosra akart menni, ezért időről időre le kellett fotóznunk a bontatlan csomagolásokat.

A laptopok két évig be sem voltak kapcsolva, így értelemszerűen töltve sem voltak. Ettől az akkumulátoruk teljesen tönkrement, most, hogy végre használhatják már őket a gyerekek, pillanatok alatt lemerülnek.

Megint kiderült, nem a gyerekek vagy az oktatás minősége volt a fontos, hanem a statisztika, illetve az elköltendő pályázati pénz. Csak a mi iskolánkban ötmilliós érték ment tönkre.

„Elkezdődött az oktatás digitalizációjának zászlóshajó-projektje” – jelentette be 2022 februárjának közepén Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár Salgótarjánban, amikor átadták a Digitális Oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára elnevezésű program első notebookjait egy gimnáziumban. Az akkori projektleírás szerint a következő négy évben az állam több, mint félmillió tanulónak és 50 ezer pedagógusnak ad ingyen notebookokat 200 milliárd forint értékben. Az uniós keretből megvalósított program a Digitális Oktatási Stratégiához (DOS) kapcsolódott, amelyet 2016-ban fogadott el a kormány. Deutsch Tamás állította, „Magyarország 2020-ra eljuthat oda, hogy a digitális írástudás és -használat, az internet elterjedtségének tekintetében, a pedagógusok digitális felkészültségében, az oktatás digitalizáltságában megelőzi az Európai Unió átlagát”, míg Palkovics László akkori oktatásért felelős államtitkár arról beszélt, „a gyorsan változó digitális világhoz az oktatásnak is alkalmazkodnia kell, ezért az új nemzeti alaptantervben (Nat) a digitális képességek-készségek és eszközök használata már nagy szerepet játszik majd”. A DOS-ban rögzítették, a kormány biztosítja a nagy sávszélességű, szupergyors internetelérést és wifit az iskoláknak, a tanárok és a diákok digitális eszközöket kapnak, az összes iskolában alkalmaznak infokommunikációs technológiai pedagógiai asszisztenst.

– A digitális tananyag, amely a Krétából is elérhető, egy nagy rakás szar – jelentette ki egy másik pedagógus.

Tulajdonképpen a meglévő tankönyveket digitalizálták, nincs semmi új benne, hiányzik az interaktivitás, ami a lényege lenne, helyette egybites feladatok vannak, amelyekhez teljesen felesleges a digitalizáció.

Nem véletlen, hogy a pedagógusok nem használják, akik elhivatottabbak, azok saját tananyagot állítanak össze, a többség viszont megmaradt a papíralapú oktatásnál. Így viszont semmi szükség a digitális táblákra, illetve a kiosztott notebookokra, ugyanis a tanulásban nem használják, helyette otthon csak simán neteznek rajtuk a diákok és a tanárok. Az iskolában pedig marad a hagyományos oktatás, hiszen a legtöbb helyre a telefonokat sem lehet bevinni, pedig azokkal is csuda dolgokat lehetne csinálni.

Pedig a kiosztott eszközök elvileg direkt a digitális oktatáshoz lettek kifejlesztve, a programban a beszerzések során olyan kisképernyős laptopokat vásárolt az állam – ahogyan anno a 24.hu megírta, darabonként átlagosan bruttó 235 ezer forintért többek között Orbán Viktor testvére barátjának, illetve Palkovics László egyik üzlettársának cégétől –, amelyek a szakértők szerint kifejezetten az iskolai körülményekre optimalizált termékek, normál felhasználóknak nem forgalmazzák őket, játékra, filmnézésre kevéssé alkalmasak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.