Szerző: PuPu
2016.07.20.
Állítom, az állatokat nem idomítják úgy, ahogy egy világklasszis versenyzőt, aki ennek következtében aztán megnyeri az orral pöckölt ólomgolyó 200 méteres világbajnokságát.
Népe boldogságban úszik, könnyben ázó szemekkel hallgatja a piréz hímnuszt, melyet a versenyző tiszteletére húz el a rezesbanda, (tudom, vicc vót...), de megdicsőül edzője is.
A szponzor hirdetésekben kamatoztatja az eredményt, a sportolóról dildót neveznek el, a szakosztály a vételárból részesedést kap, és felveszi az állami támogatást, a többi sportoló meg a fizetését.
A bajnok meg megreggelizik - két kis kerek piros, egy hosszúkás fehér, Gerzson bá adta, ettől lesz az orra kemény... - beül a csodaautójába és ha még van neki mivel, akkor hajkurássza a nőket.
Ezt mindenki tudja, de mindenki kussol, mert nem arra vagyunk büszkék, hogy a magyar diákok érik el a legjobb eredményt a nemzetközi PISA - teszt kitöltése során szövegértelmezésben - nem a magyar diákok érik el... - nem arra, ha valamilyen világraszóló felfedezést tesznek tudósaink, ha magyar művész sikereket arat, hanem arra, ha a mi golyónk pöckölődik elsőként a célba, megelőzve a bangladesi és a perui versenyző golyóit.
Arra gondolni se merek, hogy akár arra is büszkék lehetnénk, ha minden iskolának lenne tornaterme, melyben lehetne kézilabdázni, kosarazni, teremfocizni, asztaliteniszezni, és a szabadidőben is lehetne ezeket használni, nem csak akkor, mikor a testnevelő tanár éppen atlétikai bajnokokat akar nevelni, megutáltatva a gyerekekkel még a mozgást is.
A játék öröme talán megmaradna...
Nem a sportolót kárhoztatom, és a nézőt is csak részben, hiszen meglehetősen nehéz normálisan gondolkodni ebben az agyonmanipulált világban, csak éppen jelezni szeretném, hogy a mai sport már csak annyiban szolgálja a tiszta örömszerzést, mint a fefújható gumijuis.
A televízió előtt libacombot rágcsáló néző örül, mert nem neki kell hason csúszni kétszáz métert naponta ötvenszer, és nem neki kell koptatni az orrát, mégis, tud azonosulni a mi fiunkkal/lányunkkal, és amikor az a rohadt golyó átszakítja a célszalagot, akkor kicsit olyan, mintha mi pöcköltük volna el odáig.
Ez a feeling majdnem olyan, mint amikor a munkásosztály a konyakot képviselői útján fogyasztotta, csak még jobb, mert attól nem lehetett berugni, ettől viszont meg lehet részegülni,
Az egész élsport úgy hazug, ahogy van, de hát a homo ludens szereti a versenyt, hiszen már gyerekkorunkban is rendeztünk ilyesmit, gyufaskatulyák elé befogott cserebogarakkal, és boldogok voltunk, ha a mi sárgánk nyerte a futamot.
A fizikai teljesítőképességnek vannak határai, ezek áttörésében segít a tudomány és a gyógyszeripar.
Ki tudja mióta már a teljesítményfokozók és a doppinglaborok közötti ádáz harc jellemzi a sport világát, kifejlesztenek egy új doppingszet, követi a kimutatására alkalmas eljárás, de csak úgy, mint a csacsi az orra elé horgászbottal lógatott répát.
A különféle táplálék-kiegészítők, fehérjék és mindenféle egyéb csodaszerek ma már hétköznapjaink részei, a doppingszer megnevezést ugyan egyik sem vállalja fel, de aki látott már edzőtermet belülről, az tudja, hogy a szépségért folytatott versenyben sem nélkülözhető a vegyipar.
Rengeteg pénz és egyéb kellemességek vannak a sportban, és ez alól a versenyek császára, az olimpiai mozgalom sem kivétel, sőt...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.