ISZLAMIZMUS ÉS BALOLDAL: A CIVILIZÁCIÓS DISKURZUS BUKTATÓI

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kapelner Zsolt
2016.08.07.

Böcskei Balázs egy nemrég megjelent cikkében azt állítja, hogy a baloldalnak meg kell felelnie a radikális iszlamizmus kihívásának.[1] Érdemi választ kell adnia „a radikális iszlám európai civilizáció elleni háborújá”-ra, végre szembe kell néznie a valósággal. Egyetértek. Csakhogy a „civilizációk háborújáról” szóló grandiózus narratívának semmi köze a valósághoz.

Meglehet, az európai közvélemény nagy része – mint Böcskei megjegyzi – állandó egzisztenciális szorongásban él: tart a bevándorlók tömegeitől, akik közé iszlamisták vegyülhetnek, tart az európai muszlim közösségektől, melyek talán iszlamistákat melengetnek a keblükön, egyáltalán tart az iszlamizmustól, ettől az idegen, ellenséges „civilizációtól”, amely a mi európai életformánk megsemmisítésére tör.

Böcskeinek igaza van abban, hogy komolyan kell vennünk ezt a szorongást. De ez nem azt jelenti, hogy kritikátlanul el kell fogadnunk azt a hamis és ideologikus világképet, amelyet ez a szorongás létre hív. A szerző szerint az iszlamizmus kihívására felelve olyan kérdéseket kell feltennünk, mint: hogyan kezeljük a migrációt, és hogyan vegyük rá a muszlim közösségeket, hogy segítsenek a radikalizmus megfékezésében. Mintha az iszlamizmust a migránsok hoznák közénk, és az inherensen radikalizmusra hajlamos muszlim közösségek, akiket ha meg nem szelídítünk, a vesztünkre törnek.

Ezek az elképzelések, ahogy a civilizációk összecsapásának általános képzete is hamis és káros ideológia terméke, amelyet a baloldalnak nem szabad elfogadnia. A mi civilizációnk – ha van ilyen – egy globális civilizáció: az azt alkotó társadalmi, gazdasági, katonai és politikai viszonyrendszerek messze túlnyúlnak a kontinens határain, és kibogozhatatlanul összeszövődtek a világ társadalmait alkotó egyéb viszonyrendszerekkel.

A radikális iszlamizmus nem a semmiből bukkant elő, hanem ezekből a viszonyrendszerekből születik meg: amint a globális Dél erőszakos kizsákmányolása fokozódik, a marginalizált területek egyre kiszolgáltatottabbá válnak az állami és nemzetközi katonai terrornak, és a globális gazdasági és természeti kataklizmáknak. A növekvő instabilitás és meggyengült politikai intézmények utat nyitnak a militáns radikálisoknak[2], akik a Közel-Keleten – lévén a neoimperialista nyugat és szekuláris nacionalista diktátorok ellen lázadnak – az antikolonializmusban és a vallási radikalizmusban találják meg a vezérlő ideológiát: innen a radikális iszlamizmus. [3]

Nem civilizációk összecsapásáról, hanem egyetlen globális civilizáció, egyetlen erőszakra és kizsákmányolásra épülő civilizáció belső feszültségéről van szó. A „civilizációk összecsapásának” hamis narratívája pusztán fenntartja és újratermeli ezt az erőszakos és egyenlőtlen rendszert. Egyrészről „harci üzemmódba” állítja a társadalmat, azaz normalizálja az erőszakot, mint a társadalmi feszültségek feloldásának, és általában az emberek közötti érintkezésnek az alapvető, paradigmatikus formáját. A migránsokkal való embertelen bánásmód például ebben a narratívában nem csak igazolható, hanem szükségszerű lesz, hiszen a civilizációs küzdelem része. Az erőszak normalizálása tovaterjed más területekre is, így válik elfogadottá például a tömegtüntetések erőszakos feloszlatása a rendkívüli helyzetre hivatkozva Franciaországban, és így tovább...

ITT OLVASHATÓ