2017. március 1., szerda

NÉMA LÁZADÁS

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Németh Péter
2017.03.01.


A Mindenki olyan, mint a hagyma. Nem, nem büdös, mint ahogy azt a Szamár kérdezi a Shrekben, de az már igaz, hogy ha meglátod, sírva fakadsz. A lényeg most itt nem is ez, hanem ahogy azt Shrek mondja az ogrékról: több rétegű. A frissen Oscar-díjat nyert produkció is több rétegű; ki mit akar meglátni, kihallani belőle. Pedig a történet maga rendkívül egyszerű - és ha akarom, könnyekig megható -: egy győzelemre törekvő kórusban a karvezető csak azokat engedi énekelni, akiknek jó a hangjuk, de nem zárja ki a hamisakat sem a csapatból, nekik tátogniuk kell. A legszebb hangú kislány, rájőve a turpisságra, arra tudniillik, hogy újdonsült barátnője valójában nem énekel, lázadást szervez, néma lázadást. A versenyen a tanárnő beintésére az egész csapat tátogni kezd, s csak akkor váltanak igazi énekhangra, amikor a tanárnő dühödten kirohan a színpadról.

A történet - ismétlem - ha akarom, ilyen egyszerű, néhány mondattal leírható; és mégis olyan, mint a hagyma. Mert szól a barátságról, az összetartozásról, a - tanár szempontjából - a verseny mindenhatóságáról, a manipulációról, de ha akarom, arról is, hogy a pokolba - a győzelembe - vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Hisz a karvezető sem kizárni akarja a rosszabb énekeseket a közösségből, ellenkezőleg - még ha az igazgató jóindulatát keresve is -: csapattagként kezeli őket.

De a Mindenki - lám, egy újabb rétege a hagymának - üzen a mai magyarországi politikának is. Természetesen nem direktben, hisz a huszonöt perc egyetlen politikai utalást sem tartalmaz. Nem bukkannak fel benne csúnya emberek - a negatív szereplőként lefestett tanárnő sem egy ránézésre ellenszenves típusú arc -, a gyerekek között sincs egy Geréb, de még egy Németh Szilárd-féle karakter sem. Szóval ez a réteg, lehetséges, csak az én fejemben létezik, Deák Kristóf rendező Arany Jánossal mondaná, hogy "gondolta a fene". Lehetséges, írom, pedig tudom, hogy nem. Tudom, hogy Deák Kristóf nem naiv alkotóként vitte szalagra a történetet - még ha nincs is már szalag -, tudom, hogy pontosan építette fel a maga hagymáját, és bízta rám, a nézőre, mit, melyik réteget akarom lefejteni belőle, illetve mennyire akarom látni egyben az egészet, hogy a végén sírhassak tőle...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.