Szerző: Nagy József
2017.06.21.
Ha hihetünk A rendszerváltónak, minden politikus ocsmány gazember, lusta, hazug, gátlástalan, középszerű, bárkit hátba szúr, és bármelyikük megvásárolható a „három pé, vagyis pénz, pina, politikai hatalom” valamelyikével. Tényleg ilyenek?
Sok politikust ismertem, és aki nem ilyen volt, az kikopott, belehalt. Vagy a saját pártja utálta ki, mint a fideszes Illés Zoltánt és Ángyán Józsefet, vagy pont őt feszítették keresztre korrupciós, esetleg egyéb köztörvényes váddal, lásd a fórumos Dávid Ibolya és Herényi Károly esetét. A merkantil hajlamú politikusok – a merkantil hajlam alatt azt értem, hogy lop, mint az állat – a nem lopósokat úgy emlegették, hogy „na, azok a szerencsétlen hülyék”.
Honnan ismeri a politikusokat és a történeteiket?
A rendszerváltásig filozófiatörténetet tanítottam a pécsi egyetemen, aztán egy barátommal megalapítottuk Magyarország egyik első privatizációs tanácsadócégét, ahol rengeteg politikussal és üzletemberrel találkoztam. Segítettünk még az Állami Vagyonügynökségnek is. Később váltottam, egy vállalkozás társtulajdonosaként magam is privatizáltam közérteket és egy nagy informatikai céget.
Meggazdagodott?
Pár évig csináltam, s lett annyi pénzem, ami normális polgári életet biztosít. Aztán csúnyán becsaptak, megcsömörlöttem, akkor szálltam ki, amikor a legjobban dübörgött a privatizáció. 1998-ban egy évig a Horn-, aztán még egy évig az első Orbán-kormány alatt az ORTT főigazgatója voltam, bejártam a Parlamentbe, szép tapasztalat volt látni, a politikusok hogyan próbálják befolyásolni a médiát. 1999 óta írással foglalkozom.
Kezdjük messzebbről.
Kádár alatt mindent az ő puritanizmusa határozott meg, persze alatta is loptak, de félve, szégyenkezve.
A nyolcvanas években érkeztek a reformkomcsik, okos technokraták, emberileg egész jó minőség, nekik köszönhettük Kelet-Európa legjobb gazdasági törvényeit. Egy nagy bajuk volt: nagyon szerették a hatalmat, és a KISZ-ben profi hatalmi játékosokká értek. Aztán jött az első szabad Országgyűlés csupa küldetéstudatossal, ők nem pénzért, hanem hitből ültek be a Parlamentbe. Antall hitt. Kis Jánosék is hittek. Még a szocialista reformkörösök is hittek. Volt ethosz. Komoly, művelt, tanult, kicsit naiv, kicsit álmodozó bölcsészek és jogászok, ők azok, akik a nyolcvanas évek végén, az új pártok alakulásánál a legbátrabban kiabáltak.
Illetve a zömük azért kiabált, mert demokratikus világot álmodott, néhányuk meg azért, mert besúgó volt, még a kommunista titkosszolgálat küldte be a politikába.
Az egyik egyetemi cimborámból SZDSZ-es képviselő lett, büszke voltam rá, aztán pár hónap után lemondott a mandátumáról, visszament ügyvédnek. Mesélték, párton belül lebukott, kiderült, háromperhármas volt, kilökték, teljes joggal. Amúgy épp a múltkor jelölt be a Facebookon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.