2017. december 11., hétfő

TGM: VALAMINEK MOST VÉGE

MÉRCE
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2017.12.11.


A soron következő magyarországi országgyűlési választások előtörténete jól illusztrálja azt a válságot, amelyben élünk.

De voltaképpen mi van válságban? A rezsim?

Hogy világosan láthassunk, hasonlítsuk össze – kissé leegyszerűsítve – Orbán miniszterelnök kormányzati rendszerét egy másik kelet-európai szisztémával, amellyel össze szokás keverni.

Jarosław Kaczyński és a PiS kormányzása rendkívül koherens politikai doktrínára épül: a mai Lengyelország egyszerre tekintélyelvű és szociális állam; mindkét elemét komolyan veszik és sikerre vitték. A lengyel kormány az 500+ programmal csakugyan megsegíti a szűkölködő családok gyermekeit, valóságosan szociális bérlakásépítésbe kezdett (a húsz esztendeig rendesen fizető bérlők tulajdonossá válhatnak), a munkásosztály és az alsó középosztály helyzete javult. Nemcsak a gazdaság fejlődik sikeresen, hanem a társadalom egészének a helyzete is: jó a népoktatás, fejlődik az infrastruktúra is.. Ugyanakkor Kaczyński nem akarja megdönteni a kapitalizmust, és a jobb helyzetbe került munkásosztályból nem lesz uralkodó osztály: a korporatív (vagy hogy a régi fasiszta szakkifejezést használjuk, „hivatásrendi”) eszme szerint az osztályok (régiók, települések, nemzedékek, nemek) elfoglalják a maguk természetes, harmonikus helyét a nagy egészben: a cél igazságosság, de nem egyenlőség. Az, hogy az osztályok, foglalkozások, tevékenységi körök képviselői-tagjai anyagi helyzetüket, tehát életformájukat illetően közelebb kerülnek egymáshoz, nem azt jelenti, hogy a nagyobb műveltséggel vagy a magasabb pozícióval nem járnak erkölcsi és politikai előjogok. Az egyenlőség a konzervatív politikai filozófiában uniformizálást jelent, és Kaczyński sikeres és népszerű pártja (mert neki vanpártja) nem erre, hanem érdem szerinti, igazságos hierarchiára törekszik, amelyben a hazafias, önzetlen, szellemileg magasrendű teljesítménynek és a vele járó vezető tisztségnek autentikus, jogos tekintélye van, amelynek igenis kijár a tisztelet.

A Kaczyński-rendszer katolikus jellege (a katolikus korporatizmus az államdoktrínája, amely Ignaz Seipel és António Olivieira de Salazar államát ihlette, és amelyre Imrédy Béla is törekedett), antikommunizmusa, antiliberalizmusa, antifeminizmusa és oroszellenessége őszinte, mélyen átérzett és következetes. Kaczyński nem korrupt, valóban azt hiszi, hogy a nemzetét szolgálja, emberei is meggyőződéses, többnyire rátermett figurák – mint az új miniszterelnök, Mateusz Morawiecki is – , akik közül a legtöbben a Solidarność mozgalmában hiteles, bátor ellenállók voltak. A korporatista rendszer megengedi az állami beavatkozást és az állami irányítást a tőkés gazdaságban (mint ahogy megengedi a kínai, japán, szingapúri stb. gazdaságban is), de ezt csak az ódivatú és eltájolt magyarországi liberálisok tartják „szocializmusnak”; konzervatív kormányzási stílusának a közigazgatáson és a reakciós tömegpárton kívül két klasszikus (külső) pillére van: az egyház és a hadsereg.

A rendszer természetesen súlyosan korlátozza a szabadságjogokat és agresszívan belenyúl a honpolgárok magánéletébe, de ennek a kényszernek van logikája és iránya. A cenzúra, a sovinizmus, az idegengyűlölő őrjöngés, a fasisztoid szónoklatok, a bigott nőellenesség, a történelemhamisítás, a Nyugat (azaz a fölvilágosodás) iránti utálat: ez mind igaz; de a rezsim – saját kritériumai szerinti – sikeressége és szavahihetősége is tény.

A magyar olvasó jól tudja, hogy a magyarországi rendszer nem ilyen. Ezt a katolikus országot nem éppen mélyen hívő református kormány vezeti, államdoktrína nincs, mély meggyőződés se. A rezsim gazdaságpolitikája eklektikus – neoliberális, korporatista és etatista lépésekre egyaránt van példa – , szociálpolitikája (szemben Lengyelországgal) népellenes, de nem pozitív formában, hanem az elesettek elhanyagolásával, sorsukra hagyásával, önző (és gondolattalan) cinizmussal. Az orbáni etnicizmusnak (a tévedésekkel zsúfolt, sztereotip történelmi hivatkozások ellenére) kevés köze van a magyar nemzeti hagyományokhoz: ez csak propaganda, parasztvakítás, palifogás. A magyarországi féldiktatúra nem rendpárti, szétzúzta a szakszerű közigazgatást, naponta rombolja az intézményességet. Nem teremtett konzervatív, restriktív-represszív alkotmányosságot, hanem alkotmányosság nélküli helyzetben lebeg, módszere a rögtönzés, az összevisszaság, a folytonos átszervezés, átalakítás, parttalan törvény- és rendeletgyártás (minden jogász tudja, hogy ez még sokkal magasabb nívón is teljes káoszhoz vezetne, hát még így) őrületbe kergeti az ellenzéki bírálókat, akik ha Orbán minden cikkcakkját és hintapolitikájának minden kilengését támadják, előbb-utóbb ellentmondanak önmaguknak, amit Orbán naponta megtesz, de őt ez – a teljhatalom birtokában – nem zavarja.

De nemcsak az ellenzéket tébolyítja meg ez az inkoherens önkényeskedés, hanem az állami hivatalnokokat, az állami intézmények dolgozóit, továbbá a jogalanyokat, az állam ügyfeleit, mind a tőkés vállalatok menedzsereit, mind a munkások (és mások) érdekképviseleteit. Orbán a káosszal, a rendetlenséggel, az informalitással kormányoz. Nem azért „nem találnak rajta fogást” az ellenfelei, mert buták (ami azért előfordul olykor), hanem azért, mert Orbán vezetése összefüggéstelen, az informalitásba, az oligarchikus magánhatalomba kiszervezett állami funkciók eltűnnek az amúgy is megcsonkított nyilvánosság szeme elől. Az állam – illa berek, nádak, erek – egyszerűen kereket oldott. Azt, ami megmaradt belőle, Orbán hitbizomány tulajdonosaként, nem állami-politikai vezetőként irányítja vagy (ami épp oly gyakori) hagyja sorsára.

Itt nem csak „rohad az államgépben valami”, hanem megrohadt a teljes államgépezet. Nem arról van szó, hogy „nincs demokrácia” (eddig se nagyon volt, és sehol se nagyon van), hanem reakciós és tekintélyelvű, antidemokratikus, antiliberális és antiszociális állam sincs: mert a szeszélyes kényszerre épülő, kapkodó, ugyanakkor minden autonómiát leépítő, mindent szétzúzó hatalomgyakorlás idegen a modern államtól – még a modern államnak azoktól a fajtáitól is, amelyeket megvetek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.