2018. november 25., vasárnap

A DROGOS GARÁZDÁKAT BÉKÉN HAGYJÁK, A PAPUNDEKLIN KUCORGÓ HAJLÉKTALANT ELVISZIK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CSEJTEI ORSOLYA
2018.11.25.


Szabad ég alól a szőnyeg alá söpörték a fedél nélkül élőket.

Négyen állnak a kapuban, láthatóan valamin egyezkednek. Nem harsányak, de a szinte tapintható indulattól remeg körülöttük a levegő. Köpködnek, turháznak, rángatják a kilincset. Az egyik oda is szól, ahogy melléjük érek, és próbálok benyitni a Fűtött utcába: „Babám, a magadfajta minek akar oda bemenni? Ezek a f...szopók csak negyedóránként nyitják ki, akkor se biztos, hogy beengednek. Gyere, tudok jobb helyet, na, gyere velünk” – invitál magához képest egészen kedvesen, de amikor válasz helyett odébblépek, utánam nyúl, megfogja a karom, és fogatlan, bűzös vigyorral követeli, hogy mondjam meg, hány óra van. 

Szívem szerint kirántottam volna a karom a szorításából, de ehelyett mélyen a szemébe néztem, blöfföltem egy óra-percet, majd arra kértem, legyen szíves a karomat elengedni. Persze, vert a szívem, mint a motolla. Végül társai odébbrángatták a fiatalembert, aki feltehetően csak látszatra néz ki lepukkant negyvenesnek. Miközben távolodnak, még vissza-visszakiált, kissé artikulálatlanul, nem értem pontosan, de az biztos, hogy a fent említett trágár kifejezés a kettőnk viszonylatában kerül újra szóba. 

Épp kezdtem keresni azt a bejáratot, ahol a szociális munkások járnak be a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség melegedőjébe, amikor nyílt az ajtó, és kilépett rajta Farkas Barnabás, az intézmény vezetője. Fura megkönnyebbülés fut végig, és egy pillanatra megéreztem, mekkora biztonságot tud jelenteni egy 1 csillagosnak is alig mondható, kissé bűzös, de tiszta és meleg hajléktalanmelegedő.

Amit nem látunk, nincs is

„Ezek nem hajléktalanok ám – mondja egy férfi, aki nem sokkal az emlékezetes időpont-egyeztetés után érkezett „haza”, és szemtanúja volt az események lecsengésének. – Valami havert keresnek, már nem először, aki tartozik nekik – magyarázza. Csak azért mondom – nyomatékosítja, hogy ne keveredjen. Mink itt nem szoktuk bántani a hölgyeket.” 

Bevallom, abban a pillanatban nem is értettem egész pontosan, hogy miért mondja, aztán később, amikor Bagdi Tímea, a Fűtött utca intézményvezető-helyettese arról beszélt, mennyire nincs rendben, hogy a rendőrök az aluljárókban szabadon hagyják lógni a drogos garázdákat, ugyanakkor a nem sokkal mellettük papundeklin kucorgó hajléktalant vegzálják, leesett a tantusz. 

A hajléktalan a hivatalos kommunikáció szemében olyan gennyedző fekély az illuzórikusra maszkolt tökéletes társadalom orcáján, akitől félni kell, aki betegséget terjeszt, aki koszos és büdös. Zömében önkontroll nélküli szenvedélybeteg, aki olyannyira nem illik a Ferenc József-i „minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve” cukorhabos hazugságába, hogy inkább el kell tüntetni a tisztes magyar járókelők – remélhetőleg mind családapák és családanyák, gyerekekkel, kerekekkel, rezsicsökkentett, fűtött otthonnal – látóteréből. Mi másra is lehetne jó az októberi törvénymódosítás, melynek értelmében az otthontalan emberek életvitelszerűen nem tartózkodhatnak többé a közterületeken...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.