2019. március 31., vasárnap

DEL MEDICO IMRE: ÉRDEKES LENNE MEGÉLNI A SZÁZAT

24.HU
Szerző: NAGY JÓZSEF
2019.03.31.


Nagyinterjú minden idők legaktívabb magyar sajtólevelezőjével szalámiról és tolószékről, fráterségről, bónkontrollról és nagy pofáról, facsemetéről és levéltárról, protekcióról és memóriáról, balfaszságról és patkolásról, szappanprésről és csodás idomokról, írógépről és kétujjas száguldásról, Speerről és Ottóról, darabolt királyi szőnyegről és elfuserált magyar történelemről, sztánokról és 
hat-háromról. Életről, halálról.

Azért az valami, hogy már nyolcévesen, 1931-ben tagja volt az Est című újság gyermekparlamentjének.

Marhaság.

Tessék?

Marhaság, mondom.

Sikerül bakival nyitnom az interjút az újságíróbakik legfőbb vadászának otthonában?

Ne korholja magát, én is láttam tavaly a cikket ezzel a gyerekparlamentes ostobasággal. Nem voltam a tagja, maradjunk ennyiben.

Az az infó stimmel, hogy a Del Medico família Olaszországból került Magyarországra?

Perfekt! A tizenkilencedik században számos olasz szalámikészítő települt át Magyarországra, mások mellett a Dozzik, a Vidonik és mi. Dédapám, Pietro Del Medico Tarcentóban született, Budapesten ő alapította az 1850-től 1912-ig működő első magyar szalámigyárat, méghozzá Del Medico Péter és Fia Első Magyar Szalámigyár néven. Apám már 1931-ben, negyvenhárom évesen meghalt, alig emlékszem rá. Megözvegyülő édesanyám kicsiny, mindössze tizennégy szobás panziót nyitott a Bécsi utcában. Úri közönség, a társadalom krémje lakott ott, arisztokraták, diplomaták, tehetős polgárok. Olyanok, mint Révai János gróf, aztán Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter fivére, Miklós. A panziónkban talált otthonra Bernáth László címzetes honvédelmi államtitkár, ki később atyai barátom lett, valamint Goldberger István a híres gyáros família bécsi ágából. Károlyi Mihály húga is a vendégünk volt. Egyesek évekig maradtak, mások csak a báli szezonban béreltek szobát.

Évekig?

Nálunk otthonra találtak. 1948-ig volt meg a panzió, de valójában már 1944-ben megszűnt a jó világ, amikor a nyilasok önhatalmúlag kineveztek fölénk egy igazgatónőt, minket pedig kirúgtak, de legalább a lakásunkban maradhattunk. A háború után visszavettük a panziót, de a nő persze nem számolt el a jövedelemmel.

Érte nagyobb veszteség is a családot. Az édesanyja a háború után az ön bátyját keresve hirdetést adott fel a következő szöveggel: „Fiamat, dr Szili Györgyöt 1944. július elején deportálták Sárvárról Auschwitzba, Birkenau D. Lagerből vitték be 1945. január 20. körül állítólag Németországba Gleiwitz felé. Aki tud róla, könyörögve kérem értesítsen: DEL MEDICO IMRÉNÉ”. Hogyhogy őt vitték, önöket meg nem bántották a nyilasok?

Anyám zsidó, György az első házasságából származott. A bátyám karpaszományosként kétszer járta meg a frontot, de harmadjára, negyvennégyben már munkaszolgálatra hívták be, azt nem akarta, próbált leszökni Romániába. Balszerencséjére egy agent provocateurnek fizetett, aki átadta a rendőrségnek. Sárvárra internálták, onnan Auschwitzba, majd mint munkaképest hajtották Nyugatra. Aztán menet közben a németek agyonlőtték az egész társaságot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.