2019. március 9., szombat

KITISZTULT A KÉP

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.03.09.


Berlusconi bácsi biztosította Orbánt, hogy ő mindhalálig kitart mellette. Szép ez a szerelem, és már régóta hömpölyög is. Orbán fasizmusa voltaképp Berlusconiból sarjadt, mint faékből kerge szára, a degenerált ordítozását – Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok! – is tőle lopta (Forza Italia, ugye). Tényleg, használja még miniszterügynök elvtárs az eltorzult szájú és agyú csatakiáltását? Nem tudom, manapság nem szoktam miniszterügynöki delirálásokat nézegetni, és akármi is lehet. A csuhásokat sem parancsolja térdre már, ki tudja, hol tart az ő eszmei színeváltozása, milyen agymacskája van épp, lehet, hogy indiánból eszkimóvá változott, minden előfordulhat ugyanis.

A fasiszták meg a nácikok szeretik egymást és hűségesek is a cimborájukhoz. Az SS brigantiknak is a hűség volt a becsületük, a magyarok kitartottak. Szeretik ezek a színházat, de ez momentán mellékszál. A világra szóló cimboraságnál tartottunk ugyanis, amit a magyar meg az olasz futballbolond tart egymással kifulladásig. Amikor Berlusconi két szépészeti műtét és három bírósági tárgyalás után és közben lábadozott, ez a mi saját bejáratú Cipollánk is mindig mellette állt a vérzivatarban. Különös tehetsége van megtalálni a világ hülyéit, Trumpot, ilyeneket, hűséget tenni nekik, ha az ország beledöglik, akkor is. Mindez ő baja, viszont a mi tragédiánk, mert ez az ország jó érzékkel állt mindig a vesztes barmok mellé, mint ahogyan most is oda igyekszik.

Nem állhatom meg, mert eszembe jutott, hogy egy röpke gondolat erejéig azért meg ne emlékezzek egy másik élete végéig kitartó és hűséges párocskáról, akik mintázzák itt nekünk a Berlusconi-Orbán románcot, és ők pedig a Duce meg a Führer. Ezek is fogták egymás kezét a cifra befejezésig, midőn az egyik saját magát vonta ki a forgalomból, a másikat a kedves népe részeltette a kegyekben. Ilyen mérvű párhuzamosságokkal most is maradéktalanul elégedettek lehetnénk, de ez csak ábránd. Kósza cifraság. Ott, a múltban is egyik tanult a másiktól, a szerepek olykor fölcserélődtek, a monolit gonoszság viszont maradt, mondhatni, az volt a térkő, amelyen elnyugodtak, hogy ma már csak sercegő, vibráló filmek őrzik az emlékeket. Viszont Orbán meg itt van nekünk épp jelenidőben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése