2019. július 30., kedd

GÖNCZ ÁRPÁD SÍRJA MELLETT

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2019.09.26.



...Magyarország ma ismét megtestesíti mindazt, amit – képmutatás ide vagy oda – a nemzetközi közvélemény, a nyugati médiák jelentős része (a konzervatívoktól a szélsőbaloldalig) utál és elutasít. Magyarországnak látszólag vannak szövetségesei a visegrádi csoportban, ám ott a jelenlegi soviniszta, etnicista, Európa-ellenes kormányok helyzete ingatag, az ottani nyilvánosság ezerszer szabadabb, mint itt, a közvélemény pedig nagymértékben elutasítja a rasszizmust, a heteroszexizmust, a legszegényebbek gyötrését, a környezetvédelmi trogloditizmust és a magyar valóság más csinos alkatrészeit. Az etnikai és nemi kérdésben Orbán mögé fölsorakozott magyar politikai egységhez hasonló a világon sehol se létezik. Magyarország egyedülálló. Az Orbán-rendszert elutasító konzervatívok is nagyrészt orbánisták, akik a konzervatív Angela Merkelt proletár internacionalistának, a „népességcsere” hívének és „Soros-bérencnek” tekintik...

Magyarországnak ezt a tárgyilag részben indokolatlan pária voltát gyermekeink és unokáink fogják megsínyleni, ahogy máig keserüljük az elfelejtett gróf Apponyi Albert és báró Bánffy Dezső korlátolt, soviniszta, elnyomó politikáját, amellyel szemben formálódott ki szomszédaink nemzeti tudata és nemzeti identitása – és amelynek az állandóságát, mintegy örök adottságát erősíti meg az Orbán-rezsim népellenes és öngyilkos irányvonala.

Európa eltűri Orbánt, mert itthon rendet tart, és beéri jelentéktelen „ellenzékének” az enyhe sanyargatásával (a falusi gettókba szorult cigányok meg kit érdekelnek), ahogyan eltűrték Horthyt, Kozma Miklóst meg Gömböst, bár jól bele voltak keveredve az akkori nemzetközi terrorizmusba (marseille-i merénylet, Erzberger-gyilkosság), Bethlen meg Teleki a frankhamisítási afférba, ami azért Orbánról nem mondható el gyanús külföldi barátai ellenére – a szerencsétlen magyarországi sajtó még Milorad Dodik boszniai szerb „elnöknek”, a népirtás lelkes hívének a félhivatalos látogatására se figyelt föl (Áder és Orbán fogadta, ami hallatlan!)... –, a rendszer tartósnak, szilárdnak ígérkezik. Orbán egyik választást nyeri a másik után, fényes diadallal.

Az egész világ azt hiszi, hogy mi mind orbánisták vagyunk. Azok vagyunk, akik támogatjuk, hogy a „tranzitzóna” konténereiben tárolt menedékkérőket éheztessék. A szögesdrótbarát, kerítéspárti nemzet. Ez így látszik kívülről, senkinek sincs ideje a finomabb árnyalatokat tanulmányozni. Az összes többi kelet-európai országban van ellenzék, amely számos nagyvárost kormányoz; a sajtó mindenütt – Magyarország kivételével – elég szabad, a közszolgálati médiák – Magyarország kivételével – teljesítik alkotmányos kötelességüket. Az oktatás, a kutatás önálló. Van vita. Itt meg csak a gyalázkodási párviadal, amelyben a hatalmi erőviszonyok döntenek.

Az ország egységesen borzasztónak tűnik föl.

Ennek a nemzetközi közvélemény ítélőszéke előtt elmarasztalt, irtózattal nézett országnak kell majd megértést és kíméletet kérnünk, ha elérkezik – amint bizonnyal elérkezik – a végzetes óra.

Lehetséges, sőt, valószínű, hogy az új elnök (Ursula von der Leyen, akinek a nevét se képesek kiejteni a budapesti rádióbemondók németekkel való együttélésünk több mint fél évezrede után) vezette Európai Bizottság fütyülni fog ezernyi nemzetközi szerződés, egyezségokmány és más jogszabály megsértésére és megsértőire, hiszen a szétesőben lévő Európa gyönge, Orbán hatalma meg erős.

Az Egyesült Államokat olyan férfiak vezetik, akik rokonszenveznének a mai Magyarországgal, ha tudnák, hol fekszik, de amúgy generaliter a „minden külföldi dögöljön meg” politikáját őszintén becsülik. Csak ne feledjük, hogy ők is külföldiek, mi is külföldiek vagyunk, és a „dögöljön meg” jelszavuk nem azt jelenti, hogy ők (az amerikaiak) „dögöljenek meg”, hanem azok, akik onnan nézve „külföldiek”, nem pedig azok, akik innen.
*
Ám egyszer csak történt valami, ami talán rácáfol arra, amit idáig sugallni szerettem volna.

2019. július 11-én Zuzana Čaputová, a Szlovák Köztársaság újonnan megválasztott, az ottani liberális–demokratikus ellenzékhez tartozó elnöke Budapestre látogatott. A szlovák köztársasági elnök beszélt Áderral és Orbánnal, világossá tette, hogy nem értenek egyet. (Később meg azt is világossá tette Pozsonyban a szlovákiai közszolgálati rádió magyar adásában, majd a szlovákiai magyar fiatalság gombaszögi táborában, hogy őszinte barátja a felvidéki magyarságnak, semmi kifogása a kettős állampolgárság ellen, híve a kétnyelvűségnek és a nemzetiségi jogoknak.)

És tett még valamit, ami megrendítő, és amiért – rossz szokásunk szerint – egyetlen köszönő szót nem kapott tőlünk, pedig ebben rejlenék egyetlen reményünk.

Fölkereste Göncz Árpád köztársasági elnökünk sírját, virágot tett rá, fejet hajtott.

Evvel kinyilvánította, hogy tudja: VAN MÁSIK MAGYARORSZÁG.

Volt is, van is.

Vajon a magyarországi közélet melyik jelentős egyénisége vitt mostanában virágot Göncz Árpád sírjára?

Tudjuk a választ.

No de sebaj.

Zuzana Čaputová megmutatta, mi a dolga a kelet-közép-európai humanistának, az alkotmányos jogállam őrzőjének, a rendszerváltó nemzedék méltó utódának. (Nekem az összes itt fölsorolt terminussal szemben kételyeim vannak, de ez most lényegtelen. Itt a magyar népre hallgatólagosan, mégis egyhangúlag kimondott átok föloldásáról van szó, ami valamennyiünk számára életfontosságú.)

Akárcsak a két korábbi demokratikus forradalom vezetője – Károlyi Mihály és Nagy Imre, akiknek szobruk se lehet a budapesti városközpontban –, Göncz Árpád (barátunk és elnökünk) is a rágalmak mocskától elfödve, lehetséges tisztelőitől elfeledve nyugszik szerény sírjában.

De az átok talán mégse föloldhatatlan, talán vannak rá tanúk, hogy a Magyarországra ragadt vagy ragasztott bélyeg félrevezető, hogy vannak, voltak itt emberek, akik más etnikumok, vallásfelekezetek, nyelvek, kultúrák, társadalmi nemek, korcsoportok, világnézeti irányultságok iránt nem föltétlenül a tömeggyilkosság elvi álláspontjára helyezkednek.

Talán erre azok is ráeszmélnek, akik Orbán miniszterelnök eddigi és ezentúli ragyogó választási győzelmei láttán csak legyintenek Magyarországra – elvégre Teheránban is vannak baloldali értelmiségiek, de semmi befolyásuk az állam politikájára: Irán efelől még iszlám fundamentalista, Magyarország meg ingadozik az avíttas kulturális nacionalizmus és a modern etnicizmus között –, és elhiszik, hogy Magyarország és Kelet-Európa nemcsak olcsó munkaerő-tartalék, nemcsak exportpiac, nemcsak potenciális háborús és ellenforradalmi veszélyforrás, nemcsak – ahogy valamelyik turisztikai blog írta – „cheap booze, cheap pussy”, hanem eleven, ellentmondásos, kínlódó társadalom, mint a többi, ha rémségesebb is némiképp.

Nem azért van itt puha diktatúra, mert Orbán választásokat nyer, hanem azért nyer Orbán választásokat, mert puha diktatúra van.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.