2019. október 30., szerda

ANYA, ÉHES VAGYOK

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: TUKORÁNÉ KÁDÁR IBOLYA
2019.10.29. 


„Bácsi, köszönöm nagyon finom volt a töltött káposzta. Jövünk anyuval legközelebb is.”

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook-csoport a hónap utolsó vasárnapján, október 27.-én Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívta a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat. Kis csapatunk igyekezett – ha csak pár órára is – szebbé tenni a térre érkezőknek a vasárnapját.

Az októberi napsütésben már jóval az ételosztás kezdete előtt gyülekeztek az ételre váró emberek. Talán a jó időnek köszönhető, de úgy láttuk, ebben az évben most voltak a legtöbben. Többségüket már arcról jól ismerjük, hiszen rendszeresen visszatérő vendégeink. Sokan írják kommentjeikben, hogy a szegények a mai kormányra szavaztak. Mi senkivel, sohasem beszélünk politikáról, nem fontos számunkra az ételre várók pártszimpátiája. Ez mindenkinek a magánügye. A sorban állók mindegyike számunkra egy ember, akinek segítő kézre van szüksége. Erkölcsi kötelességünknek igyekszünk eleget tenni, amikor havonta ebédet biztosítunk azok számára, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán. Ez független attól, hogy melyik pártra szavaztak. Az emberség pártoktól független. Nem hisszük, hogy az éhes embereket bárkinek joga van megszólni azért, mert ide jutottak.

Nekünk nincs jogunk ítélkezni, senkitől sem kérdezzük meg, miért áll a sorban, hiszen aki eljut eddig, annak jó oka lehet rá. Mi tesszük, ami emberségünkből telik. Nyomoráról egyébként sem beszél senki szívesen. Ugyanakkor mindenkit meghallgatunk, ha kéri. Ha megtehetjük, akkor segítünk más ügyes-bajos dolgaikban is.

Az évek alatt megszokták, ha esik, ha fúj, ha hideg van, vagy forróság, bennünket minden hó végén a téren találnak. Az időjárás miatt a több mint hét év alatt egyetlen ételosztás sem maradt el.

Egykor, még 2012 elején az első ételosztásokat az utcán élőknek hirdettük meg, ma már többnyire ők vannak kevesebben. A hosszú sorban a hajléktalan honfitársaink mellett nagyon sok az egykor jobb napokat látott kisnyugdíjas, közmunkából tengődő felebarátunk. Sokan rokkantsági nyugdíjból vegetálnak, és mind többen jönnek olyanok, akik élete az utóbbi években került lejtőre, eladósodtak, nyögik a devizahitelt.

A kisnyugdíjasok öreg napjaikra oda jutottak, hogy hó végére elfogy a kevés összekuporgatott pénzük, idős korukra a társadalom számkivetettjeivé váltak. Egy dolgos élet van mögöttük, most egyik napról a másikra élnek. Nem tudom, miért jutottak ide, de ahogyan állnak a sorban az ételhordójukkal, benne van az életük minden búja, keserve. „Nem ezt érdemeljük, hiszen még tudtunk, dolgoztunk”, mondja egy idős úr. „Egyedül maradtam, gyerekeim messze költöztek, senkire sem számíthatok” – tette hozzá.

Szomorúan látjuk, hogy egyre több a kisgyermekes család, akik hétvégén csak így tudnak meleg ételt biztosítani gyermekeiknek. Összeszorul a szívünk, amikor szomorú szemű kisgyermeket látunk, aki fogja szülei kezét, s várja, hogy töltött káposztát ehessen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése