2019. november 1., péntek

NAP, HOLD, CSILLAGOK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.11.01.


Tihamér, az egér ücsörgött a kesztyűje ajtaja előtt kényelmesen hátradőlve a hintaszékben, s mivel kissé hűvös volt már, sőt, egyenesen hidegnek mondható az idő, egész testét becsomagolta – a’la Hans Castorp – meleg gyapjútakaróba, kezében szivar és szívében rőzse dalok. Mert elcsöndesült a ház és az udvar is, nehéz virágszag ült meg mindent, és lassabban telt az idő. Még Tibi úr is, aki, mint emlékezhetünk, Horváthné lakásába költözött, még Tibi úr is visszavett a tempójából, és nem a saját üteme szerint élte most az életét, hanem konvenciók szerint, még az udvarra sem járt pisálni. S ha ivott is, magának ivott, mintegy befelé volt részeg, utat keresve a saját végtelenjébe, de, hogy ott mit talált, az a saját titka maradt.

Horváthné, szegény Horváthné, merengett el Tihamér, amikor idáig jutott a bámészkodásban, mert a magányos özvegy szinte a karjai közt halt meg egy éve tán. És most, bár eddig nem vallotta be, de fel kellett fedeznie, hogy luk van a szívében Horváthné helyén, egy bozontos üreg, amit Tibi úr nem tudott betölteni, mert hogy is lett volna képes erre. És pláne még az öreg, rövidlátó hangya minapi halála, meg a ház virágszaga, a csöndek, a ködök, kezében a szivar, gyapjútakaró a teste körül, és a csontjaiból áradó melankólia mind arra hívták, hogy gondolkozzon el élet és halál dolgai felől. De nem azért, mert ennek volt a napja, hanem, mert voltaképp egyfolytában ezen gondolkozott, de most minden adott volt ahhoz, hogy teljesen átadja magát a kétségbeesésnek vagy a megvilágosodásnak gusztus szerint...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése