2019. november 1., péntek

ORBÁN ELÁRULTA, MIRE JÓ A KDNP

444.HU
Szerző: RÉNYI PÁL DÁNIEL
2019.10.31.


...A kormányfő szerint ez a szövetség „túl a barátságon” megold egy nagyon nehéz problémát, a modern politika egyik nehéz problémáját, amit úgy neveznek, „az igazság és a többség problémája”, mert a jó cselekedethez nem elég a többség, kell hozzá igazság is. Azaz valami olyasmire utalt, hogy lehet ugyan, hogy a KDNP alig létezik, viszont miatta van igaza a kormánynak: 

...a többség ugyanis igazság nélkül értelmetlenné válik, mert elveszíti morális alapjait és az igazi tágas, szellemi horizontot; (...) az igazság többség nélkül »béna« , nem tud hatni a politikában.

Orbán Viktor persze nem lenne Orbán Viktor, ha nem próbálná okfejtését becsomagolni úgy, hogy azt minden kereszténydemokrata el tudja képzelni vizuálisan is:

...a KDNP dolga, hogy képviselje azokat az eszméket és értékeket, amelyek horgonyként rögzítik a pártszövetségüket. A Fidesznek pedig az a dolga, hogy a horgonykötél okos méretezésével olyan kört fusson be, amelynek segítségével begyűjtheti a többséghez szükséges szavazatokat. Így meglesz a többség és a horgony miatt sohasem veszíthetik el a szilárd szellemi, erkölcsi alapjaikat.

Hogy ennek a horgonyfunkciónak mekkora jelentősége van, azt Orbán szerint szépen demonstrálja, hogy Európa még egy olyan sikeres pártszövetséget nem látott, mint az övék. A miniszterelnök végezetül – üdvözletét zárván, a születésnapi gratulációt nem elmulasztva – megsúgta a bajtársaknak: lélekben, valahol, ő is kereszténydemokratának tartja magát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.