2020. január 20., hétfő

A JÖVŐ EMBERE A BÖLCSÉSZ

HETI VÁLASZ
Szerző: PR (támogatott tartalom)
2020.01.20.


Szakma, gondolkodásmód, életforma? Vagy még ennél is több? Mi a bölcsész lét 21. századi magyar valósága? Interjú Prof. Dr. Heidl Györggyel, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánjával.

Hogyan találkozik a hagyomány és a 21. század a klasszikus bölcsészettudományok kapcsán?

– Aki olvasta például Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című munkáját, aki valamelyest ismeri a klasszikus görög és római történelmet, vagy akár az európai parlamentarizmus történetét, azt a legkevésbé sem lepik meg az aktuális közéleti, világpolitikai események, hiszen a múlt ismerete hihetetlen mértékben segíti a jelen megértését és a jövőre való felkészülést. Ha az ember intellektuális, szellemi jólétét nem biztosítjuk, akkor megbetegszik. Ha az egyes ember beteg lesz, akkor beteg lesz az egész társadalom. Az egészséges társadalom létrejöttéhez és fenntartásához a 21. században is alapvető szükség van a klasszikus bölcsészet szempontjaira, hogy az embernek azokat a képességeit fejlesszük, amelyek igazán emberré teszik. A jóléti GDP előállításához a bölcsészet- és társadalomtudományok, a művészetek, a kultúra különböző területei sokkal nagyobb mértékben járulnak hozzá, mint a pl. a traktorgyártás vagy a repülőgépgyártás, pedig ez utóbbiak társadalmi hasznosságát – érdekes módon – senki sem vitatja. Azt is pontosan tudjuk, hogy a diplomások vagy felsőfokú tanulmányokat végzettek sokkal nagyobb eséllyel indulnak egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb élet irányába, a klasszikus bölcsészet pedig egyfajta értelmiségi életmód. Ilyen értelemben a diploma nem garantál semmit, csak jobb lehetőségeket biztosít.

A gondolat, a gondolkodás szabadsága meghatározó attribútuma a bölcsészlétnek. Mit jelent bölcsésznek lenni 2020-ban?

– Életformát, gondolkodásmódot, jó ízlést, kritikai attitűdöt, elemző és szintetizáló gondolkodást biztosan, de mivel a bölcsészet is folyamatosan alakul, nincsenek kész válaszok. Tanúja voltam annak, hogy a klasszikus bölcsész diszciplínák hogyan szorultak háttérbe, hogyan kerültek művelőik olyan helyzetbe, hogy védekezniük kelljen, meg kelljen magyarázniuk azt, amiről addig nem gondolták, hogy indoklásra szorul. Ez nem magyar sajátosság, nem is csak európai, hiszen az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában is lejátszódott ugyanez a folyamat, és szüntelenül arra sarkallja a bölcsészet- és társadalomtudományok képviselőit, hogy reflektáljanak a saját helyzetükre. Mindig felvetődik a kérdés, hogy milyen társadalmi haszna van ezeknek a tudományterületeknek. Számunkra, bölcsészek számára evidens, hogy pl. a klasszika filológia, a néprajz, a művészettörténet, a filozófia, az esztétika, etika miért fontos, miközben a köztudatban teljesen téves – és statisztikai adatokkal cáfolható – elgondolások vannak azzal kapcsolatban, hogy az említett szakokon végzetteknek milyen esélyeik vannak a munkaerőpiacon. A bölcsészeknek nem azzal a nehézséggel kell szembenézniük, hogy nem lesz munkájuk, mert lesz, hanem azzal, hogy a társadalom nem úgy honorálja a teljesítményüket, ahogyan illene. Lehet, hogy némely fizetési összehasonlításból kedvezőtlenül kerülünk ki, de pl. egy programozó, egy menedzser vagy egy jól kereső bolti pénztáros soha nem rendelkezik azzal a szabadsággal, amire nekünk lehetőségeink nyílnak. Meglehet, egy multicég gyakornoka már az első hónapban többet keres egy egyetemi tanársegédnél, de az előbbi valójában rabszolga, amíg az utóbbi szabad ember. Sokan későn ébrednek rá arra, van fontosabb annál, mint hogy pillanatnyilag mennyit keresünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése