2020. január 29., szerda

BIRODALMI ERŐKÖZPONTOK – PARTI NAGY LAJOS AZ IRODALMI MUPPET SHOW-RÓL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SÁNDOR ZSUZSANNA
2020.01.29.



Nemrég jelent meg Félszép címmel a Kossuth-díjas költő, író tárcagyűjteménye, amely az 1994 és 2018 között publikált, kötetben meg nem jelent magán- és közérzeti írásait adja közre. Tárcákat, karcolatokat, „félszép” írásokat, ezért is a cím. Beszélgettünk még fotográfiákról, „melléírásokról” és a hatalom militáns retorikájáról, a vezértől a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójáig. Az író úgy véli, a kultúrharcnak nevezett politikai leszámolás szintet váltott nálunk.

- Decemberben jelent meg Azok a hatvanas, hetvenes évek címmel a három éve elhunyt Szalay Zoltán fotóalbuma. A képeihez ön írt „melléírásokat”. Írói szerepét is mellérendeltnek érezte?

- Nem, de azért a könyv elsősorban Zoltáné, aki nagyszerű fotográfus volt, személyesen is ismertem őt. Lényegében miatta, az ő emlékére vállaltam el a feladatot. Képaláírásoknál ezek többek, innen jött az ötlet, a képmelléírás. Ez elég pontos, hisz némelyik megáll önállóan, némelyik nem. Szeretem az ilyen munkát – műfajok párbeszédét. Nagyszerű, ikonikus fotók, sokuk bemásolódott a személyes emlékeim közé. Munka közben a monitoron belenagyítottam a képekbe: vajon mi rejlik a felszín mögött, a korszak mélyén? Izgalmas játék volt, kicsit mint egy nyomozás, és persze mindenféle emlékeket is felidézett bennem. Minden fotó időutazás, az is, amelyik fél órával ezelőtt készült, hisz a megismételhetetlen pillanatot rögzíti. A láthatóvá tett idő képe számomra mindig költői, hiszen távolról nézhetünk rá a nehéz, fájdalmas dolgokra is. Elemelkedünk tőlük. Ez a líraiság jellemzi Szalay Zoltán képeit is, amelyeket a fekete-fehér tónusok még titokzatosabbá tesznek.

- Ha visszagondol a Kádár-korszak hatvanas-hetvenes éveire, van bármi, amit szívesen visszahozna a jelenbe?

- Sokkal nagyobb volt a szociális és tanügyi biztonság, az egészségügyi ellátás mindenkinek elérhető volt. Ezt visszahoznám. A hozzáférhető olcsó kultúrát is, még akkor is, ha az olcsóság kamu volt: lényegében politikai döntés volt, hogy az állam – ahogy a kenyér árát is – a könyvét is mesterségesen alacsonyan tartotta. Ezt persze nem lehetett sokáig dotálni, ugyanakkor minden államnak, a jelenleginek is kutyakötelessége lenne valamiféle piackiegyenlítő szerepet vállalni, és nem a saját klientúrának kényre-kedvre osztogatni a közpénzt.

- Magán- és közérzeti írásait gyűjtötte össze a szintén nemrég megjelent Félszép című kötetében, amely 1994 és 2018 közötti tárcáiból válogat. Ez is szembenézés a múlttal, leltározás: honnan hová jutottunk.

- Amikor befejeztem a legutóbbi verseskötetemet, a Létbüfét, kérdéssé vált: merre tovább? S noha voltak új terveim, úgy éreztem, meg kéne előbb néznem, milyen is a félszépek terjedelmes szövegegyüttese, hogyan viselkednek az alkalom múltán ezek az alkalmi írások. Szóval mivel is telt 25 évnyi munkaidőm nem kis része, miközben a nagyobb részben megírtam vagy tíz könyvet? A kilencvenes évek eleje óta írok tárcákat, először a Magyar Naplónál, azokból meg is jelent ’93-ban egy kötetnyi, a Se dobok, se trombiták. Utána a Beszélőnek írtam rendszeresen, majd az Ésnek, a Népszabadságnak, a 168 Órának, a Figyelőnek, a Vasárnapi Híreknek. Engem is megdöbbentett a mennyiség: ez egy ötszáz oldalas könyv. S van a gépemben még majdnem ennyi, irodalomról, fotóról, képzőművészetről, ez is megjelenik jövőre. Az egészet képtelenség lett volna egy kötetben kiadni. Volt tehát hol itt, hol ott egy lapfelület, kétezer karaktertől akár tízezerig, és azzal töltöttem ki, amivel akartam, soha senki ebbe bele nem szólt, nem is vállaltam volna, ha nem kapok szabad kezet. Tettem a dolgom a munkám mellett, írtam magánérzetről és közérzetről, amit alig is lehet elválasztani.

- Az egyik 2010-es írásában olvastam: „Azt hiszem, a kulturális, ezen belül az irodalmi intézményrendszerünknek vacak tíz éve lesz. Egyfelől pénzhiány, másfelől az úgynevezett nemzeti projektekre, úgynevezett nemzeti zsebekbe dugdosott orbitális pénzek jellemezik majd.” Nem gondolt arra, hogy közéleti jósdát nyisson?

- Nem kellett ehhez olyan nagy jóstehetség. Ez a könyv arról is szól, hogy ami az országban most van, nem villámcsapás-szerűen alakult ki. Látszott ez már 2010-ben is, az Orbán-kormány hatalomra kerülésekor. Legfeljebb akkor még sokan nem akartunk hinni a szemünknek, később meg azt hittük, úgyis hamar megbuknak. Azóta két választást is megnyertek a fideszes urak...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.