2020. április 19., vasárnap

AMIT TANULUNK...

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2020.04.19.


Rémes a járvány, tele vagyunk bizonytalansággal, félelemmel, mégis, világosan látszik már most, öt héttel a korlátozások elindítása után, hogy kényszerből olyan tanulási folyamatok részesei vagyunk, aminek pozitív hozadéka is lesz.

Érzem ezt a csapaton belül és kívül is. Belül abban, hogy a home-office munka során a mi digitális kompetenciáink is fejlődnek, rákényszerülünk a különféle online meeting programok használatára, és a munkaterületekről történő heti közös beszámolás is magában hoz pozitív változási lehetőségeket. Önállóságban, felelősségben, tervezésben és a munka láttatásában is. Szóval, szervezetfejlesztési szempontból is érzem a hozadékát. Látják pl. hol nő fel túl sok teher egy-egy területen, és ott ajánlkoznak, segítenek egymásnak. Nagyon jó ilyet megtapasztalni, mindig ezt akartam, hogy belülről érezzék a csapat tagjai, hol kell tolni a szekeret, hogy jobban menjen, és ne üljenek csendben, hogy majd, ha szólnak, akkor megcsinálják, de addig nem mozdulnak. Mert ez egy olyan munka, ahol nagyon fontos figyelni a munka intenzitására, a többiekre, egymásra, és ez azonos viszonyulást feltételez.

Aztán, a kapcsolatrendszerünkben is egészen biztos, hogy új területtel gazdagítja a jövőt, az online meetingek technikájával. Eddig is jelen volt ez, pl. egyetemi előadásokra kapcsoltak be a skype segítségével, de nagyon sok olyan munkamegbeszélés, workshop, tapasztalatcsere volt jelen az életünkben, mikor egy egyórás megbeszélésért utaztam 2 x 3,5 órát, és, bár próbáltam mindig több programot is összeszervezni, nagyon sokszor éreztem, hogy kár volt utaznom, ezt meg tudtuk volna beszélni online. De sokan óckodtak tőle, hogy személyesen jobb, és nagyon sokszor technikailag sem tudták hozzá biztosítani a hátteret. Most viszont tobzódunk a jobbnál jobb digitális lehetőségek között, és világosan látszik, teljesen pótolható a személyes jelenlét így is. Megtanuljuk, mindannyian. Szóval, abban teljesen biztos vagyok, ha véget és a járvány, nem fogok annyit utazni, a találkozók, megbeszélések jó része hatásromlás nélkül tehető át a digitális térbe.

Tanulás történik a távoktatással is. A szülők részéről. Két területen is érzékelem ezt. Ahol sikerül digitális eszközt adni, tabletet, laptopot, és persze internetet, ott, főleg, az alsós gyerekeknél muszáj a szülő segítsége a tanuláshoz. Tanulják hát ők is, nemcsak a tananyagokat, hanem a digitális eszközök használatát is. Mert ez azért más, mint a telefonon a facebookozás, a letöltések, megoldások, feltöltések rendszerében bizony nagyon kell figyelni és tanulni a szülőknek is.

Eszembe juttat megint egy érdekes szempontot ez az egész. Sok-sok uniós forrást töltöttek a digitális szakadék csökkentésébe, hogy be tudják húzni a digitális térbe azt a generációt, akik ezt iskolarendszerben nem tanulhatták, nem értik a működését, miközben ez, lassan mindenkit érintően az élet részévé válik. A programban résztvevők egy részénél bizonyosan hasznos volt, de a generációs szegénységben élő, alapkészséghiányos felnőtteknél nem igazán hozott változást.

Kapcsolták hát a közmunkához az informatikai képzést, aztán próbálták más módon is a bevonódást segíteni, gondolom, létszámot kellett produkálni, így aztán bejött az “aki elvégzi, kap egy okostelefont” vonal is. Ez meghozta a kedvet, bár, ahol én ráláttam, ott csak a fizikai jelenlét volt az indikátor, a telefonért, ami aztán a tanfolyam után nagyon gyorsan gazdát is cserélt. Akik végigülték, az idejüket adták, hozzáadott érték, elsajátított tudás náluk nem volt, de ez nem is érdekelt különösebben senkit. A jelenléti ív volt az indikátor.

Ha nem így lett volna, most gond nélkül mehetett volna be az okostelefon ebben a társadalmi csoportban is abba a szerepbe, amit a távoktatásban kellene betöltenie. Csakhogy erre nem lett tudás, a digitális szakadék áthidalása max. a telefonálás szerepéig történt meg. Az meg talán előtte is megvolt.

Most viszont megy ez a tanulás is, és meggyőződésem, hogy ez most, ahol van tablet, laptop és internet, de még talán megfelelően működő okostelefon is, ott csakugyan csökkenti a digitális szakadékot. Mert most ezen tanulnak a gyerekek, velük pedig a szülők is. Már, ahol van segítő ehhez. Nálunk a tanodásaink végzik ezt a munkát, máshol pedagógusok, akik nem sajnálják az időt, és tesznek ebbe is energiát. Mert el kell magyarázni távoktatással, a gyerekek távoktatása előtt a szülőnek is, hol, mit nyomjon meg, mire klikkeljen, miért és hogyan, együttes fejlesztés ez a javából.

Van ám másik tanulási hozadéka is ennek. A szülők, akik sok esetben alapkészséghiányosak, most belekényszerülnek a tanulásba, újra tanulnak olyan területeket, amelyek lehet, náluk kimaradtak. A feladatok letöltése, kitöltése közben együtt tanulnak a gyerekeikkel, közben az ő olvasási-szövegértési kompetenciáik is fejlődnek, tantárgyi ismereteket alapoznak meg. Volt ilyen régebben is, a nyolc osztály megszerzésére, állami keretek között. De most valahogy máshogy telik meg ez is tartalommal. Ezekben az állam által szervezett tanfolyamokban mindig a jelenlét igazolása volt a legfontosabb, mellette ott volt, hogy kötelező tartozéka lett a közmunkának, sőt, aláírták azt is, ha nem járják végig, akkor vissza kell fizetni a képzés árát. Ez tartotta benne a résztvevőket, bár volt, akit ez sem. Maga az ismeretek elsajátítása a gyakorlatban nem jelent meg ekkora súllyal.

Azért hozom ezt ide, mert el kellene gondolkodni rajta, jó beavatkozási pontokkal igyekeztek-e megszervezni? Mert motiváció a tanulásra, az ismeretelsajátításra nem volt… csak a jelenlétre. És ez nem lett jobb sem a tanfolyam árának visszafizetési fenyegetettségével, sem az ajándék okostelefonnal. Most, ez a helyzet viszont láthatóan a tudásra segít rá. Talán a következő etapban, amikor munkaerőpiaci szempontból fontos képzéseket szerveznek, újragondolhatnák ezt. Persze valószínű, hogy az egész szervezeti kultúráját kellene átgondolni, a teljesítés indikátoraival együtt…. ez pedig hangsúly-áthelyezést jelentene, de nem a célcsoportban, hanem a képzéseket szervezők szemléletében. Ez pedig úgy megszilárdult már nálunk, mint a hálapénz rendszere. És nem enged újratervezést.

Van ennek a tanulásnak egy harmadik hozadéka is, amit a tanodásaink munkája révén tapasztalhatunk meg. Mivel mi egészen picikkel is foglalkozunk, a baba-mama klubbal, és az iskola-előkészítővel, meg a logopédiával, ezt az egészet korban is előre tudjuk tolni, de legmarkánsabban az iskolás korosztálynál van jelen. Ez pedig egy tanulásmódszertani tudásátadás a szülők részére. Mert ahol jelen kell, hogy legyenek a gyerekek tanulási folyamatában, ott kapnak egy mintát a tanoda-pedagógusainktól. Kommunikációra, figyelemráirányításra, türelemre, az önálló tanulás támogatására. Hihetetlenül fontos, és hatékony, személyes tanulás ez.

Ahogy a fiatal anyukák online klubtalálkozóin beszélnek az asszonyok a gyerekeik tanulásáról, ahogy rányílik a szemük a pedagógiai szerepre, az is nagyon meggyőzően mutatja ezt. Mert ebben már sokan képesek értelmezni a járvány előtti iskolai hatásokat is, és érezhetően jobban értik a saját gyerekeik problémáit is. És jobban tudnak segíteni nekik. Más viszonyulást hoz ez. Persze nem mindenkinél van ez így, de most óriási beavatkozási pontnak látom ezt a felzárkóztatásban.

Persze tudom, ezzel most senki sem fog foglalkozni rendszerszinten. Maximum digitális eszközök eléréséig jut az állami szerep, ha egyáltalán lépnek ebben, a legnehezebb helyzetben levők felé. Ez viszont, általuk elfogadott, és támogató szerepben levő szakember nélkül nem hiszem, hogy hatékony beavatkozási pont lesz.

Ha viszont ez menne, ebben a kényszerű helyzetben nagyot tudnánk lépni a generációs szegénységben élő gyerekek és szüleik együttes fejlesztésében. Mert azt az alapelvet, amit az Igazgyöngyben vallunk, hogy egy generáción át a gyerekeket és a szüleiket is fejleszteni kellene a változásokért, azt most itt megint igazolva látjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése