2020. szeptember 10., csütörtök

EGY MAGYARORSZÁGON RAGADT HATÁRÁTKELŐ VALLOMÁSA

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő / Péter
2020.09.10.


Péter önhibáján és akaratán kívül kényszerült több hónapra Magyarországon maradni, ami 13 év külföldi lét után kifejezetten érdekes tapasztalatokat hozott számára. Azon is elgondolkodott, milyen érzés ma magyarnak lenni.

Felbosszantottam magam. Igaz értelmetlenül, de nagyon csúnyán! Tizenhárom éve költöztem el az országból, most még is úgy alakult egy faramuci helyzet során, hogy csak Magyarországra tudtam jönni.

Munkám nagyon sok utazással jár és két út között bezárt sorra zártak be előttem az országok. Ilyenkor szinte csak egyet tehet az ember: oda megy, ahová az útlevele szól, máshová az esélyek elhanyagolhatók, vagy ha akad is, meglehetősen kockázatos.

Magyarországon ragadva

Már pár hete vissza kellett volna mennem, de rajtam kívülálló okok miatt csúszik az indulás, igy elmondhatom, hogy az elmúlt évtizedben a legtöbb időt most töltöm Magyarországon. Kereken fél éve vagyok itthon. Az állásom eddig megvárt, elvileg megyek is vissza, de ez most nevezet patthelyzet, amikor türelmesnek kell lenni.

Az ember pihen és feltöltődik, tanul, olvas, családnak, rokonoknak, barátoknak, hobbinak szentel időt. Habár nem ez terveztük be idénre, igyekszem úgy élni, hogy mindez ne legyen elvesztegetett korszak, ami egyszerűen elfolyik a semmire.

Mindemellett most végre volt időm leülni és úgy igazán hosszan, néha egy pohár bor mellett eltraccsolni egy délutánt rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel. Rendkívül feltölt egy jó beszélgetés.

Akár az, amikor ugyan ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk, máskor meg a lehetőség megélni a másik ember gondolatvilágát és elképzeléseit. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy minden egyértelműen úgy történik, ahogy én gondolom, ezért is jók ezek a találkozások, kicsit újra kinyílok.

A gyors összefutások, ha nem is felszínesek, de sokszor nem kielégítőek. Egyszerűen ott az időkényszer és nem tudnak az emberek nyugodtan, meghitten beszélgetni, mert a kapkodás az egészre rányomja a bélyegét.

Habár elfogult vagyok, mert a szubjektív meglátásaim azzá tesznek, úgy gondoltam, hogy csak bennem túlzottan kritikus az itthonról kialakult kép az eltelt idő és a megtett utak tükrében.

Kicsit meglepetten láttam, hogy közel sem vagyok ezzel annyira egyedül, mint ahogy az megannyi beszélgetésből kiderült. Szakmám, szenvedélyem és hivatásom ugyanaz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.