Szerző: PuPu
2020.09.12.
Az egyik típus elakadt a középkorban, ma is hűbéri társadalomban él, vazallusa a Vezérnek, aki nem tud akkora hülyeséget mondani, melyre vakbuzgó híve ne bólogatna szorgalmasabban, mint hajdan a Wartburg kalaptartóját díszítő plüsskutya.
Demokrata oldalon az ilyenekről általában azt hiszik, hogy csak a rablólovagok térfelén fordulnak elő ilyenek, de - legnagyobb sajnálatomra - a demokraták oldalán is előfordulnak, meglepően nagy számban.
Ez független attól, hogy a lelkesen nyaldosott alfél gazdája örül ennek, vagy nem, vagy úgy csinál, mintha nem örülne - az emberek egy része ilyen genetikai torzulással született, számukra az ellenvélemény bármely kérdésben az árulás szinonimája.
Ily módon mi vagyunk a legnagyobb európai polihisztorképző, ahol az általunk kiképzett vezérek egyaránt értenek a tarhonya négyzetes vetéséhez és az Öveges professzor által feltett kérdéshez: Hogyan csináljunk a barackmagból atommagot?
A mi kis társadalmunk torzszülött, és nemhogy javulna az állapota, inkább egyre szomorúbb.
A politikus másik típusa a küldetéstudatos doktriner, aki egyszer olvasott valamit, és ahhoz próbálja igazítani azt a képet, melyet maga körül lát - nemigazán sikerül neki...
A legnagyobb gond mégis az, hogy a politikusok menet közben elfelejtették, hogy mi is lenne az állam feladata a modern világban.
Nevezetesen, hogy azon kellene munkálkodnia, hogy polgárai minél magasabb életszínvonalon, minél értelmesebben élhessék életüket, de ki törődik ma ezzel?
Ezelőtt harminc-negyven évvel azzal ijesztgettük a kapitalizmus szerelmeseit, hogy ha megbetegszel - tönkremész, a kórház kapujában pedig nem azt kérdezik, hogy mi a bajod, hanem azt, hogy van-e biztosításod.
Társadalmunk megállíthatatlan fejlődése során büszkén jelenthetjük, hogy ma már nálunk is ezt kérdezik, a fejlődés során végre eljutottunk az állampolgári jogon járó ellátástól a társadalmilag szükségszerű szelekcióig, az életképtelenek kiiktatásáig - végső megoldásképpen.
Hogy nem sül le a pofájukról a bőr...
Az utolsó politikust errefelé,. akit még érdekeltek az átlagember életkörülményei Jánosnak hívták.
A vezetékneve nem Lázár volt...
Legszomorúbb, hogy a nép eltűri, hogy káposztás cvekedli helyett olyan ülőhelyekkel etessék különféle stadionokban és mindenféle rongyrázó rendezvényeken, melyekre a belépőjegyet soha nem lesz képes megváltani, de büszke lehet, mert a díszpáholyban ott ül a maffia, a csalhatatlan Vezér, a Szent Segg, lehet nyalni, persze csak vazallusai seggén keresztül.
Jó lenne optimistának lenni, de egyre nehezebb.
A szomorú pedig az, hogy nemigen látni olyan embert, aki képes lenne Augiász helyi istállójának kitakarítására.
De azért reménykedjünk, végtére is előbb-utóbb minden trágyadomb eltakarításra kerül, mégha azonnal le is rakják a következő alapjait...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.