Szerző: MARKÓ BÉLA
2021.03.20.
Nem tehetek róla, én még az úgynevezett tudományos-technikai forradalom igézetében nőttem fel. Akkoriban a tudományos-fantasztikus regények vagy filmek túlnyomó többsége is ígéretes utópia volt, nem pedig rémisztő disztópia, bár a könyörtelen fantáziájú Stanislaw Lem már igyekezett kijózanítani mindannyiunkat, és kamaszkorunkban bizony minden tiltás ellenére eljutottak hozzánk George Orwell regényei is. Meg aztán saját szememmel láthattam még azelőtt, kisgyerekként egy szörnyűséges jövő rémképét is, hogy a szó szoros értelmében miként nyomorította meg az előttünk járó nemzedéket a járványos gyermekbénulás. Ahogy felénk mondták: a paralízis. Minket már szerencsére megóvott ettől az időközben feltalált ellenszer, mint ahogy a másik rettegett kórt, a tüdőbajt is akkoriban sikerült antibiotikumokkal visszaszorítani, remélhetőleg végleg. Gonosz gondolat, de ha tehetném, elrettentésül megmutatnám a mostani oltáselleneseknek az ötvenes években belém égett, azóta sem halványuló látványt a sok-sok nyomorék gyermekről. De nincs erre szükség persze, végül is egy hangoskodó kisebbségről van szó, és a többség elfogadja, hogy kell az oltás. Mi több, minden bizonnyal korunk igazi hősei azok a kutatók lesznek, akik a megoldásra ráleltek. Őket kell a vállunkra emelnünk, nem azokat, akik ezt a hosszú járványt is a saját politikai vagy üzleti hasznukra próbálják fordítani. Hátha annyi hozadéka mégis lesz ennek a szörnyűségnek, hogy a mellettünk köhögő, szortyogó vagy egyszerűen csak maszk nélkül hozzánk lépő embertársunktól való irtózás, a már-már a gyűlöletig fokozódó állandó készenlét végtelen hónapjai után ismét abban fogunk bízni, amiben és akiben kell. A világ megismerhetőségében. Az orvostudományban. A környezetvédelemben. A másik emberben. És egyszer majd – naiv vagyok, ugye? – talán a politikában is megint...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.