Szerző: PuPu
2021.04.04.
Tudom, a dátum nem pontos, tudom, lehettek még néhányan, akik elszigetelten lövöldöztek még kicsit, de ettől még igaz a hajdani hadijelentés, melynek lényege, hogy a németek és csatlósaik - köztük a mi csapataink is elhagyták az ország területét - a németek Berlin felé hátrálva, a magyarok a vágyott amerikai hadifogság, mint kisebbik rossz felé.
Nagybátyám eddigre már halott volt, mind a huszonöt éve ott maradt Makó mellett a kukoricaföldön, ahol egy szovjet aknavető kioltotta az életét.
Rettenetesek lehettek utolsó percei, feltépett kötszeres csomagot találtak mellette, vélhetőleg szerette volna ellátni önmagát, de elfogyott az ereje és elvérzett.
Menyasszonya volt, hazavárta a család is, nagymamám és a három lánytestvér, míg nagypapa valahol a felvidéken szállította a lőszert teherautón a csapatoknak.
Mire az oroszok elfogták, addigra olyan vesegyulladást kapott, hogy Iván nem babrált vele, hazaengedte meghalni.
Nem fogadott szót, meggyógyult és még évtizedeken át dolgozott a mai Millenáris Parkban - akkoriban még a Ganz Villamossági Művek névre hallgatott.
Lakásukban a zongorán állt fia bekeretezett fényképe, Nagymama minden karácsonykor sírt előtte, mi pedig , mint kisgyerekek nem nagyon értettük a dolgot, hiszen személyesen nem is ismertük.
Ma sokan mondják, hogy a nap, melyet aztán évtizedeken keresztül minden évben megünnepeltünk, nem is felszabadulás volt, hanem megszállás.
Hát persze, megszállás is volt, a háborúkban általában megesnek ilyen dolgok, meg még cifrábbak is. De ebben a háborúban mi vittük a meghívót a szovjet csapatoknak egészen Voronyezsig, közben még Ukrajnában, a Pripjaty mocsarak táján a németek segédcsapataiként megszállási feladatokat láttunk el.
Mellesleg felettébb lelkesen, mint ez a korabeli német feljegyzésekből is kiderül.
Persze ez ősi magyar tradíció, ha mi csinálunk valamit, az hősi tett, ha a fagyi visszanyal, akkor az rettenetes méltánytalanság.
Hát nem, és hálásak lehetünk az oroszoknak, hogy az asszonyaikra, gyermekeikre gyújtott pajták és az akasztófa-erdők után nem irtottak ki bennünket mind egy szálig.
Ez persze nem mond ellent annak az állításnak, hogy a magyar kisember többnyire elszenvedője és áldozata volt a történelemnek, kivéve azokat, akik egy rettenetes eszme fertőzöttjeiként úgy akarták alakítani a világot, hogy abban ne legyen helye a zsidóknak, cigányoknak, vagy a velük ellentétes nézeteket vallóknak.
Ennek érdekében aztán a Dunába lőtték, de előtte megkínozták, megalázták őket, mintha nem lett volna elég megaláztatás az, hogy emberszámba sem vették őket, nem lett volna számukra elég kín a halál...
Nyomasztó világ lehetett, volt mi alól felszabadulni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.