Szerző: SZEKA
2021.06.03.
Nehezen tudja megemészteni Magyarország kormánya, hogy az Európai Unió intézményei nem az általuk elvárt módon működnek, és adott esetekben nem a neki kedvező döntéseket hozza. Amikor az uniós közösség számon akarta kérni az Orbán-kormányon a jogállamiság kritériumait, az épp azzal próbált visszavágni, hogy jogalap nélkül támadják. Ennek a taktikának a része volt az is, hogy a Sarentini-jelentés megszavazását követően megkérdőjelezte az eljárás szabályosságát, ugyanis szerinte a kétharmados többség nem állt fenn, ugyanis ennek kiszámításánál nem vették figyelembe a 48 tartózkodó képviselő voksát.
Erre a formai hibára hivatkozva pattogott a labda közel három évig az uniós bíróságon, és lényegében blokkolta Magyarország a jelentés legitimmé válását. Végül a várt eredmény született, hiszen logikus, hogy ha valaki tartózkodik, azzal nem támogatja sem az igen, sem a nem szavazatokat, így nem lehet úgymond felhígítani ezekkel a voksokkal a szavazati arányokat. A 446 igen így elegendő volt a jelentés kétharmados elfogadásához, hiszen ellene csak 197-en szavaztak. Ez az ügy is jól mutatja, hogy a magyar kormány jól használja ki az uniós szervek lassúságát, így mire megszületik egy ilyen jogi döntés, annak már nincs túl nagy jelentősége.
Azért a mostani ítélet jó alkalom arra, hogy felidézzük a 2018-as állapotokat, ami odáig vezetett, hogy a strasbourgi testület beélesítette azt a fegyvert a magyar kormány ellen, melynek korábban nem igazán szántak szerepet az uniós politikában. Magyarország jelenlegi kormánya előtt ugyanis csak elvétve kellett figyelmeztetni a tagországok valamelyikét az uniós értékek betartására. A jelentés olyan fontos megállapításokat tartalmazott, melyek azóta nemcsak érvényesek, de az akkorinál is élesebben vetődnek fel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.