2021. október 25., hétfő

HALMOZÓDÓ TÉNYEZŐK

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2021.10.24.


A szegénységnek sokféle szintje van. A szegénység miatti kirekesztődés is többféle mértékben tapasztalható meg. És így az esélytelenség is változó mélységű.

Sokszor leírtam már, hogy amikor valaki a szegénység elleni munkájában a sikerek sokaságát sorolja, és rákérdezek, hogy lehet az, hogy azokkal a problémákkal, melyekkel mi, az Igazgyöngyben szembesülünk, ők nem találkoznak, a válasz mindig az volt, hogy ja, ők nem “annyira mélyen” élőkkel dolgoznak, mint mi. Innen viszont bennem mindig megkérdőjeleződik a sikerek tartalma. Nem vonom ugyan kétségbe az eredményeiket, de pontosan tudom, mennyivel könnyebb ott változást elérni, ahol “nem annyira mély”, nem annyira összetett a probléma.

Mert akik igazán mélyen vannak, akik a szegénység terhét generációk óta magukkal cipelik, és közben újabb és újabb nehézségek sújtják őket, velük, az ő élethelyzetükön változtatni tényleg nagy kihívás. De ezzel kevesen néznek szembe. Könnyebb azokkal, akik “nem olyan mélyen” vannak. Akiknél “van fogadókészség”, ahogy indokolják ezt a probléma felszínén maradók, mert ugyebár “segíteni csak azon lehet, aki maga is akarja”. És ez indok lesz arra, hogy otthagyják őket, hiszen ők láthatóan nem akarnak…. nincs mit tenni….

Ám, mégis, valami furcsa önigazolásul, a felszínen elért sikereket szívesen kommunikálják úgy, mint megoldást a szegénység problémájának felszámolására. Miközben nem az. Mert a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. Látszatprogramok, hatékonyságmérés, utánkövetés nélküli projektek mentén folynak el a megoldásra szánt milliárdok, be nem épülő hatásokkal, és leginkább annyi a hasznuk, hogy akik a menedzsmentben sikerrel végigvitték az elszámoláshoz elvárt adminisztrációt, a projektidőszakban megéltek belőle. Vannak persze, akik meg is gazdagodtak… hiszen a korrupció ebbe is beépült.

A szegénység pedig marad. Erősödő a kirekesztés, az esélytelenség.

Hogyan halmozódnak a szegénységfaktorok? Pl. földrajzilag. Mert nem mindegy, hogy valaki egy lehetőségekkel jobban ellátott, vagy egy leszakadó országrészben szegény. Mert ha ez utóbbiban, és nem mobilis, hanem helyhez kötötten él, mondjuk az óvodás-iskolás gyermekei, vagy idős szülei miatt nem tud távolabb munkát vállalni, ám helyben semmiféle lehetőség nincs a közmunkán kívül, az ő helyzete kilátástalanabb. Vagy, vajon milyen eséllyel tudja megtörni a tanulatlanság bilincsét az, aki a térségben, ahol él, csak szegregált általános iskolát ér el, ahol a szakemberhiány, a kiégés, és a hátrányokkal és tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek tömege lehetetlenné teszi olyan tudás megszerzését, amivel később boldogulni lehet?

Másik terület a szegénység és az eladósodás mértéke. Esélyesebb a nem eladósodott szegény. Ám akit behajtócéges tartozások terhelnek, nos, hogy velük mi lesz, fogalmam sincs. Semmiféle megoldást, esélyt nem látok a 10 millió forint feletti adóssággal élőknél. A tartozások, melyek lehetnek ki nem fizetett közüzemi számlákból, felvett személyi kölcsönökből, a 0 forinttal kezdődő áruhitelekből, melyeknek nem bírnak ellenállni a pénzügyi tudatosság hiányával élők, akik teljesen védtelenek a fogyasztó világ hatásaival szemben, fel nem törhető bilincseivé váltak a szegénységnek. Ezek a tartozások végül behajtócégeknél landolnak, akik pontosan tudják, hogyan kell a rendszert úgy működtetni, hogy azok ne évüljenek el, hanem rakódjanak tovább, tízmilliós összegekig, amiből nincs kiút. Ez is ott van, újabb gátjaként a változás lehetőségének, hiszen ha a legális munkaerőpiacon akarnak elhelyezkedni, két tartozásnál (és mindenkinek több van), a fizetés 50%-a levonásra kerül.

És jönnek még más “lehetőségek” is. Pl. a korrupcióval átitatott képzések melyeket az állam támogat, a probléma megoldására. Azt, hogy hányan tudtak stabilizálódni pl. a kosárfonó tanfolyamokból, vagy a többiből, senki sem tudja. Túl sokan biztosan nem, mert akkor nem lenne ekkora probléma a társadalmi leszakadás. Sokan vannak, akik ugyanolyan szegénységben élnek, pedig elvégzett tanfolyami bizonyítványok sokaságával rendelkeznek. Ma meg már olyan képzéseket is találni, amiért semmit sem kell tenni, csak jelen lenni, és pénzt kapnak érte. Így is hirdetik nekik, (no nem a hivatalos csatornákon) “lefordítva” a helyzetükre, tudásukra, Az adminisztrációt megoldja más, csak a személyi adatok szükségesek. Régebben legalább aláírni kellett a jelenléti ívet, most már azt sem. Sötét hálózata épült mára ki ennek, a mozgatói pedig pontosan ismerik a gyenge pontokat, és a kulcsszavaikat a tájékoztatókon ehhez igazítják, behúzva azokat, akik hisznek nekik. Ám tudás ezekből nem lesz, és a pénz sem annál landol, aki jelentkezett. Ami náluk marad, az a vállalt kötelezettség, ami őket terheli majd, fokozva tovább a nyomorúságukat.

Persze van még sok, halmozódó és a helyzetet nehezítő dolog. Pl. szegénységben él, és sérült. Lehet ez testi fogyatékosság, vagy értelmi. A szegénységben sem a lehetőség, sem a tudás, sem a pénz nincsen meg arra, hogy fejlesztésekről beszélhessünk. A korai fejlesztés idején még esélyes lehetne…ha lenne. Ha értenék a szülők, miért van rá szükség, és ne fogadnák el, hogy “olyan”. Hogy ne gondolnák azt, “majd kinövi”. Ha lenne szakember, aki fejleszti, ha megoldanák a kis falvaktól, a szegregátumoktól távol elérhető szolgáltatásnak az elérését. Késöbb sem alakul a helyzet, az óvodában sem, az iskolában aztán ott az SNI státusz. Ott legalább van egy problémaazonosítás, és némi kísérlet a fejlesztésre, de az integrálható SNI gyerekek messze nem kapják meg azt a szakmai segítséget, amire szükségük lenne. A pedagógusok erre nincsenek felkészítve, fejlesztő pedagógus, gyógypedagógus, logopédus, pszichológus csak mutatóban van ezekben az iskolákban.

Aztán, ahol tudnak, ott kapcsolódnak 16 éves korig a középiskolához… de innen többnyire kiesnek. Maradnak otthon. Ha elérik a felnőttkort, a korábbi státuszukkal, tudásukkal, képességeikkel senki sem törődik többé. Nem érdekes, hogy milyen döntési képességekkel bírnak, képesek-e megszervezni az életüket, hogyan használja ki őket a környezetük. Hogyan lesznek csicskák, hogyan adják el őket prostituáltnak, hogyan lesznek kezesek mások kölcsöneihez, hogyan “viszik el a balhét” a bűnözésben, vagy hogyan lesznek a falu bolondjai, megalázva, rendszeresen.

A nem integrálhatók bentlakásos fejlesztést kapnak, de vissza, a családhoz, a szegénységbe ritkán vezet az út. Ők többnyire szociális intézetbe kerülnek. Ha nem rögtön ez után a fejlesztett időszak után, akkor majd amikor már a szülők nem tudnak gondoskodni róluk.

Szegény és LMBTQ személy. Ez is nehéz helyzet, bonyolódik tovább a probléma. A tájékozatlanságban is élő előítéletek felerősödnek a szegénységben, kevesen tudnak megmaradni a falvakban közülük. Az út nagyon sokszor a prostituálódás, amiben megélhetéssé válik a másság, és ebből nincs visszaút. A szegénység és a prostitúció egyébként is kapcsolódik gyakran, a “nincs” helyett adott pár bizsu, ruha, és a “törődés”, a “védelem”, a menekülés a nyomorúságban élő családból elég ahhoz, hogy jövőképpé váljon ez az út, innen már csak az a kérdés, hogy külföldön, vagy itthon futtatnak valakit.

És persze nem kerülhető meg a szegénység a cigányság kapcsolódása sem, hiszen a generációs szegények nagyobb része cigány. Ez is egy nehéz kapcsolódás, ami erősíti az előítéletes gondolkodást. Pedig a szegénységben a szocializációs minták nem etnikai gyökerűek. De a bélyeg erős, és nehezen felfejthető mélységei vannak.

Elemezhetnénk még a szegénység + a függőségek, vagy a szegénység-női szerep viszonyát is. A lakhatási szegénység különböző fokozatait. A fekete zóna élősködő kapcsolódásait. A szegénység + állami gondozás esélyeit. Vagy a szegénység és a kriminalizáció összefüggéseit. A szegénység és az egészségügyi állapot életminőséget meghatározó, és oda-vissza ható következményeit. Annyi szegmense van még….

Jó lenne, ha jobban értenénk ezeket. Azt, hogy mennyire bonyolult ez az egész. Hogy a mögött a szó mögött, hogy szegény, miféle okok, és legtöbbször ok-halmozódások húzódnak meg. Kellene ezt jobban tanítani a leendő szakembereknek, akik emberekkel foglalkoznak. Kellene jobban elemezni a munkájuk során a gyakorló szakembereknek, ha lenne rá energiájuk. És főleg a döntéshozóknak. Hogy megértsék végre: csak az összefüggések pontos feltárásával találhatnak megoldásokat.

Az összefüggések azonban rendszerszintű hibákat mutatnak. Az okok halmozódása ugyanis összekapcsol területeket, melyek önmagukban nem kezelhetők, ám a kapcsolódások rendszer szinten nem láthatók, nem realizálódnak és nem is értelmeződnek. A szegénység azonban a jelenlegi működésben csak konzerválódik, és újratermelődik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.