2022. október 24., hétfő

ELZENGETT AZ ŐSZI, BOROS ÉNEK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.10.24.


Amikor tegnap a magába zárt ketrecében Orbán Viktor elmondta, hogy ’56-ban, ha a Nyugat nem árul el bennünket, akkor sikerrel jártunk volna, akkor az első gondolat az volt, ezt azért mégsem kellett volna. De hát, mit is várhatunk egyebet egy ferdült elmétől, aki azt sem képes belátni, hogy ebben a pillanatban köpi szembe magát. Az analógiát ugyanis a jelenre vonatkoztatva azt látjuk, hogy a bűnös Nyugat tanult a hibájából, nem hagyja magára Ukrajnát, aki ezek szerint sikerrel fog járni, és a világ rendje helyre is áll. Béke lesz, ami után Orbán amúgy óbégat, az más kérdés, ahogyan kinéz, abban a békében ő nem leli majd a helyét. Igaz, a háborúban sincs otthon. Megzavarodott a manus.

Viszont, amikor mindez elhangzott, akkor jött el a döntés, hogy én erről a ketrecbe zárt tutulásról megemlékezni nem fogok, s nem csak azért, mert Szele kolléga már megtette, hanem a saját szemszögemből erről nekem mondanom nincsen mit. Ugyanis sikerült annyi hiphopot hallgatnom tegnap szerkesztési munkálataim közben, hogy kezdtem megérteni, amikor Kierkegaard arról mesél, hogy ő sub specie aeternitatis (aeterno modo), azaz, az örökkévalóság módján szemléli ezt a kajla világot, miközben röhög rajta tudva azt, hogy úgyis megbánja. Ilyesmiket danásznak ezek a hiphopászok, akik nem Majka-féle rapperek, mert senkinek a seggéből nem lógnak kifelé.

Eljutni Orbán beszédétől két bekezdés alatt – mondjuk – 21 Savage-ig vagy netán Whiz Khalifáig, az se semmi, nem véletlenül került címbe Babits Ősz és tavasz között-jének első sora, mert ezek voltaképp egylényegűek, és valahonnan a Tejút pereméről merengenek ide vissza, ahol viszont voltaképpen magunk vagyunk a nyűgjeinkkel és nyomorainkkal. Bálint György mondta annak idején, hogy az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk, és magam is belátom, az sem kimerítő publicisztika, ha Orbán Viktort naponta hajtom el a jobb sorsra érdemes anyukájába, viszont az én utam és lehetőségeim ebből a szempontból determináltak, illetve szűkösek akkor, amikor az írott szó becsülete már elveszett.

A beszélté is. Mindegy, hogy te mit mondsz, vagy ő, miket delirál Orbán, olybá tűnik, hogy a világ a maga determinisztikus módján stabilan rohan a vesztébe, ahogyan mi pedig benne csücsülünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.