Szerző: JENEI GYÖNGYVÉR
2023.03.02.
„Egyszer mindenki volt Petőfi, egyszer mindenki lesz” – írja Szilágyi Ákos költő. Petőfi Sándor már óvodáskorunktól közösséghez tartozásunk egyik jelszava, később a nemzet hősének neve, még később utca, tér, szobor. Margócsy István irodalomtörténésszel, a Petőfi emlékezete című tavaly megjelent szöveggyűjtemény szerkesztőjével a hatalmas kultusz működéséről és az „igazi” Petőfi megismerésének lehetőségeiről már a Válasz Online Podcastjában is beszélgettünk, most pedig Jenei Gyöngyvér interjúját lapunk és A Szív együttműködése keretében közöljük.
− Amikor legutóbb megnéztem a Petőfi Irodalmi Múzeum állandó kiállítását, két tárgy ragadott meg: Madarász Viktor Petőfi halála című festménye, amely úgy ábrázolja a költőt a segesvári csatatéren, mint az Olajfák hegyén agóniában fohászkodó Krisztust, és Szendrey Júlia jegygyűrűje, amely egy monstrancia közepén függ. Jól gondolom, hogy ez a szentségkép még az irodalmi kultuszokban is kirívó jelenség?
− Valóban ritkaság. A 19. század végére kialakult kultusz szerint Petőfi képviseli a magyar nemzet küzdelmét, sorsát, bukását és remélhetőleg a feltámadását is. A millennium kapcsán elképesztő mennyiségű mű, elsősorban vers született, amelyben Petőfit párhuzamba állítják Jézussal. Van egy ötvenoldalas könyv, amely Petőfi életének minden egyes mozzanatában a krisztusi élet pillanatait véli fölfedezni. Akármilyen groteszkül hangzik, még a házasságában is. Halála ötvenedik évfordulójára írta Jókai az Apotheosis című verset, ami Petőfi istenülését mutatja be hatalmas retorikával – ez legalább nem keveri bele a keresztény teológiát −, ugyanakkor megszületett egy olyan vers is, amelyben Petőfi fölmegy az Úrhoz, és a mennyekben az Úr nem engedi vissza a földre, csak verseit hagyja, hogy leszivárogjanak a gyarló emberek közé, és az isteni üzenetet közvetíti majd velük. Számomra ez ízléstelenségig menő mértéket ért el akkor. De a kultusz nem tisztán keresztény vonatkozásaiba szintén hihetetlen dolgok kerültek a millennium körül. Hogy szoros kapcsolatban ábrázolták Magyarország védasszonyával, a Patrona Hungariae-val, a magyar történelem nagyjaival, Árpáddal, horribile dictu Attilával, ez abban az időszakban nem volt kiütköző. Ez volt Petőfi transzcendenciájának fő időszaka, a későbbiekben ez mondhatni teljesen szekularizálódott, és csak történelmi hatása és kultusza lett időnként csúcsra járatva.
− Amit a politika is alaposan kiaknázott.
− Csak két példát mondok. 1956-ban a Petőfi Kör, ami nagyon nagy szerepet játszott a forradalom előkészítésében, jelszavakat adott ki az október 23-i tüntetésre. Természetesen tizenkettőt. Nagyon konkrét politikai követelések szerepelnek köztük, a 11. pont pedig az, hogy „Éljen Petőfi ifjúsága!” Ez azért csodálatos, mert ez egy teljesen értelmetlen mondat. Most a fiatal Petőfit dicsérjük, vagy azt, hogy Petőfi fiatalon halt meg, vagy Petőfi nemzedékét, vagy mi vagyunk Petőfi ifjúsága? Semmi értelme nincs a mondatnak, és ez a nagyon okos társaság mégis beteszi, mert van politikailag mozgósító ereje. A rendszerváltáskor én kultusztörténészi érdeklődésből rengeteg népgyűlést végigjártam, minden politikai pártnál. Az MDF-nek volt egy nagygyűlése a Nemzeti Múzeum előtt, és ott állt mellettem egy szegény öregasszony, aki nem nagyon figyelt oda, hogy mi történik, és egyszer csak megbök engem, hogy „szóljon mán nekik, hogy gyüjjön a Nemzeti dal!” Ezek a berögződések nem fognak elmúlni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.