2023. július 9., vasárnap

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN: A PRIGOZSIN-ZENDÜLÉS ÉS KÖVETKEZMÉNYEI

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2023.07.07.


A kurtán-furcsán végződő Prigozsin-zendülés történetét alighanem a belarusz elnök adta elő a legszínesebben, amikor az ország katonai és belbiztonsági vezetőinek tartott tájékoztatót. Tőle tudjuk, hogy ő volt, aki türelemre intette az orosz elnököt: „Azt ajánlottam Putyinnak, hogy ne siessen. Tárgyaljunk Prigozsinnal és parancsnokaival. Mire ő azt válaszolta, hogy »Szása, ez reménytelen, fel sem veszi a telefont«.” De, mint utóbb kiderült, Lukasenkának felvette. Utóbbi elmondta, hogy Prigozsinnal tárgyalásuk első harminc percében szitkozódva beszéltek egymással. Majd miután komoly férfiakhoz illően lehiggadtak, Lukasenka azt kérdezte a Wagner-csoport fejétől, hogy „megöltetek bárkit is a civilek közül, vagy olyan katonák közül, akik nem álltak ellen neked?” Amire Prigozsin azt válaszolta: „Ugyan már, Alekszandr Grigorjevics, mi senkit nem bántottunk.” És ebben maradtak.

Lukasenka előadásában így festett a június 24-i tárgyalás Jevgenyij Prigozsinnal, aminek eredményeképpen a zendülők vezére és a zsoldosok szabadon elvonulhattak. Az akkor megszületett megállapodás szerint: aki hajlandó szerződést kötni az orosz Honvédelmi Minisztériummal, az a hadseregben szolgálhat tovább, aki nem, az átmehet Belaruszba. Történt mindez azok után, hogy a wagneristák Moszkva felé haladva lelőttek hat helikoptert és egy katonai irányítóközpontként működő repülőt. Meghalt ugyan tizenöt katona, többségében pilóta, de magukra vessenek, mert ők támadtak a konvojra, nem pedig fordítva. Lukasenka nem véletlenül kérdezte úgy Prigozsint, ahogyan kérdezte: „Megöltetek olyan katonákat, akik nem álltak ellen neked?” „Ilyet mi nem tettünk” – válaszolhatta Prigozsin, és ezzel minden el volt rendezve, megnyílt az út a kompromisszum előtt. A wagneristák nem voltak többé árulók, akik hátba támadták az országot, helyette félrevezetett hazafiakká váltak. Az ügyben eljáró nyomozó hatóság pedig, arra hivatkozva, hogy „a zendülés részesei befejezték a bűncselekmény elkövetésére közvetlenül irányuló cselekedetüket”, lezárták az eljárást. Továbbra sem világos azonban, hogy a wagneristák közül hányan mennek át Belaruszba, vihetik-e magukkal nehézfegyvereiket, és egyáltalán, mit fognak ott csinálni...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.