2024. március 25., hétfő

ÖRÖM VAGY SZENVEDÉS LEGYEN A TANULÁS?

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2024.03.25.


Ez egy olyan kérdés, amit a konzervatív oktatás hirtelen feltámadt hívei, mint Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai tanácsadója, vagy Setényi János, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Tanuláskutató Intézetének igazgatója fel sem tesznek, szerintük a tanulás szenvedés, és ez jó. Neves oktatáskutatók, pszichológusok, tanulásmódszertan oktatók szerint azonban az baj, ha a tanulás szenvedés. Szerintük egyénre szabott, hatékony tanulási stratégiákat kell mutatni a diákoknak, ami az egyéni erősségekre fókuszál, és nem a gyengeségeket olvassa a diák fejére.


A konzervatív iskola híveként Setényi János, a közelmúltban Szegeden beszélt arról, „hajmeresztő azt állítani, hogy a tudásban nincs szenvedés. A tanulás nehéz, de ez jó”. Setényi úgy gondolja, hogy maga a poroszos rendszer „zseniális volt”, és két okból „mállott szét”. Egyrészt „a tanári és igazgatói tekintély mögött ott állt egy diktatúra”, a szülők tudták, hogy a pedagógusok kitettsége jelentős az államhatalom felé, amitől féltek. Másrészt a rendszerváltás után felnőttek olyan tanárgenerációk, akiknek elődei már nem adták át a poroszos hagyományt, ezért az feledésbe merült. Szerinte a kiüresedés folyamata visszafordítható, „egy szabad országban ezeket újra kell tárgyalni”. Magyarországon ez folyik most, valamint a közoktatás kasztosítása, hogy szétválasszák az elitnek és a cselédnek szántak oktatására.

Erről persze Setényi nem beszél, viszont nekimegy a számára kevésbé szimpatikus posztmodern nyugat-európai szemléletnek, amely a közműveltség helyett elfogadja, hogy sokféle tudás lehetséges. Úgy véli, a posztmodern szemléletet egyéni tanulási stílusok jellemzik, és ide tartozik a sajátos nevelési igény (SNI) fogalma is. Egyes statisztikák szerint a tanulók 64 százaléka ebbe a csoportba sorolható, tehát valamilyen tanulási nehézséggel, például diszlexiával vagy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) küzd. Az MCC kutatója úgy gondolja, ezek valós adatok, de nem érdemes velük mélyebben foglalkozni. „A mérés rendben van, de értelmetlen dolgot mérnek” – jegyzi meg. „Sosem értettem, hogy akinek olvasási nehézségei vannak, az miért nem gyakorol” – mondja. „Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem kell figyelembe venni a sajátos nevelési igényeket, de egyeseknek lehet, hogy többet kellene küzdeni ugyanazért az eredményért.” Úgy véli, érdemes lenne követni a kínaiak pedagógiai optimizmusát, miszerint a súlyosan sérülteket kivéve, mindenki képes elsajátítani a tananyagot, „kiváló nem lesz, de az alapszintet elérheti. Ehelyett plecsniket kapnak, és a plecsnik nyomán felmentést.” „Ha elengedjük, hogy aki jobban tanul, az jobb értékelést kapjon, akkor vége a társadalomnak” – állítja Setényi. Ezzel arra utal, hogy ha egy erősebb és egy gyengébb képességű diák ugyanolyan osztályzatot kap, az elveszi a motivációt az erősebbtől, aki azt látja, hogy kevesebb energiabefektetéssel is meg lehet felelni a követelményeknek. Szerinte ezt Magyarország nem engedheti meg magának, „nekünk a maximumot kell kihozni a fiatalokból”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.