2025. február 2., vasárnap

„NEKÜNK, MOZGÁSSÉRÜLTEKNEK KELL LÁTHATÓVÁ TENNI MAGUNKAT”

NÉPSZAVA
Szerző: BÁLINT ORSOLYA
2025.02.02.


Tóth Károly első szólóestjét mutatja be Charlie címmel február 6-án a terézvárosi Eötvös10 Művelődési Házban. A külföldön és itthon készült inkluzív előadásaival (Harmonia, Idol) az utóbbi években számos díjat nyert Hód Adrienn rendezi és koreografálja – a HODWORKS társulat alapítójának egészen speciális munkamódszere van, hogy ép és nem normatizálható testekkel együtt dolgozzon, kitágítva a határaikat, feloldva a sérültséggel szembeni félelmeket és tabukat a közönségben is. Ez a harmadik közös munkája Karcsival, amelynek benézhettünk egy próbájára, videót is készítettünk, amely a mobil Népszaván látható. Az interjúban Karcsi előrebocsátotta, több támogatást szeretne a független kortárs előadó-művészeti területnek, mert jelenleg ő az egyetlen kétdiplomás, kerekesszékes táncos, színész és előadóművész vállalkozó hazánkban, és szeretné, ha még többen lennének. És ha lennének akadálymentes művészeti iskolák, meg olyan produkciók, amik láthatóvá teszik őket. Akár még tévésorozatban is vállalna szerepet, ehhez épp színész-mentort keres.

Te hogy látod, itthon javul-e egyáltalán a mozgáskorlátozottsággal élők helyzete, több-e a lehetőség, mint mondjuk kamaszkorodban?

– A közlekedés egyre jobb. A Marczibányi térnél nőttem fel, akkoriban a Margit-szigetre még csak gyalog tudtunk kimenni, nem volt Combino. Vannak még a BKV-nak határai, de ez most már szépen lassan fejlődik.

Az emberek is fejlődnek?

– Szerintem nyitottabbak lettek. Egyre többet járok érzékenyíteni, mesélni az életemről, akár a Nyomik című film kapcsán is (Surányi Judit 2024-es dokumentumfilmjében négy, fogyatékossággal élő embert, köztük Karcsit kíséri el balatoni nyaralásukra – a szerk.).

Azt szoktam mondani, hogyha egy ember még soha nem találkozott mozgássérülttel, attól nem is kéne elvárni, hogy érzékeny legyen felénk. Nekünk kell láthatóvá tenni magunkat, utána nem lesz ilyen furcsa reakció bennük többé.

Ahogy haladunk előre az időben, azért látszik előrelépés. A szocializmusban még be voltak zárva a sérültek mindenhova, azóta jó kis inkluzív terek is kialakultak, javul a társadalmi felfogás, bár van hová fejlődni. Például amikor Németországban dolgozom, ott teljesen más a hozzáállás.

Nagyobb tisztelettel bánnak veled?

– Az is. És tudják, hogy ha egy sérültet hívnak egy munkára, egyrészt alap, hogy kifizetik, másrészt alap az is, hogy aki nem önellátó, annál a személyi asszisztencia biztosítását is beleszámítják a honoráriumba. Itthon meg ha hívnak valahova, sokszor azt hiszik, nekem tesznek szívességet, hogy táncolhatok valakik előtt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.