Szerző: PAPP GERGELY MÁTYÁS, GÉMES IMRE
2025.03.09.
2024 méltán terjedt el úgy a politikai közbeszédben, mint a választások éve. Mintegy 50 országban kétmilliárd szavazatot adtak le, amihez hasonlót még soha nem láthattunk. Ennek során kormányzó erők sora találkozott olyan kihívókkal, akik megkérdőjelezték azt a fajta kormányzási kultúrát, amely a nemzeti és nemzetek feletti intézmények tiszteletén és a nyitott gazdasági berendezkedésen alapult.
Ez persze nem teljesen új, a liberális elveket gyakran elvető populista választási stratégia már legalább egy évtizede erősen jelen van. Az új kihívók felbukkanását a London School of Economics egyik tanulmánya a kommunizmus bukásával magyarázza: a 90-es évek elején megszűnt a szabadpiac korábbi ellenpólusa, túlságosan magabiztossá téve a Nyugatot. A globalizáció hatása – különösen Kína és más feltörekvő gazdaságok belépése a világgazdaságba – jelentős munkahelyvesztést okozott a nyugati világban, amit populista politikusok (például Donald Trump) hatékonyan tudtak kihasználni globalizációellenes kampányaikban.
Az akkoriban főáramú neoliberális gazdaságpolitika a következő négy gazdaságpolitikai tényezőből állt: a teljes foglalkoztatás elhagyása az inflációs célkövetés javára, a vállalati részvényesi érték maximalizálása a növekedés helyett, a rugalmas munkaerőpiac előmozdítása és a szakszervezetek gyengítése. Mindez alacsony növekedést, befektetési rátát, termelékenységet, növekvő egyenlőtlenséget és bizonytalan munkahelyeket eredményezett, ami a 2008-as válság után még tovább súlyosbodott, elősegítve a populizmus terjedését.
A populizmus iránti igény a hatalomvesztés érzéséből is fakadt, amely nemcsak az átlagpolgárokat, hanem a politikai elit egy részét is érintette. A migráció, a terrorizmus, a termelés kiszervezése (offshoring), az adóelkerülés és a munkanélküliség kezelhetetlensége tovább erősítette ezt az érzést. A 2008-as pénzügyi válság és a nyugati külpolitikai kudarcok (például Irakban és Líbiában) pedig tovább csökkentették az emberek bizalmát a politikai és gazdasági elitekben.
A mostani évtized elején kibontakozó gazdasági válság – amelyet a koronavírus-járvány utóhatásai, az ellátási láncok akadozása, az energiaválság, az infláció és a geopolitikai feszültségek súlyosbítottak – termékeny táptalajt biztosított a populista politikai mozgalmak számára. Az emelkedő megélhetési költségek, a bérből élők egyre csökkenő reáljövedelme és a munkahelyi bizonytalanság sokakat arra késztetett, hogy az elitellenes, rendszerkritikus politikai vezetők felé forduljanak.
Olaszországban Giorgia Meloni pártja a gazdasági szuverenitás és a nemzeti érdekek védelmének ígéretével nyert támogatást, míg Franciaországban Marine Le Pen az elszabaduló árak és a munkásosztály problémáinak tematizálásával erősítette bázisát. Az Egyesült Államokban Donald Trump újra középpontba helyezte a globalizáció és a külföldi gazdasági versenytársak elleni fellépést, míg Latin-Amerikában – például Argentínában és Brazíliában – a gazdasági instabilitás populista vezetők megerősödéséhez vezetett. A folyamatos pénzügyi bizonytalanság és az egyre nagyobb társadalmi egyenlőtlenségek révén a populizmus továbbra is vonzó alternatívát kínál azok számára, akik úgy érzik, hogy a hagyományos politikai és gazdasági elitek nem képviselik az érdekeiket.
Ezen társadalmi traumákat tudta kihasználni megannyi populista politikus és párt tavaly, azonban két politikai történés nekünk, magyaroknak minden másnál meghatározóbb volt: Donald Trump, valamint Magyar Péter és a Tisza Párt felemelkedése.
E két szereplő között pedig több a hasonlóság, mint azt első látásra gondolnánk.
A magyar kormány a külpolitikában gyakorlatilag mindent Trump győzelmére tett fel, így adja magát, hogy Orbánt és Trumpot párhuzamba állítsuk egymással. Azonban alaposabb vizsgálat alá véve a kihívó szerepét – a hirtelen politikai felemelkedést, a gazdasági nehézségekre való építést, a one-man show jelleget, az eredeti politikai oldallal való szembefordulást, az elitből kiszakadó karaktert – azt láthatjuk, hogy a hazai Donald Trump nem Orbán Viktor, hanem sokkal inkább Magyar Péter. Trump populista frázisokkal vált másodszor is az Egyesült Államok elnökévé, példája pedig alapul szolgálhat az elitellenes Tisza Pártnak is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.