A SZEGÉNY SZEGÉNYNEK SZÜLETIK

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2025.04.22.

„Keveset tudunk a szegénységről”, ez a meggyőződése Kende Ágnes szociológusnak, aki ezzel a megállapítással kívánta megadni annak a tudományos vitának az alaphangját, amelyet április közepén a HUN REN Társadalomtudományi Kutatóközpontja szervezett „Szegénység. Folyamatok, közelképek, szakpolitikák” címmel. A tanácskozáson a szociológusok mellett több tudományág képviselői beszéltek arról, hogy a szegénység csökkentése hagyományosan a társadalompolitika egyik központi célkitűzése, a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység kutatása a társadalomtudományok kulcsterülete. A tudomány a maga eszközeivel próbál választ találni bizonyos kérdésekre: miként lehetséges, hogy minden társadalom egyenlőtlen? Mi az oka annak, hogy a társadalom bizonyos hányada számára nem adatik meg, hogy az alapvető szükségleteit fedezze? Milyen következményei vannak ennek a szegénységben élők életére? A Hírklikk ezekről a kérdésekről is beszélgetett a konferencia után Huszár Ákos szociológussal, A HUN REN TK Szociológiai Intézete tudományos főmunkatársával, az egyenlőtlenségek, a társadalmi integráció kutatójával.

Kik a szegények?

A mai magyar társdalomban az a szegény, akinek a szülei is szegények voltak. Azt is aggasztónak látom, hogy a 70-es évek óta folyamatosan növekszik azoknak az aránya, akik ugyanahhoz a foglalkozási csoporthoz tartoznak, mint a szüleik, az életpályájuk, az anyagi helyzetük mégsem felfelé, hanem lefelé mozog a felmenőikéhez képest. E téren a hazai társadalom Európában a legzártabbak közé tartozik, erősödik az egyenlőtlenségek reprodukciója, újratermelődése. Tapasztalataim szerint ez a főszabály.

Ez alól nem is lát kivételt?

Egyetlen „menekülési” csatorna létezne: a társadalmi mobilitás. Ebből a szempontból minden azon múlik, ki milyen társadalmi helyzetű családba születik. Megtörténik, hogy valaki a tehetsége és a szorgalma révén előre tud jutni, de ez az egyéni felelősség kérdését is felveti. Veszélyes attitűd, ha a szegényeket hibáztatjuk a helyzetükért, mert a hazai szegénység kialakulásában, újratermelésében fontos szerepe van a társadalomi mobilitás már-már intézményes korlátainak. Mert ennek is tanúi vagyunk. Hozzáteszem: ez nem kizárólag magyar probléma, az egyenlőtlenségek nagymértékben újratermelődnek minden társadalomban, és nem csak a mostani időszakban. Azt is kifejtettem a konferencián, hogy ha mélyebben vizsgáljuk a kérdést, valójában nem is önmagában a társadalmi mobilitás, hanem az egyenlőtlenségek újratermelődése az általános probléma. Évek óta tapasztalható, több évtizedes folyamatról van szó, amely szintén nem magyar specifikum. Az egész térségre, a kelet-közép-európai régióra általában jellemző.

A rendszerváltásban kereshetők az okok?

Nem lehet csupán egyetlen okra visszavezetni, de kétségtelenül annak is szerepe van. Ami talán még fontosabb: a foglalkozási szerkezet változása, amely a '60-as-'70-es években nagyon felgyorsult. Magyarországon a mezőgazdasági munkák gyors ütemben visszaszorultak, sokan azok közül, akik korábban mezőgazdasági munkát végeztek, átvándoroltak az iparba. Ebben az időszakban a városokban egyre több „fehérgalléros” munkahely jött létre, miközben a falvak foglalkoztatási lehetőségei beszűkültek. A szövetkezetek helyét magánkézben lévő, erősen gépesített nagygazdaságok vették át. Kevesebb munkáskézre lett szükség, a képzetlen, korábban legfeljebb segédmunkára alkalmas falusi, főleg roma emberek, kiszorultak a munkaerőpiacról...

ITT OLVASHATÓ