Szerző: GÖRFÖL TIBOR
2025.04.21.
Ha egy pápa meghal, nehéz elkerülni a hangzatos szólamokat. Mégis úgy tűnik számomra, hogy a címben szereplő kifejezés egészen pontosan leírja azt a két dimenziót, amelyben Jorge Bergoglio oly otthonosan mozgott az elmúlt tizenkét év folyamán, s közben szinte folyamatosan meglepetésekkel szolgált. Alakja és munkássága azért nehezen megragadható és elhelyezhető, mert kifelé irányuló, nyilvános igényű és korának égető kérdéseire szuverén erővel reagáló megnyilvánulásai szervesen összefonódtak befelé tájékozódó, vallási elmélyülésről tanúskodó és a hívő emberek életformáját közvetlenül érintő szellemiségével. Könnyű összegyűjteni azokat a gesztusait, amelyek rendszeresen a nyilvános figyelem középpontjába helyezték, de valamivel nehezebb feltérképezni vallási látásmódjának tartópilléreit. Ráadásul változott is az évek folyamán, és e változások végképp nem mindenkinek voltak ínyére.
„Kicsoda Jorge Mario Bergoglio?”, hangzott az egyik kérdés a megválasztása után adott egyik első interjújában, és a válaszra valószínűleg senki nem számított: „Bűnös vagyok. Ez a legpontosabb meghatározás.” Minden jel arra mutat, hogy komolyan is gondolta. Az évek folyamán aztán még sokan és sokszor feltették ezt a kérdést, és úgy tűnhetett, egyre nehezebb választ adni rá, mert a pápa kivonta magát a leegyszerűsítő beskatulyázások alól. Egyik legfontosabb erénye ugyanis az volt, hogy nem volt hajlandó alászállni a kultúrharcok lövészárkaiba, és nem elégítette ki azokat az igényeket, amelyek szívesen kisajátították volna az ideológiai spektrum valamely áramlatának. Magyarországon ezt különösen fontos hangsúlyozni, ahol valószínűleg ezzel magyarázható, hogy a katolikus egyházon belül és kívül igen sokan nem igazán tudtak mit kezdeni vele, és szokatlanul nagy ellenállásba is ütközött.
Hidak, nem falak
Hidakat kell építeni, nem falakat, üzente azoknak, akik elzárkóztak a menekültek és a bevándorlók elől, és ez a pápasága első napjaitól mindvégig megőrzött hozzáállása nagyfokú értetlenséget váltott ki. 2013 júliusában első külföldi útja a több ezer migráns átmeneti célpontját alkotó Lampedusa szigetére vezetett, ahol katasztrofálisnak minősítette a globális világ globalizálódott közönyét, mélyen elítélte a kényelem kultúráját, amely közömbössé tesz mások iránt, s miközben gyászmisét mutatott be az életüket vesztett migránsokért, azon töprengett, vajon siratja-e még valaki a sorsukat. Azoknak, akik hajlamosak lennének naivitással vagy rosszindulattal vádolni korunk népvándorlási folyamatainak ilyen együttérző kezelése miatt, elég lenne csak elolvasniuk azokat a nyilatkozatait, amelyek szerint kívánatos lenne, hogy mindenki a szülőföldjén boldoguljon, de a távozni kényszerülőkkel szemben csak a befogadó integráció lehet a megfelelő magatartás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.