SZ. BÍRÓ ZOLTÁN: AZ ORBÁN-KORMÁNY OROSZORSZÁG-POLITIKÁJA 1.

NÉPSZAVA / KENTAURBESZÉD
Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2025.04.06.

Az a fajta különutas Oroszország-politika, amit az Orbán-kormány az elmúlt másfél évtizedben képvisel, kirívóvá és visszatetszővé kiváltképp azok után vált, hogy Oroszország nyílt háborút kezdett Ukrajna ellen. Az az érthetetlen szívélyesség és megértés, amely a Fidesz Oroszország-politikáját jellemzi még ma, a háború körülményei között is, nem előzmény nélküli. A korábbi kritikus hangnem, ami a Fideszt kormányra kerülése előtt jellemezte, 2009 őszén – az első Orbán-Putyin találkozót követően – egy csapásra megváltozott.

Hogy mi volt az oka ennek a változásnak, egyelőre csak találgathatjuk. Lehet, hogy hátterében Orbán Viktornak az a meggyőződése áll, hogy a liberális demokrácián alapuló világrendszer válságba jutott, átlépett hanyatló korszakába, miközben más, korábban alárendelt szerepben lévő államok felemelkedőben vannak. Oroszországot is az utóbbi körbe sorolta, noha 2010-es hatalomra kerülésekor az orosz gazdaság már túl volt a gyors növekedés időszakán, sőt 2012-től már az is világossá vált, hogy a korábban hatékonynak tűnő gazdasági modell kimerítette tartalékait, vagyis a lassuló növekedésnek nem konjunkturális, hanem strukturális okai vannak. Orbánt azonban mindez nem aggasztotta, mert feltehetően azzal számolt, hogy a gazdaság és kereskedelem által uralt kornak vége, új világ alakul, amiben a geopolitikának, a katonai erőnek, a befolyási övezetek megszerzésének ideje jön el, és ebben a jelentős katonai erőt képviselő Oroszországnak újra fontos szerepe lesz, ezért érdemes meghatározó tényezőként kezelni. De az is lehet, hogy nem efféle előrelátás alakította Orbán Oroszország-politikáját, hanem az a fajta gazdasági megfontolás, ami a relatíve olcsó orosz energiahordozókban látta a magyar gazdaság javuló teljesítményének forrását. Ha volt is ilyen elképzelése, az legfeljebb csak részben igazolódott. Ez a politika még ha egyes időszakokban biztosított is némi árelőnyt, azzal a negatív következménnyel is járt, hogy elaltatta az egyoldalú energiafüggés felszámolására irányuló késztetést. Olyannyira, hogy ennek jelei még az Ukrajnát ért orosz agresszió után sem mutatkoztak meg. Állhattak persze e fordulat hátterében ideológiai okok is. Orbán egy idő után azt érzékelhette, hogy a Kreml értékválasztásai – nyugat-, liberalizmus- és migránsellenessége, felfokozott szuverenizmusa, az úgynevezett hagyományos értékek tisztelete – nagyon közeliek mindahhoz, amit maga is képvisel. Végül, de nem utolsó sorban személyes körülmények is magyarázhatják hirtelen bekövetkező politikai fordulatát. Ebben az esetben is kétféle oka lehet annak, hogy Orbán látványosan kitart Putyin mellett. Egyfelől továbbra sem zárható ki, hogy a magyar miniszterelnököt valamilyen őt kompromittáló, Moszkva kezében lévő dokumentum fosztja meg attól, hogy szakítson oroszbarát politikájával. Másfelől az is lehet, hogy nem erről van szó, hanem a magyar miniszterelnök elszabadult hübriszéről. Annak következtében, hogy 2010-es beiktatását követően nagyon korán több kérdésben is éles konfliktusba keveredett az Európai Unió vezetőivel, Orbán úgy gondolhatta, hogy Putyinhoz való közelsége megnövelheti politikai súlyát és jelentőségét. Egy idő után talán még azt is gondolhatta, az orosz elnökkel való szoros kapcsolata segítheti abban, hogy az európai szélsőjobboldali pártok elfogadják őt első számú vezetőjükként. Vagyis nem a magyar politikai közösség, hanem saját érdekében igyekezett kihasználni a Putyinnal kialakított szoros kapcsolatait. Ennek a jóhiszemű magyarázatnak azonban a Bucsában történtek után nehéz hitelt adni, ha csak nem feltételezzük, hogy immár minden erkölcsi érzék hiányzik a magyar miniszterelnökből...

ITT OLVASHATÓ