Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2025.06.21.
elmúlt veszteségekre vagy csalódásokra reagálnak. Evolúciós értelmezésben a szomorúság jelzés lehet a közösség többi tagja felé, hogy támogatásra van szükségünk (sírás, mint segélykérés), illetve egyfajta energiatakarékos, visszahúzódó üzemmód, ami időt ad a feldolgozásra.
Kognitív hatásait tekintve a szomorú hangulat gyakran ellentétes módon befolyásolja gondolkodásunkat, mint a pozitív érzelmek (előző rész). Paradox módon a mérsékelt szomorúság növelheti az analitikus gondolkodást, mert ilyenkor hajlamosak vagyunk kritikusabban és részletezőbben feldolgozni az információkat. Mint az előző részben láttuk, a boldog résztvevők több mentális rövidítést (heurisztikát) alkalmaztak (például gyakrabban dőltek be sztereotípiáknak vagy hamis emlékeknek), míg a szomorú hangulatúak kevésbé voltak hiszékenyek és pontatlanok, és inkább aprólékosan megvizsgálták a részleteket. A jókedv tehát hajlamosít a gondtalanságra, míg a levertség sokszor együtt jár egyfajta óvatossággal és kritikai élességgel.
Nem azt mondom, hogy jó szomorúnak lenni, csak azt, hogy a pszichés mechanizmusaink ilyenkor az óvatosság és alapos mérlegelés felé tolódnak. A szomorú alanyok ítéletei kevésbé torzítottak önkényes tényezők által, például kevésbé hat rájuk a fizikai vonzerő vagy a beszélő karizmatikussága. Mintha a lehangolt elme kevésbé hagyatkozna intuitív benyomásokra, és inkább a nyers tényekre figyelne.
Ez a jelenség kapcsolódik a pszichológiában tárgyalt „depresszív realizmus” fogalmához. Lauren Alloy és Lyn Abramson klasszikus kutatásai szerint az enyhén depressziós egyének bizonyos helyzetekben reálisabban ítélik meg saját kontrolljuk mértékét, mint az optimista társaik, akik hajlamosak túlbecsülni azt. Például egy olyan feladatban, ahol a résztvevőknek egy gombnyomással kellett lámpát felkapcsolniuk, és véletlenszerűen hol sikerült, hol nem (valójában a gomb nem befolyásolta a lámpát), a nem depressziós egyének illuzórikus kontrollt éreztek (azt hitték, van némi ráhatásuk). Ezzel szemben a depressziósok pontosan felismerték, hogy nincs befolyásuk a lámpára.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a depresszió kívánatos állapot volna az igazság meglátásához, inkább arra utal, hogy a pozitív illúziók hiánya néha közelebb vihet a valósághoz. A mérsékelt szomorúság tehát bizonyos helyzetekben kritikusabb gondolkodáshoz vezethet, csökkentve a kognitív torzításokat.
Másfelől azonban a tartós vagy mély szomorúság (különösen a klinikai depresszió) súlyosan rontja a kognitív funkciókat. A depressziós emberek gyakran tapasztalnak koncentrációs nehézséget, memóriazavarokat, lassú gondolkodást. A depresszió egyik fő tünete a reménytelenség és negatív gondolkodás: az illető torzítottan, mindenben a rosszat látva értelmezi a világot (ún. negatív kognitív triád: önmagát, a jövőt és a világot is negatívan). Ez a gondolkodási minta önbeteljesítő módon fenntartja a lehangolt hangulatot, és leszűkíti a problémamegoldó képességet (a depressziós ember gyakran csapdába esettnek érzi magát, nem lát kiutat, emiatt valóban nehezebben is talál kreatív megoldásokat). Biológiai szinten ilyenkor is a prefrontális kéreg alulműködése és a jutalmazó rendszer (striatum) eltompulása figyelhető meg, ami motiválatlanságot és tanulási nehézségeket eredményez.
A mesterséges intelligencia nézőpontjából ismét érdekes párhuzamot vonhatunk. Egy MI-nek nincsenek hangulatingadozásai: nem lesz depressziós vagy kedvetlen, nem unja meg a feladatot. Állapota konzisztens, így minden adatot ugyanazzal a hozzáállással dolgoz fel, függetlenül attól, hogy rossz napja van-e. Ez előnyös abból a szempontból, hogy egy számítógép mindig egyformán teljesít (leszámítva a technikai hibákat), míg az emberi munkavégzés minősége ingadozhat a hangulat függvényében. Az MI nem fogja motiváció hiányában abbahagyni a számolást vagy kevésbé figyelni a részletekre, mert sosem fárad bele érzelmileg a tevékenységébe.
Ugyanakkor a szomorúságból fakadó mélyebb empatikus vagy morális gondolatok is idegenek számára. Például egy emberi bíró esetén előfordul, hogy átérzi a vádlott tragédiáját és emiatt enyhébb ítéletet hoz (vagy éppen saját rosszkedve miatt szigorúbbat). Egy mesterséges bíró ilyen hangulati torzításokat nem ismer, de kegyelmet sem (hacsak nem programozták bele). Az érzelemmentes MI-k így egyfajta állandó, de rideg racionalitással bírnak.
Az emberi gondolkodás viszont egyensúlyozik: a szomorúság olykor bölcsebbé és körültekintőbbé tehet, máskor viszont bénítólag hat. Ezt a kettősséget egy gép nem osztja, de éppen ezért az emberi lét gazdagságának egy szelete hiányzik belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.