GADÓ GÁBOR: KÁDÁR ORSZÁGÁBAN

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: GADÓ GÁBOR
2025.08.22.

Fleck Zoltán izgalmas új könyvét olvasom (Csalók és csalódások – morális dilemmák az új magyar autokráciában, Gondolat Kiadó, Budapest, 2025), de közben kényszeresen kattintgatok a hírekre is. Látni akarom, hogy a 2026-os kormányváltást követően miként változik (változik-e) az életünk. Nem biztat sok jóval, hogy Fleck már a kötet elején, az autoriter rezsim jellemzésekor rögzíti, hogy annak kiépítése bizony együtt járt a hazai „szakmai intézmények és szakemberek autonómiafeladást jelentő lojalitásával”. És „bármennyire kényelmetlen” is, hiba volna „az autokrácia társadalmi elfogadottságát, az elitek árulását” kizárni az elemzőmunkából (lásd Fleck, 23.). Ennek az állításnak – teszem hozzá – a helytálló voltát az sem kérdőjelezné meg, ha az Orbán Viktor vezette koalíció jövő tavasszal megbukna. A Fidesz–KDNP-koalíció esetleges veresége önmagában nem bizonyítaná, hogy a magyar lakosság többsége az autokratikus hatalommal szemben – jobb későn, mint soha – mégis az egyéni autonómia tiszteletén alapuló életet részesíti előnyben. Nem a kormánypárt (pártok) elnevezésén múlik ugyanis a választók viszonya az autokratikus berendezkedéshez, hanem a jogállam tartalmi kritériumainak az elismerésén. Elkövetkező éveinket meghatározhatja, hogy rendelkezünk-e olyan stabil értékrenddel, ami meggátolhatná a Fidesz-rendszer vagy annak valamely „klónozott” változata továbbélését.

A harmincöt évvel ezelőtt kivívott (végbement) „rendszerváltó fordulat” kudarcát – ezt ma már könnyű belátni – mindenekelőtt az okozta, hogy a kádári diktatúrát leváltó magyar nép többsége sem 1989–1990-ben, sem azt követően nem gondolkozott érdemben másként, mint az egykori MSZMP Központi Bizottságának reformpárti része. A hiánygazdálkodás felszámolása (mérséklése), a világútlevél bevezetése, a szólásszabadság és az „izgatás” büntetőjogi összekapcsolásának eltörlése hozzájárult a polgárok komfortérzetének javításához. Ennek persze ára volt: az emberek lemondtak a balatoni szakszervezeti beutalókról, a vállalaton belüli fizetett munkanélküliségről, és tudomásul vették, hogy a milliárdosok és a hajléktalanok közötti „szürke zónában” kell eltölteniük mintegy 60-70 évet. Meglepődtünk amiatt, noha nem kellett volna, hogy a kelet-közép-euró­pai demokráciák többnyire „antidemokráciáknak” bizonyultak, olyan kulturális viselkedésmintákkal, amelyek új alkotmányos keretek között is egy letűnni nem tudó régi világot képviseltek. A kirekesztő és a „kollektivitásban” megtanult végletekig individuális (értsd: önző) magatartást jutalmazó modell aztán fokozatosan magához igazította, kiüresítette az alkotmányos rendszerváltás vívmányait. Nevezhetjük ezt akár velünk, bennünk élő diktatúrának is, tekintet nélkül arra, hogy a sors az egyes emberre a vezető vagy az alattvaló szerepét osztotta. A Fidesz 2010-es hatalomátvételét követő időszakban az is kérdésessé vált, hogy beszélhetünk-e egyáltalán „elnyomásról”, ha egyszer a lakosság túlnyomó része az ún. erkölcsi imperatívuszokat kineveti, vagy még inkább megveti, elutasítja...

ITT OLVASHATÓ