BRUCK ANDRÁS: A JÖVŐ ELŐTTÜNK, DE A MÚLTTAL MI LESZ?

FACEBOOK
Szerző: BRUCK ANDRÁS
2026.05.07.

Évekkel ezelőtt hallottam. Az MSZP 1994-es váratlan győzelme után az akkor még fiatal Orbánnak nem azzal volt baja, hogy visszajöttek a komcsik, így mondta, hanem hogy ők nyúlhatnak majd le mindent, s párttársai szerint maga a gondolat is ingerültté tette. Vagy így volt, vagy nem, de sajnálatosan bőséges tapasztalataink azt valószínűsítik, hogy már akkor érlelődött benne, ő mihez kezd majd a kormányzati hatalommal, ha egyszer eljut odáig. 2010-től pedig valóban nekiállt gyakorlatba átültetni addigra készre csiszolt teóriáit: létrehozta a világ alighanem valaha volt legkiterjedtebb, de egész biztosan a legsebezhetetlenebb bűnszövetkezeti hálózatát. Bűnügyi helyszínné tette az egész országot, a rendőrkordon sárga szalagjával körbe lehetne keríteni.

Meglepő módon sokan, köztük ismert elemzők Orbánról szólva most mégsem arról beszélnek, hogy bíróság előtt, aztán majd börtönben fejezi-e be dicstelen politikai pályáját, hanem hogy mit kezd majd a Fidesszel, visszatérhet-e még a hatalomba, mi több, három év múlva kihívója lesz-e Ursula von der Leyennek az Európai Bizottság elnöki posztjáért. És a stúdiókban akadnak, akik Lázár Jánost sem annak látják, aminek az ország többsége, közpénzmilliárdossá vált gazembernek. A minap a Partizán két „elemzője” is jövőbeli politikai utakat vázolt fel számára. Íme, másfél évtized rombolása a lelkekben, az ítélőképességben és a leghétköznapibb citoyen morálban.

Hogy lehetséges, hogy ezek az emberek megint nem a mi történetünket mondják? Nem azt, ami velünk történt. A családunkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel. Az országgal s annak jövőjével. Mindamellett szakmai dilettantizmus is, amit csinálnak, amikor politikai halottakba igyekeznek életet lehelni. Pedig mindenkinek elemi érdeke volna észben tartani, hogy nem egy demokrácia demokratikus pártja bukott meg, nem tíz euróval is elszámolni tudó politikusok váltak senkivé, semmivé, hanem többségükben mérhetetlen károkat okozó bűnözők. De még hátravan egy abnormális helyzet. A parlamentben tényleg beülnek majd tisztességes képviselők közé, mintha mi sem történt volna?

Orbán polgárinak nevezte kormányát és elhitette mindenkivel, hogy őket is polgárnak tartja. Így lett az ingatlanhirdetésekben minden második lakás „polgári”, miközben a benne lakók többsége sosem volt az, és Orbán a legkevésbé épp azt akarta, hogy a magyarok öntudatos, önmagukért kiállni képes polgárrá válhassanak. Akkor nem rabolhatták volna ki az országot. Tényleg, mi teszi a polgárt polgárrá? Őszinteség, feddhetetlenség, együttérzés, igazságszeretet, és mindenekelőtt a törvények betartása és a tisztességes adózás, amivel a polgár hozzájárul ahhoz, hogy az állam minél jobb minőségben láthassa el közfeladatait, szolgálhassa állampolgárait.

Balásy Gyula, akinél hegyekben gyűlt az illegális pénz, ilyen polgár lett volna? Rákay Philip, a most magánkívül őrjöngő, eszét vesztett nímand a százmilliós autóival a polgári étoszt testesítette meg? Vagy Bencsik András, aki „pofán verné Magyar Pétert” és szerinte „Magyarország nem érdemelte meg, hogy egy ilyen büdös barom kezébe kerüljön a döntés lehetősége”? Bayer Zsolt pedig most ugyan meghúzta magát, de évtizedeken át ő volt a rezsim elsőszámú verőlegénye, így most ő is tejben-vajban fürdik. Na és a Magyar Nemzet szerkesztőségéből tényleg a magyar nemzet hangja szólt? A bíróság dolga lenne, talán lesz is, hogy ezek a becstelen talpnyalók, együtt a megafonosokkal, a pesti srácokkal, a mandineresekkel többé ne juthassanak nyilvánossághoz a jövő Magyarországán. És Gulyás Gergely is mindannyiunk szeme előtt vált a maffiaállam hiteles arcává, hangjává.

Van egy régi, kínai közmondás, „Ahol megvan a szándék a büntetésre, ott bizonyíték is akad”. Ez átkelt a Nagy Falon, és az elnyomó hatalmak mindegyike használja azok ellen, akiket állampolgárai közül ellenségnek nyilvánított. Magyarország viszont április 12-én abba a történelmi léptékű korszakba lépett, amikor a közmondás végre maguk az elnyomók ellen lesz fordítható. Ha azonban nem így történne, vagy ez csak hébe-hóba valósulna meg, akkor hiábavaló volt Magyar Péter politikai zsenije, hiába lett ígéretes kormánya, programja, azzal, hogy az igazságtétel iránti elementáris és mindenben jogos társadalmi igény kielégítetlen maradna, a mostani pusztító boldogság elapadna, a bizalom erodálódni kezdene.

Akkor pedig vége a százévente talán egyszer adódó lehetőségnek. Mert valójában csak most, április 12-én nyílt meg az út az igazi rendszerváltás előtt. 1990. májusában, az első szabad választást követően ugyan létrejöttek az EU-kompatibilis intézmények, a Kádár-korszak kimúlt, lett útlevél, szabad média, de a következő húsz év jobbára a bal- és jobboldal között dúló terméketlen agonizálással telt. Utána meg büntetésként jött a hosszú rémálom, az önkényuralom. Most viszont a baloldal szavazóstól, pártostól kómában, a jobb szétesve, a főemberei pedig remélhetően rács mögé kerülnek: ha létezik nemzet életében „tiszta lap”, akkor ez az állapot itt most az. Holnapután tényleg beleünnepelhetjük magunkat a reményteli, jobb jövőbe.

ITT OLVASHATÓ