Szerző: Suha Nikolett
2016.08.02.
Tavaly áprilisban jelentős többséggel fogadta el az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amelynek köszönhetően augusztus másodikát a Roma holokauszt európai emléknapjaként tartják számon. Első olvasásra nem tűnik nagy dolognak ez a döntés, ám ha belegondolunk abba, hogy a II. világháborúban elhurcolt zsidó áldozatok emléknapját nem kellett 70 évvel a háború után, az EU intézményeiben több éven át kérvényezni, akkor igenis nagy lépésnek tekinthetjük az uniós képviselők ezirányú összefogását, és ezzel a kivégzett roma áldozatok láthatóvá tételét.
1939-ben aktiválódott igazán a cigányok gettóba tömörítésének, majd deportálásának ötlete. Harc a cigány veszély ellen. Ez volt a címe annak a törvénynek, amelyet a nácik annak érdekében hoztak, hogy a “cigányproblémát” megfelelően kezelhessék, mégpedig faji megközelítéssel. A rendőrségi faji nyilvántartásba vétel után gettókba, cigány táborokba, illetve többek között a buchenwaldi, dachaui és ravensbrücki koncentrációs táborokba szállították őket.
Habár csupán néhány, a zsidó áldozatok nevét tartalmazó összeírásokhoz hasonló lista áll rendelkezésre, a hivatalos álláspont szerint a Harmadik Birodalom által megszállt országokból mintegy félmillió elhurcolt romát öltek meg. Akadtak olyan államok is, amelyek nem fektettek ennyi energiát a “kérdés megoldásába”, és helyi szinten, saját területeiken, például teherautókban gázosították el vagy összegyűjtve lőtték agyon polgártársainkat.
Francia, olasz, balti, lengyel, magyar, szerb, orosz, horvát, román és szlovák módszerekről, számadatokról is olvashatunk a németeknek tett és fennmaradt jelentésekből.
Furcsa érzés úgy írni erről, hogy tudom, ezekhez az információkhoz csupán fiatal felnőtt koromban jutottam hozzá. Azelőtt soha senki nem mondta nekem a családomban, hogy milyen borzalmak történtek a romákkal a háború alatt. Talán az apai nagypapám mesélhetett volna, ha nem veszítjük el őt olyan korán. Harcolt a háborúban, egy gránát robbant mellette, ezért az egyik fülére megsüketült. Csak apámtól tudom, hogy pár évet még orosz hadifogságban is volt. Ha nem lett volna kék szeme és fehér bőre, talán őt is az egyik haláltáborba vitték volna, és nem katonának...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.