2016. szeptember 23., péntek

LONDONINAK LENNI FOGALOM

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Andi
2016.09.23.


Valamiért mindig az volt az érzésem, hogy London megosztja az embereket: valaki vagy imádja, vagy nem bírja elviselni, kevesen vannak azok, akik semleges érzésekkel viseltetnek a brit főváros iránt. Andi az első csoportba tartozik, ráadásul azok egyike, akinek jutott egy jó magyar társaság is. (A képeket is ő küldte.)

„Reggel 6 óra van és én nagyon csipásan pislogok kis londoni szobámban, a kávé felett. Itt van az ősz, itt van újra… angolos méltósággal zuhog az eső, pont egy melankolikus hétfőhöz méltóan.

Még magyar időn vagyok, tegnap éjjel érkeztem ugyanis „haza”. Mit ad Isten a BA Bécsbe olcsóbban elvitt, mint a Wizz vagy a Ryanair Budapestre, így a repülőn amúgy britül volt lehetőségem lazulni némi gin segítségével.  Ja, hogy ez un-ortodox? A stressz is, amivel az utazások során az ember lánya szembesül.

Londoni #kiscsaládom sóhajtozva engedett utamra, „de jó Neked”, „de azért siess vissza” felkiáltásokkal, menet közben pedig bőszen elárasztva információkkal, hogy mi történik „itthon”, amíg én „otthon” vagyok – nehogy lemaradjak valamiről. A céges mobil átka, hogy akarva - akaratlanul is dolgoztam a szabadságom alatt, viszont nem voltam elvágva az internettől egyetlen percre sem.

„Körbeélve” Európát

Emlékszem, amikor 23 évesen, rögtön egyetem után Németországba költöztem, hatalmas szó volt az, hogy 3 hetente írtam egy e-mailt a szüleimnek. A kisváros nagyobbik hotelében lévő gép betárcsázós hangjára a mai napig emlékszem. Hiába, 10 év az 10 év.
Nem először élek külföldön, igaz, egyhuzamban még nem volt több, mint 2,5 év. Röpke 32 évem alatt „körbeéltem” már Európa több országát. Angliában ez most a második etap.

Az Óperenciás tengeren túlra való költözéssel egy kéjes gondolat erejéig foglalkoztam egyszer, aztán ez a gondolat az érzelmi szemetesládámban landolt, és nem került újrahasznosításra azóta sem. Tendenciám, hogy megunom a dolgokat, elveszítik a varázsukat, középszerűvé törpülnek, én pedig szedem a sátorfámat és odébb állok.

Amikor egy adott hellyel elkezdtem együtt lélegezni, rutinból járni az útvonalakat, akkor megindult a vezérhangya a fejemben, hangosan dörömbölt a kapuknál, amíg nem adtam neki szabad utat és pakoltam bőröndbe az életem. Egy ügyes pszichológusnak nyilván már a nyelve hegyén van, hogy milyen szindrómával küzdök, de segítek: Köszi, jól vagyok!
...
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.