ADY ENDRÉRE EMLÉKEZVE...

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Hollósy Gerti
2017.01.27.

1919. január 27-én hunyt el Ady Endre, a magyar irodalom költőóriása és egyben a világirodalom jelentős költője. A halál mindig szörnyű dolog, mély gyász a hozzátartozóknak, a barátoknak, Ady halála ennél több volt, nagy veszteség egy egész országnak, az akkori irodalmi életnek.

„Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.”

Kihunyt a lidérces messze fény, hosszú szenvedés után megszűnt dobogni a nagy költő szíve.

Adyval kapcsolatos gondolataimat jól példázza egy fiatal kolozsvári orvosnő, dr. Kovács Margit vallomása, aki a következőt jegyezte fel róla, mikor alkalma volt megvizsgálni:

„Ma is borzongva gondolok rá – írta évtizedekkel később – de elönt a személyes varázs melege és fénye is. mely Adyból áradt. Én hiszek abban – és ezt majd fel fogják fedezni – hogy minden ember kisebb nagyobb mértékben energiaforrás. Ady hatalmas energiaforrás volt, csak úgy sugárzott a szeméből , a keze fogásából, a hangjából való rejtelmes, hallatlanul vonzó erő. /1918 aug. vége/”

Igen, Adyt valóban csak csodálni lehet, ma is hat és meggyőződésem, hogy örökké hatni fog a varázs, a borzongató erő, ami a verseiből sugárzik. Itt most először valljon magáról, egy önéletrajzában:

„Születtem pedig, hajh, 1877. november hó 22-ik napján. Szilágy megye Érmindszent községében, a régi Közép-Szolnok vármegyének Szatmárral határos érmelléki kis falujában. Az apám, Ady Lőrinc a belső Szilágyságból, Lompértből került ide, mikor édesanyámat, az egykori érmindszenti református papnak korán elárvult leányát, aki egy falusi kisbirtokos nagybácsi fogadott föl, feleségül vette. Az anyám családja ősi protestáns papi család, miként erdélyi kálvinista papleány, Visky leány volt apai nagyanyám – nagyapám, Ady Dániel pedig a Wesselényiek számtartója s lompérti földbirtokos. Az Ady család egyébként – bár ez se fontos – a Szilágyság egyik legrégibb családja, ősi fészke Od, Ad, később Diósdad, s a terjedelmes Gut-Keled nemzetségből való. Régi, vagyonos és rangos helyzetéből hamarosan lecsúszott a család, s már a 16. századtól kezdve a jobbféle birtokos nemesúr kevés közöttük, de annál több a majdnem jobbágysorú, bocskoros nemes. Nagykárolyban és Zilahon is eminens diák voltam, habár a szorgalom akkor se volt sajátságom. Jogásznak kellett mennem Debrecenbe, mert így leendett volna belőlem apám kedve szerint valamikor főszolgabíró, alispán, sőt mit tudom én mi, ám igen gyönge jogászocska voltam. Budapesten, újra Debrecenben, később Nagyváradon is megújítottam kényszerű jogászkísérleteimet, de már rontóan közbenyúlt szép, kegyes terveimbe a hírlapírás. 1900 január elsején Nagyváradon kezdtem dolgozni egyik napilap szerkesztőségében és már véglegesen és hivatásosan hírlapíróként. Nemsokára a Nagyváradi Napló szerkesztője lettem, sokat írtam, de kevés verset, dacból, öntemetésből, mert hát költőnek lenni hóbortos és komikus dolog.„

1909. júniusában, Nagyváradon az „Új festők” kiállításán elmondott versében így írt önmagáról:

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

„Vagyok, mint minden ember: fenség, lidérces, messze fény, szeretném, hogyha szeretnének” - Szeretjük ! Egy ország, sőt egy világ szereti és méltán emlegeti! Sokat idézzük bárhová illő szavait, mert Ady örök, nagyok között is tán a legnagyobb...

ITT OLVASHATÓ