2017. március 3., péntek

MINDENKI: EGY FILM A FORRADALOM LEHETŐSÉGÉRŐL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kapelner Zsolt
2017.03.03.



minden kísérlet, hogy az „igazságban éljünk” 
szükségszerűen mint fenyegetés tűnik fel a rendszer számára, 
és így mint par excellence politikum

Az Oscar-díjas magyar rövidfilm, a Mindenki, sokakból sokféle reakciót váltott ki. Van, aki szerint ragyogóan mutatja be a gyereklétet, az iskolai nevelés problémáit, mások szerint a film egy kidolgozatlan, giccses és végtelenül utópisztikus alkotás. Ez utóbbi kétségtelenül igaz: a Mindenki egy utópisztikus film. Sőt mi több, egy forradalmi utópia.


Bár a legtöbb elemzés nem hangsúlyozza ezt, nehéz lenne tagadni, hogy a Mindenki politikai mű. Hogyan ne láthatnánk meg a politikai tartalmat ott, ahol a kiszolgáltatottak és hatalom nélküliek közös erővel fellépnek a hatalom birtokosával szemben? Ahol az alávetettek számon kérik a nekik parancsoló, az ő életüket igazgató embereken, hogy „nem igazság”, ahogy eljárnak. A Mindenki politikai mű, ám koránt sem egyértelmű, hogy miféle politikai üzenetet fogalmaz meg. A rendező, Deák Kristóf személyes politikai nézeteiről semmit nem tudok, és nem is érdekel, hogy miféle mondanivalót kívánt elhelyezni a filmben – az érdekel, hogy milyen kép rajzolódik ki a hatalomról és az ellenállásról a Mindenkiben.
A filmbeli Erika néni, az énektanár, csak a gyerekkórus néhány tagját hagyja énekelni, másokat arra ítél, hogy némán tátogjanak, ám a kórus így is sorra nyeri a versenyeket, a foglalkozás végén mindenki kap csokit, és ha az éneklők ügyesen énekelnek, a tátogók ügyesen tátognak, még Svédországba is eljuthatnak, meg egy csomó „tök jó helyre”. Egyesek szerint Erika néni valamiféle paternalista diktatúrát művel – ahogy Bakó Bea írja, amit Erika néni csinál, az „színtiszta kommunizmus: te csak tátikázz, majd eltart az állam más balekok munkájából”. Az Erika-rezsimben „a teljesítő kevesek” viszik el a hátukon „a többi nem teljesítőket”.
Ez azonban nem igaz – Erika néni ugyanis nem a teljesítményt jutalmazza, hanem a tehetséget. És ez nagy különbség. A némákat és éneklőket nem aszerint válogatják szét, hogy ki mennyire megfeszítetten dolgozik, hanem hogy a legelső próbára mennyire szép hanggal érkezik. Amit jutalmaz, az a vele született, öröklött tehetség, nem pedig a munka és érdem. Erika néni nem egy teljesítményelvű meritokrácia híve, hanem az öröklött kiválóságot jutalmazó arisztokráciáé. Ebben a tekintetben a gyerekek lázadása nem más, mint egy esélyegyenlőséget követelő „polgári forradalom"...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.