2017. április 23., vasárnap

ÍGY ISMERKEDÜNK KÜLFÖLDÖN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.04.23.


A határátkelés talán legnehezebb része, hogy az embernek újra kell építeni az emberi kapcsolatai egy részét, új ismerősöket, esetleg barátokat kell találni, ami nem is olyan könnyű dolog. Az eheti blogajánló egyik kérdése, hogy miként történik mindez. Emellett használt autót próbálunk eladni Amerikában (vajon sikerrel?), és felmászunk Ausztrália tetejére is.

Az Életem morzsái blog szerzője azon gondolkodott el, miként alakult ki és hogyan változott az angliai baráti köre: hogyan alakult át, miként jöttek (és mentek) emberek.

„Az első ismerősömet a buszon ismertem meg London felé. A pihenők alatt elegyedtünk szóba és kiderült, hogy ő is au pairnek jön Londonba. Mire a buszunk begördült a Victoria állomásra, adatokat cseréltünk. Másfél hétre rá vele ismerkedtem Londonnal először. Nagyon szerencsés véletlen találkozás volt, mert így nem ismerős nélkül kezdtem el az életem itt.

A második ismerősöm egy magyar hölgy lett a nyelviskolából. Ő később meghívott a Halloween délutánra magához, ahol egy fiatal magyar lánnyal ismerkedhettem meg (3. ismerősöm lett). Utána párszor még bandáztunk is.

Közben egy Facebook csoportban rám írt egy magyar srác és beszélgettünk. Vele megegyeztem, hogy 2012. januárjában találkozunk. Én a találkozóra vittem az új magyar ismerősömet, ő meg hozta magával a spanyol ismerősét.

A megismert magyar srácról kiderült, hogy szuper társasági személy és szervező is egyben. Több tucat magyart ismert, s többször voltak baráti összejövetelek általa.

Itt ismertem meg hirtelen tucatnyi új embert. A történet szépséghibája már csak annyi, hogy az akkori társaság 60%-ra már visszaköltözött Magyarországra.

A másik „bummot” az adta, hogy találtam egy blogot a neten, akinek az írója egy blogtalit szervezett. Elmentem a blogtalira és hirtelen megint lett pár új ismerősöm.

Majd 2012 őszére összehaverkodtam egy magyar lánnyal, akivel minden hétvégémet együtt töltöttem a 2013-as évben. Sőt, mi hétköznap is találkoztunk legalább egyszer egy héten. Neki köszönhetem azt, hogy New Yorkba eljutottam.

Neki volt az a hatalmas mondata „Jövőre megyünk New Yorkba, úgy készülj”. És úgy készültem. Megtiszteltetésként éltem meg, hogy elhívott. Először az Államokban és vele. Életre szóló emlék maradt, az biztos.

Egyébként zseniálisan megszervezte a 10 napunkat, mert hogy, ő volt a szervezője az egésznek. Lefoglalta a jegyeket a Szabadság-szoborhoz, az Empire State Buildingbe is.

Mindent szuperül elintézett, én meg csak vittem magamat. Ha nincs az a nyaralás, lehet még most se léptem volna át az amerikai határt. Megvolt a szépsége a páros utazásnak is! (...)

Ám, mivel 2013-as évemet egy személy töltötte ki 90%-ban, hirtelen 2014-ben totál egyedül találtam magam. A blogon is leírtam egy mondatot „Ha elütne az autó, senkit sem érdekelne”. (...)

2015-ben stagnált az ismerősi köröm, de heti rendszerességgel pár emberrel mindig összefutottam.

2016-ban a blog is adott egy lökést ahhoz, hogy másokkal találkozzam. Köszönöm, erre tényleg nem számítottam. De örültem neki! (...)

London nagy „veszélye”, hogy mindenki sokat dolgozik (akár több műszakban) és mindenkinek megvan a magas kis bejáratot világa, életvitele. Így egyszerűen a lehetetlennel ér fel egy szabad időpontot találni a naptárban olykor.

Amit az évek alatt megtanultam, mindig akkor jön valaki(k), amikor szükség van rá. Bárhonnan.”

A teljes posztot is érdemes elolvasni, itt teheted meg!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése