Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2018.03.22.
A NER Disneyland maga a valóság, és mintha most olyan napokat élnénk, amikor ismét valamivel többen tudnak meg valamivel többet arról, mi folyik az országban.
Nem ismerünk minden tényt, összefüggést, a negyedét se, a tizedét se tudjuk a feltehetően megrázó valóságnak. De abból, amit legalább látunk, mégiscsak kirajzolódik, miként képzelik az úgynevezett választott vezetők a hatalomgyakorlást.
A korrupció létezése nyilván nem újdonság, nem 2010-ben találták fel. Talán még a legelvakultabb párthívek sem gondolják, hogy a sajátjaik között nincsenek enyves kezű machinátorok, a közhatalmat közvetlenül pénzre váltó politikusok. Az Orbán-rendszer azonban nem a „hagyományos” értelemben korrupt, ez az, amire talán egyre többen rájönnek országszerte. Vagy legalábbis jó lenne, ha rájönnének, ha sokakhoz eljuthatnának az abszurd méreteket öltő, mégis valóságos tolvajlásról szóló információk.
Ezek révén annak a felismerésére is esély nyílhat a Tiborcz-, a Kósa- és a Semjén-ügyek nyomán – hogy csak a legaktuálisabbakat említsük –, hogy
mennyire hétköznapi a hatalommal való visszaélés az orbáni Magyarországon, mennyire magától értetődően tekintik a hatalmat megkérdőjelezhetetlen kiváltságnak a káderek, s milyen felkészületlenül éri őket, ha ez olykor kiderül.
Amit mások korrupciónak tartanak, az a kormány legfőbb politikája, világosította fel a közvéleményt a rendszer egyik ideológusa évekkel ezelőtt. Bizony, nem úgy van, hogy zajlik a kormányzás, és közben afféle súrlódási együtthatóként kell számolni az ilyen-olyan százalékokkal, hanem eleve arra megy a döntéshozás, ahonnan árad a pénz szaga, ahol lenyúlni, elvenni, elbitorolni lehet. Jóformán nincs az a korrupció, amit ne lehetne lepapírozni, akár közjegyzővel, akár törvénnyel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.