2018. március 22., csütörtök

MIÉRT JÁR ORBÁN ÓVODÁKBA KAMPÁNYOLNI?

KARVALYOK FÖLDJE BLOG
Szerző: Karvalyok Földje
2018.03.21.


Mert talán már az az egyetlen hely (kivéve egy határainkon túli, kellő körültekintéssel kiválasztott falunapot), ahol biztos lehet benne, hogy egyetlen résztvevő sem fog kellemetlen kérdést feltenni vagy beszólni neki.

A 4-6 évesek nem fogják kutatni, hogyan gazdagodik a miniszterelnök veje, ahogy azt sem, hogyan lett a haverja röpke idő alatt hazánk egyik leggazdagabb embere, legalábbis papíron, mert ugyebár abban már megoszlanak a vélemények, hogy az összeharácsolt pénz valójában kié. Sőt, az ovisok azt sem fogják megkérdőjelezni, hogy miért akarja a kormány a civil szervezeteket örökre betiltani, ahogy azt sem, miért kellett 20 ezer kétes hátterű, ám igen gazdag emigránst befogadni meg ráereszteni Európára. Azt, hogy vajon hány szülő egyezett bele abba, hogy gyermeke egy kampányvideón szerepeljen a miniszterelnökkel, inkább ne kutassuk, még van idő utólag aláíratni velük a papírokat, egy-két Bözsi-utalvány biztos segít a meggyőzésükben – vagy az, hogy beígérik nekik, ha nem szignózzák a politikai pedofília-engedélyt, akkor búcsút vehetnek a munkahelyüktől vagy vállalkozásuktól. Az meg, hogy Orbán nem a gyerekeket szereti, hanem a biztonságos óvodai környezetet, nem rájuk tartozik, a kicsik csak újabb homokszemek abban a gépezetben, amely gátlástalanul mindent maga alá gyűr a hatalom megtartása érdekében.

A kicsit nagyobbak szülei már aggódhatnak – és egyelőre örülhetnek, ha a gyerek egy rossz szót szól a köznevelésre (oktatás már nincs ugyebár), akkor még nincs átnevelő tábor, ahova beutalhatná a NER a renitenst, de ha újra Orbán győz, nem kétséges, ez az idő is el fog jönni. Egyelőre még csak fenyegetés van, először csak szabálysértéssel vádolják mindazokat, akik összeszedik a bátorságukat és ifjonti hévvel nagy nyilvánosság előtt egy jobb világot követelnek maguknak, aztán jönnek majd a bűncselekmény törvényi tényállásokba beszuszakolások meg sorozatos házkutatások és ha nem vigyáznak és elmúlnak tizenhatok, mehetnek Bécsbe tanulni meg érettségizni, mert Magyarország összes iskolájából kitiltják őket. Hogy az ő szüleik ezek után kire szavaznak, nem kétséges, hiszen csak a kormány bukása az, ami megakadályozza, hogy gyermekük masszív priusszal induljon neki a nagybetűs életnek. És nem azért, mert erőszakkal elvette más uzsonnáját hanem azért, mert felháborodott azon, hogy őtőle vették el a reményét egy szebb jövőnek.

Persze Orbánnak lehet még szervezni nyugdíjas fórumokat, a békemenetes egykori komcsik biztos nem szólnak be neki, sőt még a talpát is tisztára nyalják. Ők azok, akik szemrebbenés nélkül megszavaznák hazánk Unióból kilépését, a hivatalos államvallás visszahozatalát, az abortusz tilalmat meg a halálbüntetés kiszabását mindazokra, akik nem tetszenek nekik. Sőt, még az evolúciót is eltörölnék a föld színéről, vesszen mindenki, aki nem hisz abban, hogy egy felsőbb hatalom gyártotta le rövid határidővel ezt a világot csak azért, hogy Orbán Viktor uralkodhasson benne...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.