Szerző: FRISS RÓBERT
2018.11.10.
Nem új a műfaj, a memoár, amit a kezünkben tartunk (Brunhilde Pomsel-Thore D. Hansen: Goebbels titkárnője voltam. Európa Könyvkiadó, 2018). Bár kellett kis idő, hogy a II. világháború után a nácizmus elleni küzdelem panorámáját rekonstruáló hatalmas irodalmi és filmes ecsetvonásokat (például az Oroszlánkölykök, A híd túl messze van, Szállnak a darvak, vagy A hazáért harcoltak) felváltsa a „mikrovilág” bemutatása. Emlékeznünk kell, milyen revelációval bírt az orosz Mihail Romm Hétköznapi fasizmusa 1965-ben.
Fensőbbséges nyugalom
A „másik oldal” hétköznapjaira még várni kellett. Várni, hogy megszólaljanak, meg merjenek és meg tudjanak szólalni azok, akik az általuk megélt náci hétköznapokról beszéltek. Ez is kellett ahhoz, hogy valamivel közelebb jussunk annak megválaszolásához: hogyan történhetett meg mindez a világ egyik vezető kultúrnemzetével? Még a vasfüggönyön innen is megjelentek a diplomáciai jegyzőkönyvek és azok történészi feldolgozásai – Hitler tárgyalásaitól, John Lukacs megannyi könyvéig. A memoárok Goebbels Naplójától Albert Speer visszaemlékezésein át Victor Klemperer (1881-1960) német filológus, irodalmár e szempontból legfontosabb kötetéig, A Harmadik Birodalom nyelvéig terjednek. Utóbbi magyarul 1984-ben jelent meg korlátozott példányszámban az akkori Szecskő Tamás féle Tömegkommunikációs Kutatóközpont bátorságából. Hátborzongató volt olvasni, mert a „létező szocializmus” nyelvére ismertünk a birodalmi nyelvben.
Hitler és a hitleráj megemésztéséért, a bénító félelem helyett a megértésért a legtöbbet talán Sebastian Haffner német történész tette. A memoárirodalom egyik legékesebb darabja az ugyancsak az Európánál 2005-ben megjelent Egy német története – Emlékeim (1914-1933).
Tanulni, meglehet, sokan tanultak belőle, okulni sokkal kevesebben okultak. Haffner azt írja: „Mai szemmel nézve elképesztő az a fensőbbséges nyugalom, amellyel jómagam és a hozzám hasonlók kívülállóként, mintegy páholyból szemléltük a náci forradalmat, nem véve tudomást arról, hogy a megsemmisítésünkre irányul. Ha lehet még elképesztőbb, hogy Európa nem okult a mi példánkon, és évek óta ugyanúgy, szórakozás céljából egybesereglett publikumként viselkedik, miközben a nácik a legjobb úton vannak, hogy tűzbe borítsák a világot.” A könyv Haffner 1999-es halála után, 2000-ben jelent meg. A szerző már nem láthatta azt a jobboldali autoriter, nacionalista populizmust, amely erősödve készül átvenni a hatalmat – nem csak - Európa felett, s itt – kimondva, vagy sejtetve a történelem kongó visszhangjait - abba is hagyhatnánk.
De most nem Haffnerről, hanem Goebbels egyik titkárnőjéről van szó. Arról a „fensőbbséges nyugalomról”, amelyben - minden politikai vihar ellenére – a weimari köztársaság, a polgári demokrácia aludt, hogy aztán diktatúrában ébredjen és a világ romjain nyújtózkodjon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.