2019. január 31., csütörtök

ANTIKRISZTUS: DONALD TRUMP KAOTIKUS ELNÖKSÉGE FÉLIDŐBEN

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: DOBOZI ISTVÁN
2019.01.25. 


A viharos első év után sem csillapodott le Donald Trump. A folyamatos kampányüzemmódban végzett kormányzás a szélsőségek csatáját hozta, új szembenállással fejelte meg az eddigi kultúraháborúkat: etnonacionalista trumpizmus vs. demokrata progresszivizmus. Mi a trumpizmus? Átmeneti politikai rendellenesség vagy az identitásliberalizmus elleni átfogó, konzervatív ellenforradalom, amelyben Trump a hasznos idióta szerepét játssza? Félidős elnöki teljesítménye alapján újrázhat‑e Trump 2020-ban? Mit hozott a világnak az America First nacionalista külpolitika? A multilaterális nemzetközi rend rombolásán túl van-e belső logikája a trumpi világpolitikának?

Egy évvel ezelőtt Anti-Obama címmel értékeltem Donald Trump viharos első évét (ÉS, 2018/3., jan. 19.), amely jórészt az elődelnök örökségének lebontásában merült ki. Ha az első év viharosra, akkor a második már hurrikánszerűre sikeredett. A várakozással ellentétben Trump nem vetkőzte le magáról a kampánystílusú elnöklést. A fősodrú médiával folytatott hidegháborúja forróba torkollott, az elnök úton-útfélen a „nép ellenségének” nevezi az őt megállás nélkül támadó, szerinte fake newsban utazó liberális médiát. Az elnök támadja a kormánytól független intézményeket is, különösen a bíróságokat és a központi jegybankot. A kormány valóságos átjáróházzá változott: az elnök egymás után dobta ki kabinetje tagjait, a kulcsminiszterek kétharmada már távozott. A Fehér Ház két éven belül három kabinetfőnököt és három nemzetbiztonsági tanácsadót próbált ki. A kongresszus republikánus szárnyában több befolyásos honatya is (Bob Corker, Jeff Flake, Susan Collins) nyíltan az elnök ellen fordult. Corker, a szenátus külügyi bizottságának volt vezetője „felnőttóvodának” karikírozta a Fehér Házat.

Az orosz választási beavatkozással összefüggő vizsgálat előrehaladása miatt a második év végére egyre robbanékonyabb lett a levegő az elnök körül, jóllehet eddig semmilyen közvetlen bizonyíték nem került napvilágra arról, hogy Trump együttműködött volna kampányában az oroszokkal. Robert Mueller különleges ügyész azonban még nem véglegesítette vizsgálati jelentését. Az elnök több közeli munkatársát már börtönre ítélték, s őt magát is bűnelkövetéssel vádolhatják meg a nőügyeivel összefüggő kampányfinanszírozási jogsértés miatt. Ezzel párhuzamosan az elnökhöz és családjához tartozó több intézmény, köztük a Trump Organization nevű cégbirodalom büntetőjogi ügybe keveredett illegális tevékenység miatt. A Trump Alapítványt nemrégen bezárták, s a már korábban leállított Trump Egyetemet pedig a diákok kártérítésére kötelezték. Ilyen sokrétű jogi slamasztikában még egyetlen elnök sem volt korábban. Trump elnökként sem váltott politikai perszónát, az maradt, ami mindig is volt: az amerikai közélet fekete báránya.

A Fehér Ház gazdája még a külső látszat kedvéért sem törekszik eleget tenni az amerikai elnökök egyik legszentebb kötelességének: a megosztott nemzet egyesítésének, különösen az egész országot felkavaró válsághelyzetekben, mint amilyen például a charlottsville-i faji zavargás vagy a pittsburghi zsinagóga elleni vallási indíttatású tömegmészárlás volt. Az elnök ilyenkor is zsigerből a bűnbakállításhoz és démonizáláshoz folyamodik. A Trump-ellenes demokrata „ellenállási” mozgalmat előszeretettel ócsárolja „erőszakos, liberális csőcseléknek”. Az elnök nemcsak tovább mélyítette a faji, vallási és nemek közötti megosztottságot, hanem új törésvonalat húzott az etnonacionalista „trumpizmus” és a demokrata „progresszívizmus’’ (a Demokrata Párt nyíltan Trump-gyűlölő, radikális balszárnya) között. A már-már szektáriánussá fajuló ellentétről így beszél az American Thinker: „A liberális oldal számára Trump jelenléte az ovális irodában nem pusztán ideiglenes birtokháborítás, hanem a pillanatnyi nemzeti elmeháborodást testesíti meg.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése