2019. február 27., szerda

A RENDSZER ELLEN

MÉRCE
Szerző: ANTAL ATTILA
2019.02.26.



Az a rendszer, amely „nyomokban jogállamiságot” is tartalmaz, az nem jogállam, és mint rendszer ellen kell ellene fellépni...

...Rendszer a társadalom ellen

A 2018-as választás utáni időszak a maga brutális valóságában mutatta be és bizonyította a rendszer autoriter jellegét. Az Orbán-rendszer a magyar társadalom ellen fordult, legalábbis célul tűzte ki azt, hogy végső csapást mér azokra, akik valamilyen oknál fogva nem illeszkednek a rendszerbe. Mondhatnánk, hogy a rendszernek nincs „mesterterve”, de ha van, akkor az az állandó félelemkeltés, elbizonytalanítás. Ennek fő eszköze a jognak, a jogbiztonságnak az olyan példátlan „cseppfolyósítása”, amely oda vezetett, hogy az autoriter rendszer fegyverként használja a társadalom ellen a jogszabályokat.
Értelmét vesztette tehát minden olyasfajta érvelés, hogy ez vagy az a jogszabály „alkotmányellenes”, hiszen maga az alaptörvény a legnagyobb bizonytalanság forrása.

Öt fő társadalmi csoport ellen pörgött fel a már a korábbi ciklusokban megindított támadás: a munkások; az értelmiségiek; a politikai ellenzék; bíróságok és államigazgatás; végül a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők.

A rabszolgatörvény minden eddiginél nyilvánvalóbbá tette, hogy az Orbán-rendszer eladta a magyar munkásokat a neoliberális tőkének – ráadásul mindezt büszkén vállalja. Az élesedő kultúrharc keretében először listázni kezdték, majd pedig nyíltan megfenyegették nem csak a rendszerkritikus értelmiséget, hanem válogatás nélkül mindenkit, aki olyan humántudományi témákkal foglalkozik, amelyek ellenszenvesek a kormányzat számára. Az értelmiség elleni nyílt polgárháború brutális állomása a CEU ellehetetlenítése, valamint aktuálisan a MTA kutatóhálózatának szétverése, amelynek célja a tudományra szánt közpénzek privatizálása és a kutatók megfélemlítése. Eközben az ellenzéki pártokat bármikor a megszűnés határáig sarcolhatja az Orbán-rendszer az Állami Számvevőszékkel és az állami apparátus teljes erejét (rendőrségtől egészen az ügyészségig) veti be a kibontakozó tiltakozások, mozgalmak ellen. Azonban nem szabad elfelejteni egy percig sem, hogy az államigazgatás maga is áldozat, bár az előbb említett ügyekben politikai „bunkósbot” szerepet töltenek be, de ebbe szakmailag és morálisan tönkre is mennek a különféle szervezetek.

Az Orbán-rendszer úgy próbál mentesülni mindenféle felelősségre vonástól, hogy az ügyészség után a bírósági szervezetrendszernek is megpróbálja végleg eltörni a gerincét és felállította a kormány teljhatalma alatt működő közigazgatási bíróságot. Végül a magyar államhatalom teljes szigorával sújtott le a legrosszabb helyzetben lévő emberekre: előbb alkotmányos szinten „tiltották be” a hajléktalanságot, majd pedig megalkották ennek embertelen végrehajtási szabályait. Ezzel tehát bezárult a kör, a társadalom a legszélesebb körben tapasztalhatja meg az állami szigort, az öncélú rendpártiságot, továbbá azt, hogy a jog nem a társadalmat, hanem a hatalom gyakorlóit védi.

Mindezek alapján érdemes néhány következtetést levonni, amelyek talán felhasználhatók egy rendszerellenzéki alternatíva kialakításához:...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése