2019. május 13., hétfő

KITÖRNI A MÁSODIK VONALBÓL

NÉPSZAVA / VISSZHANG
Szerző: F. SZABÓ KATA
2019.05.05.


Sok informatikai és tech cég „veti ki a hálóját” a középiskolás lányokra, az iparágban a következő évtizedben akkora lesz a munkaerőhiány, hogy biztosan nem mondhatnak le a nőkről.

„Tanulj közg
ázt!”, „Menj tanárnak!”, „Biztos vagy te ebben?”, „Túl nehéz lesz az neked”, „Ez nem nőknek való szakma” – csak néhány „jó tanács” azok közül, amikkel a lányok szembesülnek, ha matekból, fizikából vagy informatikából tanulnának tovább. „Amikor egyetemre jártam, a villamosmérnöki szakon hetven fiú mellett egyedül voltam lány. Többször megpróbáltak kikezdeni, elvenni a kedvemet. Jöttek a megjegyzések, hogy én biztosan azért mentem át a vizsgán, mert lány vagyok. Pedig ugyanazt az anonim beugró tesztet írtam meg, mint mindenki más. Engem a természetemből adódóan nem lehetett letörni. Ez viszont nem mindenkire igaz, a legtöbben elkeserednek, elvesztik az önbizalmukat, ha ilyesmi éri őket” – meséli Hódosy Lucia, aki ezektől az élményektől nem függetlenül dolgozik a Nők a Tudományban Egyesületben (NaTE), amely idén már 8. alkalommal szervezte meg a Lányok Napját. Ezeken az alkalmakon felső tagozatos és középiskolás lányok előtt nyitják meg a kapuikat vállalatok, egyetemek és kutatóintézetek az úgynevezett STEM – természettudományos, technológiai, mérnöki, matematikai – területekről, azzal a nem titkolt céllal, hogy minél többüket meggyőzzék: igenis van helyük ebben a világban. 

Feltehetnénk a kérdést, hogy 2019-ben miért van szükség egyáltalán egy ilyen esemény megszervezésére, hiszen Magyarországon az oktatás éppen annyira elérhető a lányok számára is, mint a fiúknak, és ma már több nő szerez diplomát, mint férfi. A helyzet sok szempontból mégsem ilyen ró­zsás. „Még ma is vannak olyan iskolák, ahol a gyerekeket az alapján osztják be a különböző matekcsoportokba, hogy lányok vagy fiúk – utóbbiak mennek az emelt szintűbe. Én sem kötöttem volna ki a villamosmérnöki pályán, ha annak idején a matek–fizika tanárnőm nem villantja fel előttem a lehetőséget, magamtól eszembe sem jutott” – árnyalja tovább a képet Hódosy Lucia, aki úgy gondolja: a legnagyobb baj az önbizalomhiány, a lányok sokszor el sem hiszik, hogy helyük lehetne ezeken a területeken. De sajnos akkor sem mindig könnyű a nők útja, ha úgy döntenek: belevágnak, és egy alapvetően férfiasnak tartott, például mérnöki vagy informatikai szakot választanak. A NaTE tud olyan esetről, amikor egy vidéki egyetem professzora a gépész karon egyszerűen azt mondta az egyik diáklánynak: amíg ő itt van, biztosan nem fog átengedni egy lányt az általa tanított tárgyból. Végül a lány csak a következő szemeszterben tudott levizsgázni, egy másik oktatónál. „Ha ezek a történetek eljutnak hozzánk, nem tudunk mást csinálni, mint melléjük állunk, biztatjuk őket, és segítünk abban, hogy hogyan kell ezeket a helyzeteket kezelni, hogyan érdemes reagálni” – mondja Hódosy Lucia.

Azt, hogy a nőknek sokszor egyáltalán nem egyértelmű, hogyan tudnák a képességeiket a legjobban kibontakoztatni, megerősíti Mariann, a programban szintén részt vevő Nokia egyik mérnök munkatársa is. Iskolás éveiben a húga egész osztályát korrepetálta titokban matekból, és soha fel sem vetődött benne, hogy ezzel a tudással mást is kezdhetne, mint hogy a tanári pályára lép. Gimnázium vége felé egy táborban egy fiú ismerőse ajánlotta a programozói pályát, amiről akkoriban még semmit nem tudott. A programozó matematikusi szak a szüleinek is kicsit misztikusnak tűnt, ezért arra biztatták, hogy tanuljon mellé közgazdaságtant is, biztos, ami biztos. És bár az egyetem elején még majdnem fele-fele volt a férfi-női arány, az első év végére mégis csak négy lány maradt, a többiek az első időszak kemény és száraz tantárgyai hatására úgy döntöttek, hogy ez mégsem nekik való. Mariann azt mondja, nem volt mindig könnyű lányként az alapve­tően férfias közegben, viszont aki kitartott hosszú távon, elnyerte az oktatók elismerését is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése