2019. december 27., péntek

LEHET POLITIKÁT MÁSKÉNT CSINÁLNI - BESZÉLGETÉS GÖNCZ KINGÁVAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: FÓTI TAMÁS
2019.12.19.


Göncz Kingától a politika elvette a gyerekkort, hamar felnőtté vált, bár a környezetből érkező szolidaritás kárpótlás lehetett számára. A pszichiátriai pályát cserélte fel szakpolitikai tárcákra, és visszatekintve úgy tűnhet, az izgalmas újszászi demokráciaműhely – ahol „az egészségügyi dolgozók levették a köpenyüket, és nem hierarchikus viszonyban gyógyítottak” – már megágyazott a rendszerváltás utáni elkötelezett szociálpolitikusnak. Előbb az ifjúsági, családügyi, szociális esélyegyenlőségi tárcáért felelt a Gyurcsány-kormányban, majd külügyminiszter volt 2006–2009 között. Az Európai Parlamentben az állampolgári jogi bizottság alelnöke volt, ma a CEU közpolitikai tanszékének tanára.

Pszichiáterként indult, és a politikában kötött ki – vajon mennyire játszott a pályamódosításban szerepet az a tény, hogy édesapja, Göncz Árpád révén a politika mindig is jelen volt a családban?

– Ott voltam ’56. október 23‑án a Kossuth téren, apám kivitt magával, ami egy nagyon képszerű és nyomatékos közvetlen élmény volt a politikával kapcsolatban, és ezt követte aztán letartóztatása és elítélése. Szabadulása után a baráti körben is persze természetes közeg volt a politika.

Hogyan élte meg alig tízévesen az apa nélküli világot?

– Tulajdonképpen nem nekem, hanem a kicsiknek volt a legnehezebb. Négyen vagyunk testvérek, én vagyok a legidősebb, én voltam a leginkább beavatva, és ilyenkor az ember támasszá is válik. Tízévesen az ember hozzánő a helyzethez. Emlékezetes volt az első beszélő – egy évvel a letartóztatás után –, amikor már volt ítélet, de azt is csak úgy tudtuk meg, hogy a vizsgálója rákérdezett: Göncz, magának életfogytiglanja van, ugye? – ez volt a közlés... Anyám akkor megpróbálta elmondani, hogy az indiaiak közbenjártak érdekében, de persze ezt is csak virágnyelven lehetett. Lakott a házunkban egy cigány család, az egyik kislányukkal barátnők voltunk, és anyám szavaiban ez volt az átkötés. Amit nem értettem, hogy jön ez ide, és rákérdeztem, mire mindketten szúrós szemmel rám néztek, hogy ne okvetetlenkedjek. Az indiaiaknak volt köszönhető, hogy nem lett halálos ítélet. No így tanultam meg az analitikus titoktartást, hogy fogjam be a számat...


ITT OLVASHATÓ  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.