2020. május 8., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/19. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2020.05.08.



F E U I L L E T O N

Gyenge Zoltán: Hegel és a járvány

I N T E R J Ú

Kácsor Zsolt: „Íróként szabadnak érzem magam”
Beszélgetés Csabai Lászlóval


K R I T I K A

Csuhai István: Muszáj

Simon Stranger: Fény és sötétség lexikona. Fordította Patat Ben­ce. Scolar Kiadó, Budapest, 2020, 398 oldal, 3999 Ft

A könyv címének megfelelően „sötétség” és „fény” kerül tehát szembe egymással, egyetlen, mérhetetlenül hosszúra nyúló történelmi pillanatban tragikusan, és a holokausztkönyvek elsőre magától értetődő rendjének szívszorító egyértelműségével: a sötétséget csakis a bűnösök, a fényt kizárólag az áldozatok képviselhetik itt, és akár az emberi moralitást, akár a történelmi igazságérzetet tekintve evidens, hogy mindez nem lehet másképpen. A lélektani részletezés, az események láncolatának különféle rekonstruáló magyarázatkísérletei mindkét oldal felől nézve csak elmélyítik ezt az evidenciát...

Smid Róbert: Ex libris

Kalapos Éva Veronika: F mint
Czakó Zsófia: Nagypénteken nem illik kertészkedni
Farkas Balázs: Lu purpu
Mucha Dorka: Puncs

ÉS-KVARTETT – Láng Zsolt Bolyai című regényéről

Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel beszélgetett 2020. április 30-án Skype-on. A felvételt meg lehet nézni majd az Írók Boltja YouTube-csatornáján, ha minden igaz, a jövő héttől. Legközelebb május végén Bereményi Géza Magyar Copperfield című önéletrajzi regényéről lesz szó...

Wagner István: A kellem festőnője

(Verrückt nach Angelika Kauffmann – Kunstpalast, Düsseldorf. A járványzárlat után újranyitva május 5-től május 24-ig.)

„Pittrice delle Grazie” – mondották Angelika Kauffmannról (1741–1807) talján rajongói, míg korabeli olasz biográfusa, Giovanni G. de Rossi egyenesen „női Raffaellónak” titulálta. J. G. Herder szerint „lehet, hogy Európa legműveltebb asszonya” volt a maga korában, J. W. von Goethe pedig így lelkendezett: „Hihetetlen és mint nő valóban hallatlan tehetsége van.” (...) Aki sikeres, annak sok irigye támad. Róla azt terjesztették el, hogy nem tud férfiakat festeni. De ennek cáfolata volt már pályafutása elején a népszerű ókorkutató, Johann Joachim Winckelmann szikár és markáns ülő mellképe 1764-ből, jobbjában lúdtollal, a portré nagyban hozzájárult korai el­is­mert­ségéhez. Másik eklatáns ellenpélda a Vénusz rábírja Helénát Párisz szerelmére (1790), amelyen az ókori férfi- és a női szerepek karakteresen kontrasztosak a semleges természeti környezetben. Más eset, amint Ganümédész Jupiter sasmadarát itatja (1793), mert itt a főisten lányos ifjú szerelmét androgyn külseje mellett az aktjából sugárzó homoerotika is rózsaszínbe burkolja...

Torma Tamás: Ha a tortán

(Az idei Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának nyertes pályázata)

Az Építészeti Biennálé magyar pavilonjában tehát – a halasztás szerint – augusztus végén csupa kelet-európai, posztkommunista országokban dolgozó fiatal építészirodák állítják majd ki, mit gondoltak a felsorolt budapesti épületekről. Lesz geg és alapos áttervezés, komolyan vett funkcióváltás és látványos installáció: hogyan lehet komolyan (vagy félkomolyan) venni ma a hazai szocmodern építészet örökségtotemjeit, illetve aktuális módszerekkel beleépíteni a mába...

György Péter: A megvesztegethetetlen kívülálló

Donáth Péter


Huszonnyolc éves koráig Deutschnak hívták, 1966-tól Donáth Péternek. Felesége, Gáspár Zsuzsa 2005-ben, az Oral Historynak adott életútinterjújában idézte fel a névváltás okát: „Akkoriban egyszerűen nem lehetett elképzelni, hogy valaki Deutsch névvel festőként karriert csináljon Magyarországon.” Igaz, Donáthként sem csinált karriert, de nem is akart. A névválasztásban, mint Gáspár megjegyezte, szerepet játszott Donáth Ferenc iránti tiszteletük is. Mindez nem jelentette azt, hogy Donáth el- vagy megtagadta volna zsidó felmenőit, mindössze a gyakorlatban nem tulajdonított jelentőséget annak. Ugyanakkor mint Forgács Éva 1997 januárjában a Donáth temetésén elmondott beszédében, a festő nyers absztrakciójával, a fragmentumok sorozatával kapcsolatban megemlítette: „minden munkádban és gondolatodban lappangó katasztrófára az a képed vet némi szürkés fényt, amelyikbe beleragasztottad a mosolygós kisgyerekkori fényképedet, szép nagy sárga csillaggal a kabátodon”...

Stőhr Lóránt: Közös tréning

(Kis Anna: Csak családról ne. Magyar dokumentumfilm. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál/Indavideó)

Kis Anna rendező és a Campfilm bátor filmje betekintést nyújt a kilátástalanság újratermelődésének könyörtelen folyamatába a társadalom perifériáin, ám egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy a magányosan élő, elhanyagolt, lelkileg, fizikailag abuzált gyerekek hasonlóan labilis kortársaikon kívül mégis csak az iskola közösségére és a tanárok közvetlen jelenlétére, odafigyelésére és szeretetére támaszkodhatnak...

Csengery Kristóf: Amerika hangjai

(Julia Wolfe: Fire in my Mouth. Decca Gold)

Élesség és elmosódottság, realizmus és álomszerűség váltakozik és keveredik itt, és fontos szerepet játszanak a különleges, illusztratív effektusok is, például olyan hangszerelési ötletek, amelyekkel a zeneszerző a varrógépek zajának monotóniáját igyekszik érzékeltetni. Végül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a Fire in my Mouth, amellett, hogy emléket állít az „Amerikát felépítő” menekülteknek (ez Jaap van Zweden megfogalmazása), erős feminista üzenetű mű, amely bátor, küzdő szellemű nők előtt tiszteleg...

Herczog Noémi: Két kritikus

Létay Vera azon kevés kritikus közé tartozott, akiket színházi kortársai máig szeretettel emlegetnek, holott nem csak pozitívat írt. MGP-t nem éppen. A könyvben e gyűlölet gazdag motívumhálóját látjuk (zárszóként egy frappáns zsidó viccel), és ő ebben saját szerepéről változó reflektáltsággal ír. De számomra félelmetesebb az a morális felsőbbrendűség, amellyel a kiváltságokat hozzá hasonlóan élvező értelmiség „számonkérőszéke” vonja őt felelősségre néhány kritikája miatt (ha hihetünk az önéletrajzíró csalafinta emlékezetének). Bizonyos előnyöket MGP is élvezett, de legalább nem tetszelgett ellenálló szerepben...

Fáy Miklós: Beethoven ütött gyermeke

(Beethoven: Triple concerto – Deutsche Grammophon, 2020)

A rondaság ösvénye. De tényleg. Mindkét vonós jelentősen visszafejlődött az évek során, Yo-Yo Ma hamiskás is lett, Anne-Sophie Mutter hegedűhangja pedig olyan éles, mintha sással metszené az ember fülét. Olyan furcsa kimondani (most a Barenboim-rajongók ne figyeljenek ide), hogy még mindig ő teljesít a legjobban, nem túl invenciózus, de korrekt a zongorázás, a zenekar meg végig van vezetve rutinosan mindenféle dinamikai és tempóbeli kalandokon, mintha Barenboim maga is azt mondaná: nem túl jelentős a mű, de azért Beethoven...

Fuchs Lívia: Megnyitóra várva

(Herceg a vasfüggöny mögött – a Bajor Gizi Múzeum később megnyíló kiállítása)

Az életmű kutatása, a számtalan értékes dokumentumot és relikviát tartalmazó hatalmas hagyaték feldolgozása azonban nem állt meg, így most már végre közönség elé kerülhet(ett volna) az a pazar anyag, amelyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívuma őriz. A kiállítás képekben, filmfelvételeken és sokféle tárgyi emlékkel, a hozzá kapcsolódó katalógus pedig éves bontásban idézi fel a valaha legendás Róna Viktor pályáját, aki generációjának egyetlen nemzetközi sztár táncosa lett egy olyan korban, amikor még a művészeknek sem volt egyszerű átjutni a vasfüggönyön. De neki szerencséje volt, és persze roppant akaratereje, amivel számtalan akadályt legyőzött...

Siba Antal: Cukiságemberek

(Celebek karanténban)

De ez még hagyján, mert előbb-utóbb előkerül a celebgyerek. A celebek gyereke, aki már most is celeb, de hamarosan úgynevezett cukiságot művel. Cukiságfotót, cukiságrajzot vagy csak úgy cukiságot. Ezek többnyire nagyon kedves mozdulatok vagy mondatok, bemutatóik pont annyira cukik, mint azok, akik valahol a panelek fogságában élnek valahol a negyediken, de ők nyilván nem látszanak. A nyárelő tájékán a celebes karantén panorámás erkélyajtajában törvényszerűen bukkan föl a mama, nem fogják elhinni, ilyenkor már ún. falatnyi bikiniben. Arról beszél, amiről tegnap, tegnapelőtt, három napja ugyancsak falatnyi bikiniben egy másikuk, hogy pediglen karantén idején vigyázni kell a táplálkozással, mert könnyen jönnek a kilók. Ilyenkor lép a képbe a papa két súlyzóval a markában, és a mozgás elengedhetetlenségéről mond igaz és fontos dolgokat...


I R O D A L O M

Grecsó Krisztián: Örökrangadó

Az „örökrangadó” nem azért volt kopott, mert nem színesben néztük, hanem mert már elment mellettünk az idő, a bölcsészkarra jártam, az MTK–Fradi meg régen nem számított Meccsnek, nagybetűvel, apámnak még inkább, nekem csak a gyerekkorom gomolyfelhős nosztalgiája volt. Idővel apám figyelme is el-elkalandozott, egyre élénkebben beszélgettünk, a franciaágyon feküdtünk mindketten, koktél-krékert ropogtattunk, boldog voltam, csacsogtam az apámmal, mire ő egyszerre elkomolyodott, és azt kérdezte, tényleg írtam-e egy drámát. Hogy az milyen különleges dolog. Hallja, meg is jelent. Elolvashatja-e. Olyan voltam, mint valami frontterület: egyszerre lángolt fel bennem egy leginkább a szerelemre és a hálára hasonlító gömbölyű érzés, hogy törődik velem (még életében sem mert ennyire megnyílni); és merevedtem bele, jéghidegen, az elvesztett pillanatba. Én nem akartam különleges dolgokat, még a saját drámámat sem, csevegni szerettem volna, ahogy mindenki más, ahogy a boldog fradisták csinálják, péntek este a tévé előtt az apjukkal, és nekem még sosem jutott ilyesmiből. Nem akartam a hippi apa drámaíró fia lenni...

Kürti László: Ötös szoba

Apák... így vagy úgy – Tematikus próza-összeállítás
Emlékszilánkok, monológok, vádak és örömek, hűtlenség és halál: apák a kereszthuzatban.

Belépek a szobába, és tényleg ő az. A szégyenem épp olyan felismerhetetlen előttük, mint a hely, ahol fekszenek, bár a hátamat bámuló nővér előtt minden világos... Mindkét beteg pelenkában és pizsamafelsőben, kitakarózva fekszik. Néznek rám, mint kétévesek a délutáni pihenő után. Katéterek, infúziók és túlfűtött betegszoba. Hol vagyunk már attól, hogy kitagadjon vagy visszafogadjon, számon kérjen, ha leállítom apámat, mikor mértéktelenül inná túl magát a karácsonyi vacsorák után? Tisztelet és lojalitás, akár egy egészségügyi légpumpa, oda-vissza éltető erejű működés. Létezik fenntarthatatlan méltóság, mikor beragad a membrán, túlhabzik a tisztelet. Apám az elmúlt hat évben megtanult valamit a mértékről, egyensúlyról, hibátlan vendég és hibátlan házigazda, hibátlan a szívügyekben és mára pulzuspontos beteglátogató...

Kozár Alexandra: Árulásod

Apák... így vagy úgy – Tematikus próza-összeállítás
Emlékszilánkok, monológok, vádak és örömek, hűtlenség és halál: apák a kereszthuzatban
.

S eltelt egy idő, mire rájöttem, miért kellett ezt megtagadnod, miért kellett a testvéred előtt alávaló csábítóként feltüntetned, hogy hiszen te nem engem utálsz, hanem azt, aki a testvéredet jól teherbe ejtette, majd magára hagyta, a rossz és elégtelen apát, akire sem érzelmileg, sem anyagilag, sem sehogy nem lehet számítani, azt persze tőle akkor nem kérdezte senki, hogy két hónapos ismeretség után szeretne-e apa lenni, bármennyire lerohadtszemetezi is az ilyen férfit a társadalom, de vajon nem a nőt kéne-e lerohadtszemetezni, aki gyereket csináltat magának egy futó kapcsolatból a férfi megkérdezése és beleegyezése nélkül, de nem, te rám nyomtad a frusztrációt, amiért a család mint szent intézmény, na meg a magánélet nemcsak neked, de a testvérednek se jött össze, ezért aztán másítsuk meg a múltat, tépjük ki a szívünkből, de vajon ez neked jó-e, kitépni azt a múltat, ami erőt adhatna a teljesen elfajzott, reményvesztett jelenben?

Légrádi Gergely: Magasan szállni

Apák... így vagy úgy – Tematikus próza-összeállítás
Emlékszilánkok, monológok, vádak és örömek, hűtlenség és halál: apák a kereszthuzatban.


Nézed, apa? Miért, mi jön? Az utolsó sorozat utolsó dobója. És, hogy áll? Te nem követed a versenyt, apa? De, de, csak egy kicsit elbambultam. Szóval? Szerintem nagyot fog dobni, mert már megnyerte a versenyt, és egyedül neki van egy kísérlete. Nincs tétje, úgyhogy hajíthat egy akkorát, amekkorát bír. Az jó, akkor hajrá! Tényleg, apa, te már dobtál valaha kalapácsot? Hát persze. Tényleg? Mikor? Mesélsz róla? Az úgy volt, hogy…maga is csodálkozott, hogy a dobókörben áll. A közönség ütemes tapsolásba kezdett, így biztatva az utolsó dobás előtt. A versenybírókra nézett, akik várták, hogy megkezdje a mozdulatsort. A többi versenyző kíváncsisággal figyelte. Már kialakult a dobogó, nem volt miért izgulni. A stadion kivetítőjére tévedt a tekintete, ahol éppen őt mutatták, kezében a kalapáccsal. Kihúzta magát. Mondjuk, nem nézek ki rosszul, bár elég sután fogom ezt a nagy vasgolyót a kezemben. Meg aztán nehéz is. Azzal letette...

Nógrádi Gábor: Happy birthday!

Apák... így vagy úgy – Tematikus próza-összeállítás
Emlékszilánkok, monológok, vádak és örömek, hűtlenség és halál: apák a kereszthuzatban.


Cigányos képű, szép férfi volt az apám. Ezt, sajnos, csak a fiaim örökölték tőle.

– Még a mázkirra se mentél el, hogy imádkozz értem.

– Figyelj ide, apa! – fogtam meg mindig meleg kezét. – Most már ki kellene békülnünk. Itt az ideje. Áldjál meg, kérlek, és mentsél fel a bűneim alól. Olyan nehéz álmaim vannak.

A fejemre tette a kezét.

– Jövarechechá Adonáj vejismörechá... Az Örökkévaló áldjon meg és őrizzen meg téged, hogy mindig azt csinálhasd, amit akarsz.

Gyanakodva néztem rá.

– Ez az áldás szövege? – kérdeztem, de nem válaszolt, mert meglátta a dédunokáit...

G. István László: Orángután

G. István László: Glaukóma

Markó Béla: A haza milyen?

Markó Béla: Tűzhányó

Markó Béla: Tündérkert

Markó Béla: Romantika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.